ÜGETŐVERSENYEK ADÁN
Az adai Halász József Lovas Klub és a Halász József Mezőgazdasági Kombinát az ADA napi ünnepségek keretein belül, július 2-án közösen megszervezik az idei első lóversenyt.
A programban feltüntetett nyolc futamban igazán színvonalas megmérettetést terveznek a már bizonyára felkészült ügetők számára. Terveik szerint a pályán felsorakozhatnak a kétéves kezdő lovaktól egészen a legeredményesebb ügetőkig. A versenytávok 1.600 és 2.100 méter.
Érdekesség még, hogy az idén Ada lesz a Vajdasági Ügetők Kupa-versenyének színhelye, ahol a vajdasági istállók legismertebb paripái mérik össze képességeiket.
A versenyek 15 órakor kezdődnek az adai lóversenypályán, ahol az idelátogatók nyolc különböző futamon keresztül szurkolhatnak kedvenceiknek. Természetesen a kísérő programok sem maradnak el, és a vendéglátók ínyencségeiből sem lesz hiány, de ez egyelőre maradjon meglepetés.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt.
Töltsünk el együtt egy szép délutánt az adai lóversenypályán!
S. Ágnes