Az örök élet tanulsága
"Kedves Testvéreim!
A mai nap találkozik a jelen, a múlt és a jövõ. Fontos az ember életében, még fontosabb a keresztény ember életében, hogy a múltból merítve a jövõbe nézzünk, és ezáltal építsük a jelent.
Mindenszentek napján a múltba nézünk, a szentekre emeljük tekintetünket, õseinkre gondolunk, akik itt éltek ezen a vidéken, itt küszködtek, itt reméltek, itt hittek és szerettek, majd amikor befejezték a földi életüket, eltávoztak a megérdemelt pihenõjükre, az örök boldog életre.
Hisszük és reméljük, hogy az Isten annyira szerette az embereket, hogy nem engedte elveszni õket. Minden megkeresztelt emberben elkezd az Isten mûködni, az isteni kegyelem, az élet. A kegyelem által meghív bennünket az Ö országába, hogy ott legyünk, ahol Ö van, de rajtunk áll és múlik, hogy ebbõl a lehetõségbõl mi valósul meg.
A múlt, a szentek, most arra bátorítanak bennünket, hogy emeljük fel a tekintetünket, mert amikor szomorúak vagyunk, lehajtjuk fejünket, lesütjük a szemünket, nem merünk felnézni. A szentek arra kérnek bennünket, hogy emeljük rájuk a tekintetünket. Próbáljunk meg elszakadni egy pillanatra a mindennapi gondoktól, az élettõl és lelki szemeink elõtt Isten egy ilyen ajándékot is adott nekünk, hogy elénk tudjuk képzelni azt az életet, azt a boldogságot, ami számunkra szent, és szent minden ember számára, aki a Fenséges tanításában, megtartásában, megvalósításában hisz.
Igaz, Pál apostol azt mondta, hogy az Isten országa olyan, amit szem nem látott, fül nem hallott, így nem is érezhetjük, de mégis több olyan hasonlatot hallunk az Evangéliumban, amikhez hasonlít a Mennyek országa. Nekünk kell eljutni oda és megvalósítani úgy, ahogy a szentek is megvalósították, vagyis engedték, hogy Isten mûködjön bennük, hogy valóra váltsa azt a meghívást, amelyet adott nekik. Csak eleget kellett tenni a hívásnak.”
(Részlet Szauer Miklós plébános atya szentbeszédébõl, amit november 1-jén mondott az adai temetõben megtartott Mindenszentek-napi szentmisén. Lejegyezte Vastag János.)
