A HÉT SZŰK ESZTENDŐ,
AVAGY AZ IDŐJÁRÁSRÓL

• Manapság, különösen az idei esztendőben mi adaiak is nagyon sokat küszködünk a vízzel. Ha tiszai árvíz egyelőre nem is fenyeget bennünket, annál nagyobb károkat okoz a belvíz, vagy a talajvíz, ahogy mifelénk mondani szokás. De, nézzük csak, mit is tudunk a korábbi időjárásról, az áradásokról, a vízkárokról?

    A világ fennállása óta – csak amiről mi tudunk – sok időváltozásnak volt kitéve földi lakhelyünk. Volt egy jégkorszak. Ezt követte egy szárazabb és hosszantartó meleg időszak, minek következtében a jég elolvadt és a Nagyalföldön tenger keletkezett. Majd ez is kiszáradt és vidékünk elsivatagosodott. Teltek múltak az évszázadok, majd az évezredek, mire a földünkön a maihoz hasonló viszonyok alakultak ki. Megjelent a növényzet, az állatvilág, vagyis kialakultak a feltételek az élethez. Ekkor megjelent a „föld koronája” az ember is, és amióta él a földön, állandóan küzd az idő viszontagságaival.
    Kezdetben, mikor még jobban ki volt szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek, jobban is odafigyelt és igyekezett megtanulni a változásait. Ugyanis a mi időjárásunk erősen ki van téve a monszun-áramlatnak. Ha a monszun-áramlat csapadékdús levegőjének sikerül még május derekán sikerül áttörni akadályait (a hegylánc-sorozatokat), vagyis néhány héttel megelőzni a Medárd napját (június 8.) számolhatunk a folyók kiöntésére, a belvizek megjelenésére és egynéhány esős időszak megjelenésére.

A partifecskék

...és partoldalba fúrt lakhelyük (fészkük)

