ELREPÜLT ÉVTIZEDEK EMLÉKEI
AZ ADAI REPÜLŐSPORT 23 ÉVE
Egy elmúlt időszak megtörtént eseményeinek felidézése újra feleleveníti a hozzá fűződő, egyre halványuló emlékeket. A múlt történéseit időpontok és megjelentetett írások, képek rögzítik, így válnak hitelessé az utókor számára. Ennek hiányában az idő múlásával lassan ködbe vesznek, vagy meg sem történtté silányulnak .
Az adai repülősport mozgatórugója az ADA nevet viselő repülős klub ebben az évben ünnepli fennállásának 20-ik évét. A Népi Technika kereteiben 1982-1986-ig működő repülős szakosztályok összevonásával 1986. január 18-án válik önálló klubbá. Két évtizedes tevékenysége alatt sok-sok fiatalnak tette lehetővé a repülés iránti vágy valóra válását.
Vitorlázók
A repülős klub fejlődését sokan segítették, támogatták. Szakmailag a szabadkai és az újvidéki repülős klubok oktatói nyújtottak önzetlen segítséget. Az anyagi hátteret az adai gazdasági vállalatok a Halász József MIK, a Potisje és a községi Honvédelmi Osztály biztosították. Sikereinek hordozói és megvalósítói a klub nagyszámú és lelkes tagsága, valamint vezetőségi tagjai voltak.
A hosszan tartó nyomasztó társadalmi és a lepusztult gazdasági háttér szinte lebénította az országban egykor sikeresnek tartott repülős klub működését. Ma még fennmaradt és takaréklángon működik.
Egy újbóli fellendülés reményében, a jubileumi ünneplés helyett, az elmúlt eseményekre emlékezve szeretnénk méltatni a tagság sikeres és fáradságos munkáját.
Az adai repülősport története
Valójában 1982-ben a Népi Technika keretében megalakult ejtőernyős szakosztállyal kezdődött minden, majd a repülőmodellezőkkel, s végül a sárkányrepülőkkel folytatódott.
Az ejtőernyős szakosztály első csoportja három hónapos elméleti felkészülés után már 1982 júniusában elvégezte az első ugrásokat az újvidéki Heroj Pinki Repülős Klub cseneji repülőterén. Injac Simo ejtőernyős oktató irányításával. A repülősport úttörőiként jegyezték be nevüket: Bajúsz Márta, Zsomolya László, Vereckei Sándor, Bezdán Tibor, Benák László és Tóth Sándor.
Az ejtőernyőzés kezdete
Ez a szakosztály gyorsan fejlődött Kovačevič Andrija és Bőviz Attila - már tapasztalt ejtőernyösök - csatlakozása után. Rövidesen újabb csoport fejezi be az elméleti és gyakorlati oktatást: Krizsán Annamária, Ülvöcki Annamária, Bartuc Zsuzsanna és Muhi Sarolta.Holló Attila, Orosz Nikolaj és Bálint Jenő pedig megkapják sport-ejtőernyősi engedélyüket.
A továbbiakban, Kovačevič Andrija irányításával 1986-ban fénykorát éli a szakosztály.
Az összesen 29 ejtőernyős 795 ugrást hajtott végre. Ekkor már részt vettek a hagyományos adai augusztusi lóversenyeken, amelyeknek akkoriban 10-15000 látogatójuk volt, valamint a tiszai ünnepségeken a folyóba való ugrásokkal, ami szintén óriási érdeklődést váltott ki.
Az ejtőernyős szakosztály sikeres fejlődésében elévületlen érdemet szerzett Szűcs Rudolf szabadkai és Milunovič Željka újvidéki oktató.
A háborús pszichózis, az elmúlt évek nyomora megbénította és beszüntette az ejtőernyős szakosztály tevékenységét.
Repülőmodellezők
A klub másodikként alakult szakosztálya. Tagságát az általános iskolák felsős tagozatainak tanulói alkották. Megalakulásuk első évében motoros repülőmodelleket építettek IvicaKostelac újvidéki modellező és oktató vezetésével. Az utánpótlással az iskolák műszaki oktatói foglalkoztak többek között Rajsli Etelka és Farkas Nándor.
