Bemutatkoznak az Ifix új vezetőségi tagjai
Az Ifix Ifjúsági Szervezet június 15-én tisztújító ülést tartott. Az elnökségi tagok újraválasztását a szervezet elnöke Körtvélyesi Tícián kezdeményezte, mert szerinte, eddigi tagok közül sokan nem vettek részt tevékenyen az egyesület munkájában. Az Ifix újonnan megválasztott vezetőségében néhány középiskolás tanuló is helyet kapott, akiknek ötletei és tenni akarása bizonyára segíteni fogja az idősebbek munkáját is.
Az Ifix Ifjúsági Szervezet elnöke továbbra is Körtvélyesi Tícián maradt. Tícián 1981-ben született, a becsei Közgazdasági Középiskolában szerzett diplomát. Jelenleg az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának végzős hallgatója. A tanulás mellett sportol is, az adai második ligás asztalitenisz csapat edzője és játékosa.
A szervezet alelnöke Uliján Kornél, aki huszonhat éves. Szegeden a Deák Ferenc Gimnáziumban érettségizett, majd a Szegedi Tudományegyetem Közgazdász-informatikus szakán szerzett diplomát. Másfél évig üzletkötőként, három évig pedig magánvállalkozóként dolgozott. Jelenleg Ada község önkormányzatának gazdasági szakmunkatársa.
Az Ifix másik két alelnöke Morvai Szabolcs és Bilicki Zoltán lett.
Szabolcs a zentai Gimnázium második osztályos tanulója, a Szegedi Tudományegyetem programtervezői szakán szeretne továbbtanulni. Szabadidejében Web-oldalakat és számítógépes programokat készít.
Bilicki Zoltán huszonöt éves. Becsén a Közgazdasági Középiskolában szerzett diplomát, jelenleg a szabadkai Közgazdasági Egyetem abszolvense. Fél éve a Ž. P. BILICKI-MLIN vállalat résztulajdonosa és vezérigazgatója. Hobbija a vadászat, az adai Fácán Vadászegyesület elnökségi tagja.
A szervezet elnökségi tagjának választották Betyák Klaudiát, Deissinger Ákost és Szeszták Attilát.
A vezetőség egyetlen női tagja, Betyák Klaudia 1986-ban született. Magyarkanizsán a kertész és virágkötő szakon szerzett diplomát. A Gold Car autósiskola titkárnője.
Deissinger Ákos 1979-ben született. Az adai Műszaki Iskola diákja volt, gépésztechnikusnak tanult, majd az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar nyelv és Irodalom Tanszékére iratkozott, ahol most diplomálás előtt áll. Jelenleg az adai Műszaki Iskolában dolgozik magyartanárként. A DNS kulturális folyóirat egyik alapítója, és a Háromlövetűség dicsérete című próza-antológia szerzője, valamint az AFK futballcsapat kapitánya.
Szeszták Attila az adai Műszaki Iskola másodikos gépész szakos tanulója, aki a szabadkai Műszaki Főiskolán szeretné folytatni tanulmányait. Kedvenc időtöltése az olvasás és a teniszezés.
A felügyelő bizottság elnöke Zombori Róbert, 1978-ban született. A zentai gimnázium tanulója volt, és 2004 áprilisában szerzett diplomát az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. A moholi Bácska labdarúgó csapat játékosa.
Szollár Viktor is a felügyelő-bizottság tagja, 1981-ben született. A zentai Gimnázium diákja volt. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Kutatóbiológia Tanszékén folytatta tovább, ahol most negyedéves hallgató. Viktor tizenhat éve asztaliteniszezik, és már nemzetközi versenyekre is eljutott. Nemrégiben Flóratom-AC nevű csapata az MB/1-ben az első helyen végzett.
A felügyelő-bizottság másik tagja a moholi Bóka András, aki a becsei gimnáziumban érettségizett, majd az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karára iratkozott, ahol most végzős hallgató. Közel áll hozzá a zene és a tánc, évekig tagja volt a Midnight Táncklubnak.
Krizsán Mónika