A lelkesedéssel még várni kell
Vajdaságban jelentõsebb Szent István-napi rendezvényt Palicson és Moholon tartottak. A beszámolókból megtudtuk, hogy Palicson néhány ezren, míg Moholon pár százan vettek részt az ünnepségen. Ezekbõl az adatokból kitûnik, hogy legtöbb nemzettársunknak ez a nap ugyanúgy múlt el, mint a többi szürke hétköznap. Nem kellene lennie, de a tények ezt mutatják. Egyedül talán a sziporkázó tûzijáték látványa teszi élvezetesebbé augusztus 20-a estéjét. Hogy miért jutottunk ide, arról számos vélemény van, de tény, hogy itt Vajdaságban a nemzet nagy hányada nem érzi ünnepnek augusztus 20-át, még kevésbé az eszmei súlyát. Az is biztos, hogy ebben nagy szerepe van a december 5-i népszavazás eredményének. Az ünneplést nem lehet csak úgy rákényszeríteni az emberekre, az nem megy vezényszóra. Annak belülrõl kell jönnie, mert éppen azok a feltörõ és felemelõ érzések teszik ünneppé az ünnepet.
A politikusok nap, mint nap, de fõleg különösen ünnepekkor a nemzet összefogására buzdítják a magyarságot. Ezeknek a szavaknak egyre kisebb súlyuk van, mert a hangzatos szólamoknak, és ígéreteknek kevés a valódi hátterük. Azt hiszem, államalapítónk ma nem lenne büszke a nemzetére. Számos esetnek vagyunk részesei és tanúi, amelyekbõl érezzük, éreztetik velünk, hogy mi azért mégis a határ másik oldalán vagyunk. A megalázás tovább folytatódik.
Néhány napja az augusztus 20-i ünnep elõtt ismerõsömmel Zentára mentünk, hogy átadjuk vízumkérelmünket saját és családtagjaink számára, a szükséges bizonylatokkal együtt. A hölgyek gyorsan átfutottak a papírhalmazon és következtek a kérdések, és a megjegyzések. Miért nagyobb a munkakönyvben a pecsét (1993-ban) mint a személyi jövedelem igazolásán, ami aznap készült? Kissé homályos a munkakönyvrõl készült fénymásolat, lehet, hogy emiatt nem veszik figyelembe kérelmünket. Egyetemista fiainknak kérték az idei beiratkozásról szóló igazolást, most augusztusban, amikor tudvalevõ, hogy minden évben szeptemberben vannak az iratkozások. Szigorú írásos nyilatkozatott kellett adnunk, hogy ottartózkodásunk alatt családtagjainknak fedezzük a költségeiket. Megjegyzem komoly két napról lesz szó, ha mégis sor kerül a kirándulásra.
Van sok minden más is, amit nehezen viselünk el. Ilyen például az a 10 (tíz) eurós ÉVI támogatás is, amelyet fõiskolás és egyetemista gyerekeink kapnak az anyaországtól. Ez az összeg semmire sem elegendõ, azt tudják õk is, és mi is. Ez csak arra jó, hogy az ottani politikai vezetés elmondhassa magáról, mindent megtesz, hogy a határon túli fiatalok szülõföldjükön tanuljanak és boldoguljanak.
Sorolhatnám tovább az ilyen és ehhez hasonló eseteket, de számomra ez is elég volt, hogy augusztus 20-án lelkesedés nélkül nézzem az ünneprõl szóló beszámolókat.
Reménykedjünk és bízzunk abban, hogy politikusaink elõbb-utóbb betartják ígéreteiket!
Gecse István
