A gyermekhét margójára

    Október első teljes hete a nemzetközi gyermekhét, amelynek apropóján számtalan programmal igyekeznek a fiatalokkal foglalkozó intézmények, különböző egyesületek, tanárok, nevelők és szülők a felnövekvő generációnak tartalmas élményeket biztosítani. A gyerkőcök szerencsés esetben ebből csak annyit érzékelnek, hogy matekóra helyett jelmezes buli volt a tornateremben, vagy uzsonna után színházba mentek az óvó nénivel, és csuda jól érezték magukat a rutintól megfosztott őszi napokban.
    Annál nagyobb feladat ez a már megszólított szülőknek, pedagógusoknak, nevelőknek. Évről évre nehezebb egy felnőttnek megoldani, hogy a gyerek csak annyit érzékeljen ebből, amennyit érzékelnie kell. A szülő részéről ehhez arra van szükség, hogy elkészüljön a jelmez, hogy el tudjon szabadulni a munkahelyéről az osztály felvonulását megnézni, egy kicsit minden anyagi és egzisztenciális problémát félretenni, hogy egy-egy ilyen alkalom a pozitív élményt erősíthesse a gyerkőcben.
    A pedagógus feladata talán egy réteggel még ennél is összetettebb. Tanulóból egyre kevesebb van, a pedagógus munkahelye minden szeptemberben attól függ, hogy hány gyerek ül be az első tanítási napon az iskolapadba, és neki is van családja, akiket olykor félre kell tennie ahhoz, hogy a diákot elkísérje a szombati szavalóversenyre, vagy elvigye egy előadásra, koncertre, kiállításra. Olyan elhivatottságot igényel ez, ami sosem fogja megkapni azt a megbecsülést, ami megilleti. Mégis nagy szükség van rá, és ezt egy elhivatott pedagógus érzékeli is annak ellenére, hogy visszaigazolni jobb esetben csak néhány alkalommal fogják a nyugdíjazásáig. Vagy azt követően.
A harmadik pillére a gyerekek zsendülésének maga a rendszer, amiben felnőnek. Értelmezik a viszonyítási alapot, amiből kiindulnak az életük későbbi szakaszaiban, és ami lehetővé tesz vagy megfoszt egyes dolgoktól már a kezdetek kezdetén. Egyik alkalommal jutalmaz, máskor büntet, egyszer igazságos, máskor igazságtalan. Ez mind hozzátartozik az élethez, mondják a „nagyok”, amit nem könnyű megértetni egy olyan kis emberi lénnyel, akinek a hátát még nem támasztja több évtizedes élettapasztalat.
    Az interpretáció miatt a szülő és a pedagógus szerepe a huszonegyedik században is fontos. Fontosabb, mint eddig bármikor, mert az információhoz is könnyebb hozzáférni, mint eddig bármikor. Aligha mondok újat azzal, hogy bizony rajtunk is áll, hogy az ifjúság hogyan értelmezi a körülötte zajló világot. A gyerek nem tudatosan lesz része a közösségnek, amelyikbe beleszületik, amiből az értékeket átveszi, újraértelmezi, majd továbbadja. De ott lehetünk mellette, amikor ezt megteszi.
    A mi feladatunk felnevelni egy olyan generációt, aki szeret itt és most élni. Természetesen ez számtalan külső tényező függvénye is, de elkezdhetjük azzal, hogy odafigyelünk a saját narratívánkra. Hogy pedagógusként, szülőként, döntéshozóként biztosítjuk a gyerekeinknek azt, amire a fejlődéshez szükségük van. Biztonságot, szeretetet, lehetőséget, amire csak futja az erőnkből. És emellett sportot, művelődést, szakköröket, minden évben a gyerekhéten, és ezen túlmenően, még néhány évtizeden keresztül.

Rigó Pál Zsófia