Király János: Jeles elődeinkre emlékezve
Sikeres színdarabok rendezője

• Többször írtunk már a valaha olyan nagyhírű, majd ötven évvel ezelőtti adai színjátszásról, a műkedvelőkről, akik tartományunk határait is feszegették, hisz vendégszerepléseik során eljutottak délen Újvidékig, északon meg egészen Horgosig, Szabadkáig. Ennek a színi együttesnek, és maguknak az előadásoknak is a nagy szervezője, rendezője, összetartója Miklós László – Laci bácsi – volt (1916-1987). Tőle indult minden kezdeményezés és a siker, vagy kudarc lecsapódásai is hozzá jutottak el.

    Emlékszem, ott állt a villanyiroda ajtajában, spéci szipkáját füstölgő cigarettával középső ujjával öklére szorította és amint meglátott engem, leengedte karját és azt mondta:
    – Gyere, Janikám, beszélgessünk egy kicsit! – Mikor jártál a könyvtárban? – kérdezte, mert az akkori könyvtárban, abban az épületegyüttesben volt a kultúregyesület másik két, hozzá hasonló mindenese, mozgatója, Mészáros Gábor bácsi, aki jobbára pénzügyekkel foglalkozott, meg az emlékezetes könyvtáros, az Ürményi bácsi, aki akkor a legtöbb adait olvasnivalóval, de még milyen minőségi olvasnivalóval látta el, és náluk mindig lehetett valami újságot, érdekességet hallani.

Miklós László

    Laci bácsi negyedszázada távozott el közülünk, de mi, akik ismertük, egy pillanatra sem feledtük. Ada központjában az a kis üzletajtó a parknál, az egykori Egyes vendéglő, ma meg (a szintén egykori) Intesa Bank mellett, egy apró cipőüzletre jár, nekünk csak úgy üzletajtó, hogy nekitámaszkodva Laci bácsi áll a bejáratánál, és kis szemeivel a villanyirodából kifelé nézve szemléli a világot. Fejében még akkor is, mindig a színházi világot forgatta: mit kellene, hogyan kellene, hol kellene játszani?
    Adán még ma is sokan szeretettel emlékeznek rá, és most ideidézzük a rá emlékezők mondatait, hadd lássuk, hogy él egykori színészeinek, rokonainak emlékében.
    Dr. Molnár Csikós László nyelvész és egyetemi tanár nagybátyja volt, Miklós Péter tanító és Pletl Rozália fia. Tisztviselőként az adai villanyirodában dolgozott, majd az Elektrovojvodina zentai kirendeltségébe került, a nyugdíjaztatása előtti években pedig az Elektrovojvodina szabadkai részlegének munkatársa volt.

Állnak, balról jobbra: Csonka Gáspár, Fehér Erzsébet, NN,NN, Tóth Marika, Simon Károly, Orosz Margit, Tóth Tibor, Koós Edit, NN, Tóth Imre, Bónis István. Ülnek: Szalai József, Sarnyai Miklós, Patus Piri, Miklós László, Szűcs János

