A környék egyik legfiatalabb vőfélye
Interjú Fleisz Zsolttal, az adai Műszaki Iskola diákjával

    Fleisz Zsolt az adai Műszaki Iskola harmadik osztályos tanulója CNC technikus szakon. A felsőhegyi diák aktív résztvevője az iskolai életnek, iskolai esemény nem múlhat el nélküle, mindig ott van, ahol valami történik, ezért nemrégiben az iskola diákparlamentjének alelnökévé választották. Zsolt az iskolán kívül vőfélykedik is, és már több tucat lakodalmat vezetett le. Ő a környék egyik legfiatalabb vőfélye.

    – Hogyan és miért kezdtél vőfélykedni?
    – Apukám a barátaival járt Magyarországra, Csorvásra lakodalmas bemutatókra, versenyekre, és egyszer az egyik vőfély kitalálta, hogy megtanít velem egy verset, és engem is elvisznek magukkal a bemutatóra. Akkor mindössze kilenc éves voltam. Amikor elindultunk Csorvásra, útlevélprobléma miatt engem nem engedtek át. A következő alkalomra azonban már három verset is megtanultam, és akkor már sikeresen átértek velem együtt a bemutatóra, és persze meg is nyertük. Ezek után tovább tanulgattam a vőfélyverseket. Kávai József és Horvát Kátai Ervin segített nekem a felkészülésben, és már tizenöt-tizenhat évesen elkezdtem egyedül vőfélykedni.

Zsolt számára az ifjú pár öröme a legfontosabb

    – Miért szereted ezt csinálni?
    – Amikor elkezdtem, azt mondták, hogy van tehetségem hozzá, és nem ártana, ha tovább csinálnám. Megfogadtam a tanácsukat. Úgy gondolom, hogy eléggé jól áll nekem ez a szerep, beszélni szeretek, tudok is elég sokat, és a versek megtanulásával sincs problémám.
    – Milyen érzés annyi ember elé kiállni, verseket mondani és vezetni az egész lakodalmat?
    – Nagy felelősséggel jár, de engem jó érzéssel is tölt el, hiszen megbízik bennem a fiatal pár, annak ellenére, hogy személyesen nem ismer engem. Szóval én mindig igyekszem a tőlem telhető legtöbbet megtenni azért, hogy a lagzi sikeres legyen.
    – A régi hagyományokat megtartod, vagy inkább modernebb vőfélynek mondod magad?
    – A lakodalmas háztól függ, hogy ők hogyan szeretnék. Elmondhatják, hogy hogyan gondolták, hogyan álmodták meg, én pedig segítek, ötleteket adok nekik. De ha már az egészet kitalálták, és nem szeretnének változtatni, akkor természetesen alkalmazkodom hozzájuk, hiszen az ifjú pár öröme a legfontosabb.
    – Volt már valamilyen rossz élményed?
    – Eleinte kissé lámpalázas voltam, előfordult az is, hogy megakadtam. Esetenként papír is volt a kezemben, amibe időnként belenézhettem. De ma már nincs ilyen, most már semmiféle problémám nincs ezzel.
    – Hogyan készülsz fel egy lagzira?
    – Átolvasom a verseket, anyukám kivasalja az ingemet, felveszem a vőfélybotot, a kalapomat, és ha igény van rá, játékokat készítek az ünnepségre.
    – Számodra mi a vőfélykedés, munka, hobbi vagy szórakozás?
    – Mindenből egy kicsi. Szórakozás, mivel szeretem csinálni, hobbi, mivel szívesen csinálom, és munka is, mivel, ahogy az előbb is említettem már, nagy felelősséggel jár az egész.
    – Hogyan viszonyult a baráti köröd és a családod ehhez a foglalkozáshoz?
    – A barátaim és a családom is támogat, és nagyon örülnek annak, hogy ezzel foglalkozom, mivel tudják rólam, hogy szeretek a középpontban lenni, és sokat beszélni.

Ötleteket is szívesen ad a házasodni készülő fiataloknak

    – Meddig szeretnél ezzel foglalkozni?
    – Ezen még nem gondolkodtam, de amíg van rá időm, és amíg tehetem, addig mindenképpen szeretném folytatni, feltéve persze, ha igény is lesz rám.
    – Kérlek, így az interjú végére örvendeztess meg minket egy vőfélyverssel!
    – Hölgyeim és Uraim,
    Tisztelt vendégek,
    nagy forradalom van lent a pincében.
    Csapot ütöttek a hordó fenekébe,
    megölték a hordót, már folyik a vére,
    a vendégek nem kis örömére.
    Íme, egy üveggel fel is hoztam,
    hogy el ne ejtsem, jól magamhoz szorítottam,
    mert szívvidámító a hordónak vére,
    aki issza, váljék egészségére.
    Éljen!