NYOLC HÓNAP A TENGEREN

    Gordán Gáborral, a Vöröskereszt Községi Szervezetében találkoztam, ahol két éven keresztül angol nyelvtanfolyamra járt. A napokban ismét összefutottam ezzel a 26 éves fiatalemberrel, hiszen az élményeit jött elmesélni Molnár Ibolya tanárnőnek és tanítványainak. Gábor ugyanis Amerikában járt. Történetét így kezdte:

    - Itt tanultam angolul, és szerencse, hogy már akkor komolyan vettem, hiszen később valóban szükség lett rá. Csak érdekességként említem meg, hogy Ausztráliában 12 ezer dollárba kerül egy angol tanfolyam, itt pedig valóban olcsón tanulhatunk.
    - De hogyan is jutottál el a hajóra? – kérdeztük türelmetlenül a mindig mosolygós adai legényt.
    - Három évet rohangáltam, mire találtam egy megbízható közvetítő irodát, egy olyat, amely nemcsak a pénzt szeretné kicsalni. Egy horvátországi ügynökség szabadkai irodáján keresztül jutottam el Szkopjéba, az előzetes meghallgatásra. Ott angol nyelven kellett bizonyítanom mit tudok. A fényképek, útlevél, angol nyelvű szakmai önéletrajz mellé szükség volt egy referenciára, hogy a vendéglátóiparban is dolgoztam. Szkopjéban egy amerikai hajós cég képviselőivel találkoztunk, egy nyomtatványt olvastattak el velünk, és utána mind a kétszázunkkal beszélgettek külön–külön. Három hónapot kellett várni mire értesítettek. Gyorsan el kellett készíteni a vízumot, az orvosi vizsgát szerb és angol nyelven, utána útnak indultam.
    - Mennyibe került mindez? - kérdeztük.
    - Olyan 1.500 eurót költöttem el az indulásra, amit itthon két év alatt kerestem össze. Sok ideggel is járt, mert mindent az utolsó pillanatban kellett csinálni. No, de január 22-én felkerültem a hajóra, átadtam a papírjaimat, és egy személyi kártyát kaptam. Rögtön az első nap munkába is álltam Fortlauderdale (Miami) kikötőjében. Egy turistahajóra kerültem és elmerültem a rengeteg óceánjáró (köztük a Queen Mary-2 is) és a hajó látványában. Az első utunk Belize - Lemon (Costa Rica) – Colon (Panama) volt, amelyet 8 nap alatt tettünk meg. A hajón dolgozva volt időnk a csodálatos napfelkeltében, rejtélyes dzsungelekben gyönyörködni. Az első szabadnapom Lemonban volt. Barátságosak, nem drágák, és rengeteg túrát kínáltak a turistáknak meg a személyzetnek is. A hajón egyébként főleg szabadságoló, nyugdíjas turisták utaztak, akik ott söröztek vagy olvastak. Ezek a túrák 200-500 dollárba kerültek. Egy ilyen túra volt a Karib tengeri, ahol 3 szigetet látogattunk meg (St.Marteen, Martinique és Barbados). Itt meleg volt, ezért a kedvenc időtöltés a strandolás volt. Sok emberrel lehetett találkozni és ismerkedni ezeken a csodálatosan szép strandokon.
    - Meddig jártatok ezekre az utakra?
    - Három hónapig, utána felmentünk a Bahamákra. Ott 3 hétig a hajó felújításán dolgoztak. Ez idő alatt naponta kimehettünk a városba, amely valóságos turistaparadicsom. Sok hotel, illatozó fenyőerdő, pálma van, de minden méregdrága. A szórakozási lehetőségek közül leginkább a fürdőzést választottam, de voltam kaszinóban, delfines akváriumban, éttermekben.
    - Mennyit kerestél?
