Tudta-e?
– Hogy az első Szarvas Gábor szobrot 1898-ban állították fel az akkori piactéren. 21 év múltán, 1919-ben ismeretlen tettesek „megrongálták” – ledöntötték. Ennek kapcsán a községi képviselő testület határozatilag kimondta: „… elrendeli, hogy a község alkalomadtán a helyzet tisztázása után azt újból felállítassa”. A jelenlegi Szarvas Gábor szobrot 1972-ben állították fel – 53 év után - a város központjában (az egészségház előtti parkban) a mai viszonyoknak és követelményeknek megfelelően.
– Hogy az izraelita (zsidó) templom építését az akkor képviselő testület 1893 márciusában hagyta jóvá. Lebontására az 1970-es évek közepén került sor. Helyén tömbház áll, rajta egy márványtábla emlékeztet a valamikori impozáns épületre.
– Hogy az első emeletes ház Adán az apácazárda volt, az 1896 és 1902 közötti időszakban épült fel. Ma a Cseh Károly általános iskola eső számú épülete.
– Hogy ártézi és más fúrott kutak hiányában Ada lakosságának nagy része még az 1920-as években is a Tisza vizét itta, hordókban, nagyobb cserépkantákban hordták haza, majd szűrés és leülepedés után ivásra, főzésre, mosásra használták.
Vastag János