LXIV. Zöld levél

    Október vége felé jár az idő, lassan megérkezik a második „ember”, a november is, és akkor a hidegtől már komolyabb megpróbáltatások is várnak majd ránk. Az elején mégis egy kedves kis versikével kezdem a Százesztendős jövendőmondóból:

„Novemberben hótakaró
Borul a világra,
Cinkemadár száll cikázva
A sok száraz ágra.
A gazda az erdőt járja
Fát vág a baltája,
Hogy kerüljön máris bőven
Telelőre fája.”

    Nemrégiben az egyik kereskedelmi tévében – a nemrégiben tapasztalt hurrikánok és tájfunok, valamint árvizek kapcsán, – a műsorvezető azt találta mondani, hogy „egyre gonoszabban támad a természet!” Nos, ez a megállapítás igencsak felborzolta kedélyemet, de csak magamban füstölögtem és butaságnak véltem a dolgot. Arra gondoltam, hogy az ember mindig is készen áll a nagy tettekre, ám az utóbbi évtizedekben ezek a tettek mintha eltévedtek volna.
    Sok pénzre, nagy házra, márkás autóra formálták át őket. Mi, emberek, jól tudjuk, nem ez lenne az igazi feladatunk, mert ezzel nemcsak, hogy eltávolodunk magunktól és a természettől, hanem el is pusztítjuk azt, miközben vele együtt magunkat is eltemetjük. Gondoljunk csak bele: nem a Duna, vagy a Tisza mondta, hogy nem ad nekünk inni, hogy nem fürödhetünk többet a vizében. Nem a patak mondta, hogy, no most elsodrom a házaitokat, hanem az ember építette útjába azokat. Nem a természet büntet bennünket, – saját bűneinktől bűnhődünk.
    A fent idézett mondat „szerzőjéről”, a tv2 műsorvezetőjéről olvasom a júliusi ÉS-ben: „Ezen a csatornán egy mostanában papagájszerűen öltöztetett műsorvezető azt gyakorolja, hogy miként hat a nézettségi indexre, ha mindenkivel durván beszél, ha látványosan nem ért ahhoz, amiről épp gorombáskodik, végül, de nem utolsósorban, úgy véli, hogy oldottnak vélt testtartása jó modorra vall.”
    Ilyen „műsorvezetőktől” saját helységünkben mi is körül vagyunk véve. Nap mint nap meggyőződhetünk róla, hogy ostoba felfogásukkal milyen agresszívan támadnak, tévútra akarnak kergetni, egyszóval ránk akarnak mászni. Milyen nagy és szívós munka kell ahhoz, hogy lerázzuk őket magunkról! De az ilyen üres mondatokat csattogtatóknak előbb utóbb meg kell érniük, hogy az élet (természet?) hálóján, zsupsz, kihullnak a felejtésbe! Akár tudják ezt mindazok, akik buták, agresszívak, és uralják a percet, akár nem.