Fiatalok írják - Mladi pišu

Budi drug

    Čovek je od davnina vezan za prirodu. Ona je njegov izvor hrane, kiseonika, energije. Svi mi smo deo prirode, iako neki ne žele to da prihvate.
    Dok čovek nije preuzeo “prirodu u svoje ruke”, svet je napredovao i kroz vreme menjao svoje osobine. Čovečanstvo teži ka napredovanju: unapređuje tehniku, koristi znanja hemije, biologije za svoje potrebe. Svim ovim delima čovek uništava jedinu stvar bez koje ne može, samog sebe. Upustili smo se, možda nesvesno, u rat sa prirodom. Svaki novi predmet, bio to automobil, olovka, sto, polako, ali sigurno uništava prirodu. Svo smeće koje za nas predstavlja svakodnevnu pojavu, prirodi predstvalja još jedan problem koji treba rešiti. Svak metak koji ispalimo, vraća nam se i obija o glavu. Jer bitku koju vodimo protiv prirode, vodimo u stvari protiv nas samih. Sebi smo stvorili neprijatelja kojeg je nemoguće pobediti. Zar ne bi bilo lakše pružiti prijateljsku ruku i uživati u lepotama koje ovaj savez pruža? Ako imamo obzira prema prirodi, imaće i ona prema nama. Zajedno činimo savršen sklad koji bi mogao da funkcioniše još mnogo godina unapred. Budućnost se stvara u sadašnjosti, zato ako želimo lepu budućnost sa zdravim životom moramo da je stvaramo sada. Mi smo deo prirode i vreme je da počnemo tako i da se ponašamo. Ona je naš drug, jedino što treba da uradimo jeste da prihvatimo poziv na druženje i krenemo da je štitimo i da joj pomažemo kao što i ona to čini za nas. Celo čovečanstvo teži za  mirom, zato treba prekinuti ovaj bezrazložni rat i živeti u idili.
    Ljudi i priroda su dve biljke na jednom korenu, koje ne mogu jedna bez druge, zato budi drug da bi imao druga.

Dejana Aranicki
OŠ “Novak Radonić” Mol

Fenyvesi Henrietta, 8c. rajza
Cseh Károly Általános Iskola, Ada

Élményeim a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napokon

    Már a tanév elején szóltak magyar tanárnőim, hogy októberben kerül megrendezésre a Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok játékos nyelvi vetélkedője, amire engem és még egy hetedikes tanulót küldenének, Barátnőmre, Kemény Beátára esett a választás, aki már velem együtt a tanulmányi versenyeken is részt vett. Így együtt készültünk délutánonként, ami csöppet sem volt könnyű. Olykor rá is untunk és ilyenkor másról is beszélgettünk.
    Október 13-án pénteken, ami nálam szerencsétlen napnak számít, meglepően boldogan és kedélyesen ébredtem. Fogalmam sem volt, hogy mi lesz ennek a vége. Nagy levegőt vettem, felhúztam kedvenc nadrágomat és a kabalának számító zoknimat, s elindultam az iskolába. Első órám matek volt. Egész idő alatt remegett a lábam, nagyon izgultam. Autóval vittek bennünket tanárnőink a versenyre. Találkoztunk régi vetélytársakkal és olyanokkal is akikkel akkor kötöttünk ismeretséget.
    A reggelit követően az írásbeli feladatot kellett teljesíteni. Számomra ez nagy megpróbáltatás volt. Koós Margit, tanárnőnk is vigasztalni próbált bennünket, mert látta megszeppent arcunkon, hogy nem reménykedünk a továbbjutásban.
Ezután átsétáltunk a színházterembe. Volt némi időnk a lazításra, mialatt a bíráló bizottság tagjai kiértékelték az írásbeli eredményeit. Rövid műsor után legnagyobb meglepetésemre az én nevemet is felolvasták, sőt versenytársam, Beáta nevét is. Tehát mindketten bekerültünk az első tíz közé. A szóbeli feladatban csak a közönséget tudtam volna nélkülözni. Féltem, hogy ha netán rosszul mondok valamit, majd nevetni fognak, azonban nem, inkább szurkoltak, ami nagyon jól esett, szerintem mindannyinknak. Számomra érthetőek és logikusak voltak a kérdések, melyeket dr. Szűts ismert magyarországi nyelvész olvasott fel, és így egyszerűen tudtam válaszolni. Én gyűjtöttem össze a legtöbb pontot. Ezt szinte el sem hittem! Beáta, aki mellettem ült, meg is kérdezte, még az eredményhirdetés előtt, hogy miért nem örülök, pedig örültem én, csak az arcomon inkább a meglepődöttség látszott, mint a boldogság.
    Az eredményhirdetéskor már mosolyogtam és felfogtam, mi történik velem. Szép és érdekes könyveket ajándékoztak nekem. Többek közt Kiss Gábor szókincstárát és Szabó Magda Abigél című regényét, amit nagy lelkesedéssel olvasok. Tanárnőnk megvendégelt bennünket, szinte madarat lehetett volna vele is fogatni. A temerini versenytársakkal mókázás közepette töltöttünk el egy nagyon kellemes órát a cukrászdában.
    Leírhatatlanul jó érzés töltött el, pedig már más versenyeken is értem már el jó helyezést, de ez valahogy más volt. Az iskolában a tanárok is gratuláltak és mindenki, aki tudomást szerzett a történtekről. Nagyon boldog nap volt ez számomra.
    Mindezt nemcsak magamnak, hanem magyar tanárnőimnek is köszönhetem, Fehér Máriának, Miklós Ilonának és mostani magyartanárnőmnek, Koós Margitnak. Nélkülük nem sikerült volna, ezért még egyszer meg szeretném köszönni nekik az elért sikert.
    A babona nem igazolódott be, hiszen egy nagyon kellemes, és csöppet sem szerencsétlen napként éltem meg október 13-át, pénteket, 13 évesen. Csupa szerencsétlen szám, de mégis eddigi életem egyik legragyogóbb dátuma marad. Jó lesz erre a későbbiekben odafigyelni…