    A népi felfogás azt tartja, ha Medárd napján esik, 40 napig esik! Ez azért nem egészen így van, mert a monszun esők zivatarok formájában érkeznek, és amelyik településen átvonulnak, ott szakad az eső, más helységekben pedig szépen süt a nap.
    Ha az időjárás alakulásáról részletesebben akarunk szólni, vissza kell mennünk a legalább 2.500 év előtt történetekre. Ekkortájt voltak a zsidók egyiptomi fogságban. Volt köztük egy igen tekintélyes ifjú, az ószövetségi József. Tehetségének híre ment egész Egyiptomban. Mikor a fáraó is tudomást szerzett képességeihez, magához hívatta Józsefet és tanácsadójává tette.
    Egy éjjel a fáraó különös álmot látott. Megjelent 7 kövér tehén, majd utána 7 nagyon sovány és ezek felfalták a kövéreket. A fáraó álomfejtői tanácstalanok voltak, de József megfejtette az álmot. Következni fog 7 bő esztendő, majd erre 7 szűk, amikor nem terem semmi gabona. Hogy abban az időben mennyit számoltak egy évnek, nem tudjuk. De, hogy a jelenségnek komoly alapja van, az biztos. Ugyanis vannak 5-8 éves esős, és ezt követően száraz időszakok. Nagyjából így 12-16 évenként számolhatunk nagyon száraz és nagyon esős évvel. A különbség csak annyi, hogy az esős évek valósággal ránk szakadnak, míg a szárazak folyamatosan érkeznek.
    Az emberek a falvakban is figyelték a változásokat, de kevésbé jegyezték fel. De nem így a városokban. A pesti feljegyzés szerint először 1732-ben öntötte el a Duna Pestet, és 1830-ig még 12 árvizet jegyeztek fel. Minden idők legnagyobb árvíz-katasztrófáját 1838. március 13-án élte át a város. A magas vízállásnál a Duna vize még be volt fagyva és a jégdarabok egymásra torlódva és fagyva zátonyokat alkottak és Vácnál március 13-án megindult a zátony, és a jeges ár elöntötte Pestet.
    Pestnek ekkortájt 4200 háza volt, ebből 2200 összedőlt, a többi pedig megrongálódott. A halottak száma 438 volt. A víz március 18-ára elvonult. A mentési munkálatokat báró Wesselényi Miklós irányította.
    Vidékünkre, a Kárpát-medencére az 1850-es évek derekán hosszantartó, nagy szárazság köszöntött. A pesti árvízen okulva, a nagy szárazságot arra használták ki, hogy megkezdték a folyók gátjainak a megerősítését. Ez 1870-ben abbahagyták, mert a nagy szárazság alatt a kisebb folyók teljesen kiszáradtak, és volt, ahol a Tisza vizét is csak kacsaúsztatóként lehetett használni. Több helyen át is lehetett gyalogolni rajta, és a gátakat kellőképpen nem is erősítették tovább.
    Ennek esett aztán 1879-ben áldozatául Szeged. A város 5595 lakóházából mindössze 297 maradt lakható állapotban. Az erősen felduzzadt Tisza átszakította a gátat, majd a vasúti töltést is elmosta és hosszabb ideig 1 méteres víz hömpölygött Szeged utcáin. A Rókus templom falán mai is 1½ méteres magasságban látható egy bekarcolt vonal és azt írja rajta „Itt volt a víz”.
    A katasztrófa hírére még Ferenc József is ellátogatott Szegedre és csak annyit mondott Szeged népének, hogy „Szeged szebb lesz, mint valaha”! A város közadakozásból fel is épült, lakossága pedig megfogadta, hogy ha felépül, hálából egy templomot építenek. Bár hosszú ideig tartott, de fel is épült a kéttornyú fogadalmi templom.
    Én az elmúlt 80 évem folyamán 6 nagy esőzési évre emlékszem: 1941-42-ben volt az évszázad legnagyobb tele. Nagyon sok hó esett és amikor 42-ben megindult az olvadás a Tisza töltését Zentánál, valamint Adánál át kellett vágni, hogy Moholt megmentsék a Tisza elöntésétől. A vizet a Nagyrétbe és a lapos szántóföldekre engedték. Természetesen, a kár óriási volt.
    A második nagy vizes esztendő 1955-ben volt. Adán az esővíz egyes utcákban olyan magasan folyt, hogy még a gumicsizmám szárát is ellepte. A harmadik nagyon vizes esztendő 1968-ban volt, amikor éjjel-nappal cölöpökkel és rőzsekévékkel erősítettük a Tisza töltését. Ennek a vizes időszaknak az elmúlásával erősítették meg a töltést, úgy, ahogy ma is áll. A negyedik hatalmas árhullám 1985-ben, az ötödik pedig 1999-ben haladt le a Tiszán.
    A 6. ilyen vizes esztendő a 2010-es esztendő, amiről szükségtelen is sokat írni, hisz az esőzések hol itt, hol ott, mindennaposak.
    Ha vidékünkön figyelemmel kísérjük az száraz és az esős évek váltakozásait, nem kis hasonlóságot fedezünk fel a bibliai József 7 bő és 7 szűk esztendejével. Főleg a „monszunok” megérkezésében, amik nagyjából 14 évenként követik egymást. Csak mi emberek okolhatjuk magunkat, ha a száraz időszakban nem erősítjük a gátakat, nem ásunk víztározókat, vízlevezetőket a kevésbé értékes földeken – gondolván, hogy úgyis szárazság van. Ha meg aztán megérkezik az esős időszak, már nincs idő a védekezésre. A homokzsákok csak ideiglenes megoldást jelentenek, és csak részleges eredménnyel járnak.
    Az elmúl század legszárazabb nyara az 1952-es nyár volt. Akkortájt még kézzel törték a kukoricát és olyan alacsony volt a szára, hogy kilátszottak belőle az emberek, amire azelőtt emberemlékezet óta nem volt példa! A kukorica szára olyan vékony volt, hogy az állatok ízíket nem is hagytak, hanem mindet megették. Volt aki mutatóba egy egész kukoricaszár-kévét felállított az ablakába, hogy – ni – mekkora lett a kukorica!
    A Tiszaparti települések közül jónéhánynak van egy igen megbízható, hosszútávú barométere. Nálunk ilyen a Sárgapart, ami állítólag a legmagasabb természetes partszakasz a Tisza mellett. Aki már látta, tudhatja,, aki meg nem látta, nézze meg, hogy az egész partszakasz fecskék által kifurkált lyukakból áll. A partifecskék az időjárástól függően rakják, vagy újítják meg fészkeiket. Ha magas vízállással számolnak, a legfelső lyukakat párnázzák ki kitépett tollaikkal, és ekkor tényleg magas vízállásra és esős esztendőre számíthatunk. Ha lejjebb készítik fészkeiket, már alacsonyabb vízállás lesz. Ha pedig a part felétől is lejjebb rakják fészkeiket, alacsony vízállásra lehet számítani. A fészekrakás még a kiolvadás, vagyis a Tisza áradása előtt történik.
    A partifecskék arra is nagyon vigyáznak, hogy a kibélelt fészekalj éppen csak a vízfelület felett legyen, hogy a vízipókokat, valamint a tiszavirágokat a kisfecskék a lyukakból elkaphassák. Mert mire kirepülnek, már elég erőnek és önállónak kell lenniük. Hogy erre mi az érzékszervük, nekünk, földi halandók számára örök titok marad, mint oly sok más. Az időjárás nem fog alkalmazkodni az emberhez, hanem – saját érdekében – az embernek kell alkalmazkodnia az időjáráshoz.

Id. Török Máté