Hosszú forró nyár
Zalatnay Sarolta dalának szövege jellemezte az idei nyarunkat. Nemcsak énekelhettük, hanem a valóságban is megélhettük azt, hogy a nyár hosszú volt és nagyon forró. Nem megszokott nyár van mögöttünk, nagyon is megpróbált embert, állatot és a növényt egyaránt.
Minden és mindenki szenvedett és sínylődött a forróságban. Egyedül csak azok a növények tudtak meglenni, termést adni, amelyek mesterséges csapadékban részesültek. Aki bírta, megtehette, beállította a locsoló berendezését, és éjjel-nappal adagolta a növényeinek az éltető vizet. Meg is van az eredménye, és szerintem a közeljövőben még inkább meglesz az eredménye, a következménye. A találékonyság, az önérdek és az önhaszon felülkerekedett a józan észen, félretéve a nagy igazságot, miszerint a víz igazán nagy kincs.
Kincs, ami nincs, mivel a világon nagyon sok helyen hiány van belőle. Mi pedig kiaknázzuk, ellocsoljuk, nem gondolkodva azon, hogy holnapután nemcsak nekünk nem lesz életadó vizünk, hanem a körünkben élőknek sem. Ma még van, de gondolunk-e a holnaputánra, amikor nekünk is hiányunk lesz is ebből a kimérhetetlen kincsből!? Kovács Kati dalát idézve sokan, köztük jómagam is, az ég felé nézve mondogattuk: Add már, Uram, az esőt! Volt! Igaz, két csepp, amelyből az egyik rám esett, a másik pedig mellém! Vidékünkön valóban kevés csapadék hullott a földre. Hálát adtam ezért az áldásért, nemcsak a magam részéről, hanem embertársaim helyett is. Sajnos sokan csak zsörtölődtek és szitkozódtak kiábrándulásukban és tehetetlenségükben. Mindannyian elkeseredve, szomorúan és tehetetlenül nézegettük szenvedő növényeinket a földparcellákon.
A törökfalui lányok a búzakoronával és az új kenyérrel
A nyári hónapok alatt mindennek ellenére sor került a megszokott ünnepségek megszervezésére, megtartására: Valkaisoron a hagyományos aratóünnepségre július első szombatján; Völgyparton a malom ünnepségre július utolsó előtti hétvégéjén; valamint Törökfalun a kenyérszentelő ünnepségre a rá következő vasárnapon, augusztus hónapban pedig a két falubúcsúra, Törökfalun és Völgyparton. Ilyenkor árusok pakolják ki portékáikat, a helybeliek pedig otthonukban készítve a vendégváró ínyencfalatokat, az utcát, az udvart és a házat is széppé varázsolva sürögnek-forognak. Az utcán sétálva jobbnál jobb ételek illatával találkozik a járókelő. Ez a helybelieknek és az érkező vendégeknek is ünnep, a gyerekeknek meg különösen, ők talán magát a vásárt várják a leginkább.
Az idei nyáron tizenhárom fiatal számára júniustól egészen augusztus 24-éig a tánciskolán volt a fő hangsúly. Papp Róbert tánctanár a heti két alkalommal tartott összejöveteleken törökfalui, völgyparti és kevi fiatalokat tanított, a különböző tánclépéseket és figurákat is elsajátíttatva velük. A fiatalok a szüleik és a meghívott vendégeik előtt mutatták be a vizsgabálon mindazt, amit a tánciskolában elsajátítottak. Minderre a Százszorszép ME épületében került sor, ahol a fiatalok szépen és fegyelmezetten mutatták be a tánctudásukat. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a bálkirálynőt és a bálkirályt is megválasztották. A titulust ezúttal Pósa Katalin és Kormos Roland szerezte meg. A szünetekben és rendezvény végén a meghívott vendégek is táncra perdültek a fiatalokkal, és ez még jobb hangulatot teremtett.
A valkaisori aratóünnepség ezúttal is kiváló hangulatban zajlott le
A nyár elmúltával a meleg még mindig kitartóan jelen van vidékünkön. Az iskolacsengők megszólaltak, a diákok kisebb-nagyobb örömére. A gyurgyalagok és a fecskék lassan elvándorolnak, átengedve a teret a varjaknak és a seregélyeknek. Lassan a táj őszies színeket ölt magára, a forróság már meg is tette a magáét ennek érdekében. A világ legnagyobb szabad égi üzemében is beindulnak az őszi munkák, és megkezdődik a készülődés az ismeretlen téli hónapokra, amelyekről még nem is sejtjük, hogy milyenek lesznek.
Molnár József