Szőke Tímea  7 b.
Novak Radonić Általános Iskola,  Mohol

Várkonyi Enikő 5d. rajza
Cseh Károly Általános Iskola, Ada

Barátunk a természet

    A természetre szükségünk van. Sokan nem becsüljük meg azt, szemetelünk, szennyezzük a levegőt.
    A természetben sok minden történik. Velem is történt egy különleges és szép dolog. Természetiskolába mentem Kopaonikra. Gyönyörű fák vettek körül, virágok, talán ez volt a legszebb utazásom. Egy nap kirándultunk fel a hegytetőre. Lepillantottam a mélybe, s minden olyan volt, mintha helikopterből néztem volna ki. Délután indultunk haza, és hallottuk a farkasok üvöltését. Mondhatom hátborzongató és csodálatos is volt egyben.
    Másnap megnéztünk egy gejzírt. Útközben egy korábbi lavina helyszínét mutatta meg a vezetőnk. Ámulva néztük a hatalmas, hófehér hótömeget. Nehéz szívvel hagytuk ott a csodálatos, érintetlen tájat, a friss levegőt. Nem is tudjuk, hogy mennyit jelent nekünk a természet gyönyörűségeivel és tisztaságá-val!

Arezsina Leontina, 5d.
Novak Radonić Általános Iskola Mohol

"Röhög az egész utca"

    Egy szép nyári délutánon a Mamámtól születésnapomra kaptam egy rózsaszínű rövidnadrágot és egy blúzt, amiből kilátszott a hasam.
    Elhatároztam, hogy másnap abban megyek fürdeni a medencére. Így is lett! Elmentem és mielőtt haza kellett volna indulnom, megfürödtem még egyszer. Megtörölköztem és az öltöző felé vettem az utam. Felvettem a felső blúzom és a nadrágomat keresgéltem. De hiába, nem találtam. Felvettem a vizes bikinim és kétségbeesetten kerestem. Most mi lesz?- gondoltam magamban. Nadrág nélkül megyek haza? Elvesztettem ez nyilvánvaló volt. Kerestem, hátha leejtettem, de nem. Hát akkor ellopták! – mondtam már félhangosan. A nap is melegen sütött és tizenegy óra felé járt az idő. Mit volt tenni, a felsőm felvettem – magamra csavartam a törölközőt, és a kerékpárommal hazaindultam. Elég ügyetlenül hajtottam a kerékpárt. Túl szoros volt a törölköző, de ha meglazítom, akkor leesik rólam. Leszegtem a fejem, hogy ne lássam a mosolygós arcokat az utcán, amikor rám bámultak. Hallottam, hogy egy kisgyerek röhög rajtam. Sírhatnékom támadt és egyszerre minden baj volt, amire csak gondoltam.
    Mikor hazaértem, elmeséltem a testvéreimnek és anyukámnak. A testvéreim csak nevettek, de én egyre csak azt hajtogattam, hogy nem vicces, mi lenne, ha veletek is megesne, hogy ellopják a nadrágotok?

Maksó Júlia, 5b.
Cseh Károly Általános Iskola, Ada