    Tevékenyen részt vett az adai művelődési életben, a negyvenes ésvek második felében és az ötvenes években az adai műkedvelő színjátszókat szervezte, több  színdarabot rendezett. Nevezetesebb előadások: Csárdáskirálynő, Gül Baba, János vitéz, Arany kakas, Doktor úr, Az ezred apja, Vörös hajú bestia.
    Szenvedélyes galambász is volt, deíszgalambokat és postagalambokat is tenyésztett. Felesége Tóth Ilona volt, két gyermekük született: László és Erzsébet.
    Bacsi, született Fehér Erzsébet, egykori adai színésznő:
    – Nagyon örülök, hogy hallom, Miklós Laci bácsiról emlékeznek meg a Körképben. Már régen gondoltam, hogy szólok, írjanak erről a kiváló emberről, aki a mi fiatalkorunk egyik nagy példaképe, csodálni való egyénisége volt. Ő volt az a rendező, aki olyan magasságokba emelte az adai amatőr színjátszást, hogy az ötvenes években szívesen látott vendégek voltunk akár az újvidéki, a szabadkai vagy a zentai színpadokon. Tudni kell, hogy abban az időben még szinte minden helységben amatőr színjátszás volt. Ennek a szervezésében volt igazán nagy a mi Laci bácsink, aki szinte ösztönösen megérezte mit, mikor, hogyan kell csinálni, hogy egy jó társaság álljon össze és a Csárdáskirálynőtől, a Gül Babán keresztül a Vörös bestiáig minden darabot el tudjon játszani.
    Fiatal korunkban a II. Helyi Közösség mai székházában volt az Ady Endre Kultúrkör, ott volt egy szabad téri színpad, és mi ott jöttünk össze és Laci bácsi meg munkatársai – mint például Csányi Feri – felügyeletével és irányításával ott próbáztunk. Hihetetlen, hogy Laci bácsi mennyi mindent tudott, vagy helyesebben szólva, ösztönösen is tudott a színjátszásról. Ő egy olyan ember volt, akinek az egész életét jelentette és töltötte ki a rendezés. Minden jelenetet, beállítást meg is tudott mutatni, még a tánclépéseket is bemutatta és azt begyakorolva bátran állhattunk Vajdaság akármelyik színpadán a közönség elé.
    Megszervezte azt is, hogy közösen többször is elutazzunk a szabadkai színházba a bemutatókra és így tanuljunk az ottani színészektől. Hazatérve aztán az ott látott lépéseket, forgásokat,  színpadi mozdulatokat gyakorolgattuk, addig, míg teljesen el nem sajátítottuk.

A Csárdáskirálynő nagyoperett színészei és zenészei. Középen ül Miklós László, balján Fehér Erzsébet, jobbján pedig Szécsi Margit, a Csárdáskirálynő

Az ezred apja (1962) színészei: állnak – Miklós László, Sarnyai Mária, Balogné, Nagy László, Hodik Zsuzsa, Ivanics Lali, Gaál Erzsébet, Fleisz Aranka, Komlós László, Kelemen Márta, Gaál Sándor, Kopasz Matilka, Tóth Márta, Kalmár Inci, Bajusz Margit, Nagy Tibor, Virág Mihály, Miklós József, Kiss Erzsébet, Balog A.

    Próbák után igencsak az adai Egyes vendéglőbe mentünk és baráti, barátnői körben – Koós Edit, Csaplár Erzsi, Orosz Margit – a felejthetetlen Zsiga és zenekara előadásában élő zenét hallgattunk. Emlékszem, Laci bácsi többször is megbízott engem, hogy táncos-énekes élőképeket rendezzek, azaz tanítsak be. Ilyen emlékezetes élőkép volt – amit én rendeztem – mikoris a következő népszerű melódiára táncolt Ürményi Sándor, Gulyás Kató, Gulyás Manya, meg Virág Mihály:
    Valami kis szerelem
    kellene végre nekem.
    Félig legyen komoly,
    félig legyen mosolygó báj,
    egy randevú Adán,
    egy délután, ott,
    ahol a madár se jár.
    Csak ülni, kéz a kézben,
    szembe nézve,
    nem is kell beszélni már.
    Refr.
    Valami kis szerelem…
    A legőszintébben mondom, örülök, hogy megemlékeznek Laci bácsiról, hogy a mai olvasók előtt is felelevenítik a mi akkori közös tevékenységünket. Itt van például a Csárdáskirálynő ismert operett előadása után készült társulati fénykép, ahol én, mint a szubrett Sztázi, Laci bácsi jobbján ülök, balján pedig a főszereplő, a csárdáskirálynő, a péterrévei Szécsi Margit, akit, amikor kisbabát várt, a becsei – különben meg újvidéki – Kovács Vera színésznő helyettesített társulatunkban. Ez is csak Laci bácsi érdeme volt!
    A képen látható zenészek pedig Rácz Béla adai zenekarának felejthetetlen tagjai, akik magas színvonalon végigmuzsikálták az egész előadást. Rácz Béla különben az újvidéki rádióban is sokat muzsikált.

