Nyelvi figyelő
Nyelvjárásivá lett köznyelvi szavak

    A nyelv rétegei nem különülnek el mereven egymástól, az egyiknek az eleme bekerülhet a másikba. Még arra is akad példa, hogy köznyelvi szó nyelvjárásivá válik, miközben köznyelviként elavul. Ilyen az ispotály, az ipa, a napa, a grádics, a bokály, a cirkalom stb. Ezek a szavak régen köznyelviek voltak, később azonban valamely másik szóval szemben háttérbe szorultak, és csupán egyik-másik tájnyelvben maradtak fenn.
    Az ispotály 'kórház', illetve 'szegényház' jelentésben már a kódexek korában előfordul, az írók egészen a reformkorig széltében használják. A XIX. század elején aztán megjelenik a kórház szó, vetélytársává lesz az ispotálynak, majd fokozatosan a helyébe lép a köznyelvi használatban. Az ispotály nyelvjárási szintre szorul vissza, különféle alakváltozatokban (ispotál, ispitály, ispita stb.) jelenik meg. Ismerik Nógrádban, Abaújban, Szabolcsban, a Szamosháton, Biharban, Sopron vidékén, Csongrád és Pest megyében.
    Az ispotályéhoz hasonló sorsa volt az ipa és a napa szónak. Az 'após' jelentésű ipa szó és az 'anyós' jelentésű napa szó a régi magyar nyelvben eléggé el volt terjedve. Idővel a nyelvjárási eredetű após, illetve anyós szóval kezdték el helyettesíteni. Az após főnévnek eleinte a maitól eltérő jelentése volt, öreg férfira, apókára utaltak vele, Miután kicsinyítő képzős volta elhalványult, elvesztette kedveskedő jellegét. Az anyós szintén kedveskedő megszólításnak számított (az anyóka szinonimájaként használták). Napjainkban az após és az anyós köznyelvi, az ipa v. ip és a napa v. nap pedig tájnyelvi. Főként a Dunántúlon és a Tiszántúlon fordulnak elő, de a Csallóközben és a Cserháton is megtalálhatók.
    A lépcső szó sokáig nyelvjárási használatú volt, a köznyelv a grádics főnévvel élt. A latin eredetű grádics a XIV–XV. századtól kezdve jelöl lépcsőfokot, illetve lépcsőt. Idővel a grádics első jelentésében elavult, a másodikban pedig nyelvjárási szó lett, a lépcső kiszorította a köznyelvből. Grádics vagy garádics alakban ismerik a Hortobágyon, Kalotaszegen, a Szamosháton, Biharban, Szeged vidékén stb.
    Egyfülű, mázas cserépkancsóra vonatkozik a bokály szó, a görög eredetű olasz boccale származéka. A köznyelvben ma már elavultnak számít, a kancsó helyettesíti. A székelyföldi nyelvjárásokban még használatos, előfordul továbbá Sárospatakon, a bánsági Tordán, Csákváron, Jákon, Sümegen, Csornán. Göcsejben bokálu a neve, Celldömölkön, Lovászpatonán bokállo alakban ismerik, és nemcsak cserépkorsóra utalnak vele, hanem bádogból készült vizeskancsóra is. Kolozsvárott és Zilahon bokálykancsónak mondják a cserépkancsót. Mosonban egy csutoraféleségnek bakaj a neve
    A cirkalom főnév a régi nyelvben körzőt, kört, vas kerékabroncsot jelölt. Elavult, csupán a 'díszít' értelmű cirkalmaz, kicirkalmaz igei származékai maradtak fenn. A nyelvjárásokban még ismerik a cirkalmat. Ez a főnév Kecskeméten, Szarvason, Újkígyóson, Nagyszalontán, Debrecenben, Beregszászon, Naszvadon, Szentgálon különböző népi mesterségek szókincsében 'körző' értelemben szerepel. Hajdúhadházon církalomnak mondják azt a vonalazó eszközt, amellyel palántaültetéskor sorokat húznak a földön. Udvarhely vidékén az esztergapad állítható részére vonatkozik a cirkalom, Sümegen fa faragására használt eszközre, Désen a fazék hasára fakéssel bekarcolt vájatra stb.
    Hogy egy szó megmarad-e a köznyelvben, azt több tényező határozza meg: a jóhangzás, a divat, a célszerűség stb. Amint láttuk, olykor a tájnyelvekben lehet egy-egy elavult köznyelvi szónak a nyomára jutni.