Modellezők: Tóth Gábor és Eöry Zsolt
A szakosztály felerősödése után a vezetést Mrđanov Stojan veszi át, a gyerekek és fiatalok népszerű „Cole”-ja, aki ma a rakétamodellezők országos válogatottjának tagja. Odaadó munkája eredményeként, szakosztályának egy kis csoportja: Katerina Mrđanov, Csincsik Róbert és Papp Tibor az országos válogatott tagjaiként részt vettek az elmúlt évi Európai-bajnokságon. A modellezők közül kerültek ki: Tóth Gábor, HényelCsaba, Smit Károly, Uller Sándor és Tóth Benitó, akik később vitorlázó repülők, pilóták lettek. A két motoros pilóta, Varga László és Tóth Gábor mellett Tóth Benitó az első adai, aki sugárhajtású gép pilótája lett.
Lóversenyen
Motoros sárkányrepülők
1986-ban kerültek először bemutatásra motoros sárkányrepülők az újvidéki mezőgazdasági kiállításon. A korszerű és hozzáférhető gépek megjelenése óriási érdeklődést váltott ki a repülősök körében. Szabadkán, Bajsán és Topolyán elsőként alakulnak meg a motoros sárkányrepülő szakosztályok. Adán 1987-ben alakul meg ez a szakosztály, és még abban az évben sor kerül két Trabant-motoros sárkányrepülő beszerzésére. Már az alakulás évében Szabadkán megkezdődik az első motorossárkány-pilóták oktatása Szűcs Rudolf és Kovács Mihály oktatók vezetésével. Ezen a tanfolyamon 19 adai jelölt vesz részt. Közöttük volt Ürményi Erzsébet is, aki két év után mint az ország első női motorossárkány-pilótája szerzi meg jogosítványát. Motorossárkány-pilóta engedélyt szereztek: Tormás Nándor, Tóth András, Török Árpád, Bövíz Attila, Fáj Zoltán, Dragin Petar, Ugrinov Dragan, Komáromi Zoltán, Eöry Zsolt, Kelemen Ferenc, Ürményi Erzsébet, Apró Nándor, Orosz Nikoláj, Vén Mihály, Varga László, Tóth Ervin, Povázai József, Tóbiás Imre. A motoros sárkányrepülés új kihívást is jelentett. A megvalósítandó célok között szerepelt a Trabant-motorok lecserélése helyben legyártható nagyobb teljesítményű motorral, valamint a sárkányrepülő mezőgazdasági alkalmazásához nélkülözhetetlen permetező berendezés legyártása. Egy kitűnő szakember-csapat munkájának köszönve mind a két elképzelés megvalósult .1989-ben az adai sárkányrepülő már hazai 4-hengeres motorral repült, a Halász József MIK-ben próbaüzemelt a hazai gyártású repülőpermetező.
Oktatás közeben
A szakosztálynak 1990-ben már 4 motoros sárkányrepülője volt, 19 pilóta repült velük.
A két tragikus eset, amely a klubot érte, sokban beárnyékolta a szakosztály tevékenységét. Tóth Ervinnek és utasának, majd később Szűcs Rudolf oktatónak 1992-ben bekövetkezett végzetes balesete megbénította a szakosztály tevékenységét. A pilóták egy része Kikindán folytatja repüléseit egészen 1994-ig, amikor a háborús idők hatására teljesen beszüntetik a repülést. A pilótaállomány nagy része szétszóródik. A magántulajdonban lévő gépeket eladják, a klub gépei használhatatlanná válnak.
Fordulópontot jelentett, amikor1997-ben a szabadkai repülő klubban két pilóta - Bővíz és Tóth – újra kezdi a repülést. A megmaradt tagság segítségével sikerül összehozni egy újabb motoros sárkányrepülőt és hazai pályán újra beindítani a repülést. Időközben Tormás Nándor és Török Árpád is felújítja jogosítványát, és 1998-ban „újra együtt a kis csapat”. A fokozatos visszarendeződéssel lassan a régi kerékvágásba kerül a repülős klub.
Fellépés előtt: Kovačević és Bővíz
A 2000. év új lendületet adott a repülés folytatásához. A klub fennállása óta először kap lehetőséget saját hazai pálya létesítésére. Az önkormányzattól bérbe kapott Tisza melletti földterületen sikerült kialakítani egy korszerű 1200 m hosszú füves leszállópályát, ezt a Légügyi Hatóság hitelesítette. Napjainkban is erről a pályáról száll fel az adai sárkányrepülő, és Bővíz Attila pilóta-oktató felügyeletével a pilótajelöltek alapkiképzése is itt történik.
Befejezésül külön elismerés illeti meg az Aeroklub volt titkárait: Mačkaški Milet, Némedi Györgyöt, Berec Mihályt és Krizsán Vilmost, valamint elnökeit: TóthAndrást, Varga Lászlót és Vén Mihályt, akik sok éven át irányították a repülős klubot, a legnehezebb években is.
Dr. Tóth András