    Ivanics, született Gaál Erzsébet, egykori adai színésznő:
    – Miklós László igen nagyra becsült, de csendes ember volt. Mondták is róla, hogy neki nincs epéje! Apja, öregapja is tanító volt, így közel volt a művelődéshez és valahogy feküdt neki a színdarabok rendezése. Ebben nagyra vitte, elismert lett és – én úgy tudom – ezen keresztül jutott be a villanyirodába, ahol tisztességes fizetést kapott és onnan is nyugdíjazták.
    Laci bácsi talán mindegyik színdarabot ismerte, tudta, hogy mit lehet itt Adán megrendezni, de szinte nem ismert lehetetlent. Az adaiak játszottak mindent, a Csárdáskirálynőtől, az Ezred apjától kezdve, egészen a Charley nénjéig.
    Én, apám, Gaál Sándor példáját követve szerettem meg a színjátszást. Aztán nagyon is megtetszett, és most már, ennyi év távlatából elmondhatom, hogy ott nagyon sok ismeretséget szereztem, sok barátra tettem szert. Azok a műkedvelői évek a legszebb emlékezetemben maradtak meg és még ma sem cserélném el őket ezért a számítógépes világért. Egyáltalán nem irigylem érte a mai fiatalokat!
    Emlékszem, hogy már több színdarabban játszottam ilyen-olyan szerepeket, mikor beállított hozzánk Laci bácsi és azt mondta: – Erzsike, a Gül Baba megrendezését tervezem és szeretném, ha elvállalná benne a főszerepet! – Nekem nem volt mindegy, szabadkoztam egy kicsit, és azt mondtam, próbáljuk meg, és ha megfelelek, hát legyen. Mondanom sem kell, megfeleltem és megtanultam Leila, a török nő szerepét. Ezzel a darabbal aztán szép sikereket arattunk itthon és a környékbeli helységekben is.
    Mi lányok, meg a fiúk, a legények, próbák közben bizony sokat helytelenkedtünk, hangoskodtunk, viháncoltunk, de Laci bácsit nem lehetett kihozni a béketűrésből. Csak azt hajtogatta: – Lányok, lányok, legyetek csendben…
    A kultúrkör meghatározó tagja volt akkortájt Mészáros Gábor bácsi is. Ő volt a szigorú, pedáns pénztáros, és a próbákon mindig egy 5 literes, borral töltött demizsonnal jelent meg. Ezt aztán felszámolta az egyesületnek. De az üvegből mindig hiányzott vagy 3 ujjnyi bor, és mondtuk, hogy Gábor bácsi azt már megitta. Mire ő: – Gyerekek, tudjátok, hogy én nem iszom…
    A szerepekből mára már csak az emlékek maradtak. Meg a fényképek, amelyek megőrizték a színésztársak és színésznők alakját. A sok kedves személyt, akikhez mindig kötődik valami jellegzetes történet. De csak alkalmakként jutnak eszembe, de akkor kárpótolnak minden ideges, kapkodó pillanatot.
    Sose felejtem, például, hogy Csantavérre mentünk előadni a János vitézt, de előtte megfürödtünk a csantavéri medencében. Pocskoltunk, a legények egymást öntözték, locsolták vízzel, úgyhogy Szepesi Pistának – aki Bagót játszotta – elment a hangja. Rajtunk a színfalak mögött kitört a nevetés, amikor rekedt elcsukló hangon próbálta énekelni, hogy
    Szép lányom, ne remegj,
    Nagy dicsőség vár rád…
    De újból mondom, semmi pénzért sem adnám azt az időt, nem cserélnék a mai fiatalokkal!
    Végül egy szép emlék Laci bácsitól, egy fénykép hátuljára saját kezűleg írta édesapámnak:
    „Emlékül Gaál Sándornak a Vörös bestia c. 3 felvonásos vígjátékról. Színre hozva: Adán, Padén, Moholon, B. Földváron, B. Petrovoszelon és Zentán.
    Ada, 12.X.1955.
    Rendező: Miklós László”

---

    Ez a beszámoló anyagunknak csak egy kis része, de még így is szép történet kerekedik ki belőle egy emberről, egy időről, amire jó emlékezni!