    - 520 dollárral kezdtem, utána a különböző juttatásokkal havonta ezer dollárt is félre tudtam tenni. Ott nincs egészségügyi és nyugdíjbiztosítás. Vigyázni kell, mennyit költ az ember. Orvosok vannak a hajón, de csak a legalapvetőbb orvosi ellátást nyújtják. Ha valaki komolyabban megbetegszik, hazaküldik, vagy jobbik esetben kórházba kerül. Egyszerűen kiteszik a legközelebbi kikötőben.
    - Te hogy bírtad a hajóutakat?
    - Eleinte tengeribeteg voltam, később megszoktam a ringatózást. Furcsa volt az ivóvíz, hiszen a tenger vizét tisztították meg. Sokat, naponta 10 órát kellett dolgozni. Bírtam a strapát, és nekem megérte!
    - Milyen túrán voltatok még?
    - Voltunk New Yorkban, ahol láttam a szabadságszobrot. Manhattan szívében álltunk meg, ahonnan 20 perc gyalogosan a Brodway. Innen mentünk Porto Ricóba, a St. Tomas és Tortolla szigetekre. Ez is egy 8 napos túra volt. A mi hajónk ezekre a túrákra járt, a cég másik 21 hajója másfelé túrázott.
    - Másik hajón voltál –e?
    - De még mennyire! Öt hónap után áthelyezést kaptam Triesztbe, az ottani hajógyárba, ahol a cég új óceánjárójára, a Carneval Libertyre kerültem. Három hétig dolgoztunk, mire mindent bepakoltunk a hajóba. Ez egy 110 ezer tonnás, 5000 személyt szállító, 275 méter hosszú, 14 szintes vízi jármű, amelyen csak a legénység létszáma 1500. Az első 3 nap a saját kabinomat nem találtam meg. Egy luxushajó, amelyen kórház, kaszinók, tornatermek, bárok, free shopok, karbantartó részleg és még sok minden van. Külön programok álltak a személyzet rendelkezésére (diszkó, bingó stb.). Róma közeléből indultunk a 12 napos hajóútra, amelyet jómódú utasoknak szántak. Az útvonal: Nápoly, 1 nap a tengeren, Dubrovnik, 2 nap Velencében,1 nap a tengeren, Messina (Szicilia), 1 nap a tengeren, Barcelona, Cannes (Monaco), Livorno ( Olaszország) . Itt közel volt Pisa a ferdetoronnyal. Egy-egy ilyen utazás ára 1500 dollártól indult, és attól felfelé egészen nagy összegekig.
    - Kik voltak a hajón?
    - Az utasok többsége amerikai, újzélandi és ausztrál volt, csupán néhány nyugat-európai német, olasz, és angol turista. Tartanunk kellett velük a távolságot, de sokszor barátságosak voltak. Rengeteget kérdeznek, merre megyünk, melyik a hajó eleje, és sok hasonló butaságot is. Egy alkalommal nudista vendégeink is voltak. Előre készült, mozgolódott a legénység, de több volt az idős, öreg vendég, mint a fiatal. Nekünk nem volt szabad napszemüveget hordani, meg mosolyogni kellett. A személyzet között 50 nemzet tagjai voltak. A legtöbben ukrán, fülöp-szigeteki és indonéziai munkások, de voltak magyarok, horvátok, szlovének, macedónok és boszniaiak is. A tisztek általában olaszok, a nővérek pedig ausztrálok vagy újzélandiak voltak.
    - Milyen volt az idő, és elmennél-e újra?
    - Összesen 8 hónapot töltöttem a hajókon, de csak ötször esett eső, a többi mind szép, napos idő volt. Rengeteg amerikai, olasz és norvég hajótársaság hajója járja a tengereket. Szeretnék még elmenni, mert tökéletesítem a nyelvtudásom, jól lehet keresni, sokat láthat az ember, és rengeteg idegennel ismerkedhetünk meg barátkozhatunk - fejezte be élménybeszámolóját Gordán Gábor.