Európai kapcsolatok
Az adai Kékkeresztben folytatódik az önkéntes segítők képzése – A szervezet ifjai norvégiai szemináriumra készülnek
A szenvedélybetegségek ellen küzdő Jugoszláv Kékkereszt Egyesület (JKKE) önkéntes segítők képzésére három részes előadássorozatot szervezett a múlt év áprilisától Adán, a Hubertus-vadászházban. A németországi és magyarországi testvérszervezetek közreműködésével és támogatásával megrendezett hetvenórás képzésen két csoportban összesen 30 ember vett részt. Az első csoportnak április végén fejeződött be a képzés, a második csoport tagjai pedig augusztusban fejeznek. A szemináriumsorozatra eltérő képzettségű, szociális és társadalmi helyzetű emberek jelentkeztek Vajdaság különböző helységeiből. Az előadássorozaton olyan önkéntes csoportvezetőket képeztek ki, akik segítenek a szenvedélybetegeknek és családtagjaiknak a betegség leküzdésében. Illetve vállalják, hogy önsegélyező és tanácsadói csoportokat létesítenek Vajdaság szerte – tudtuk meg Lakatos Zoltántól, a JKKE elnökétől, aki hozzátette, hogy az előadássorozat legfőbb célja, a szenvedélybetegek és hozzátartozóik vajdasági önsegélyező és tanácsadói hálózatának kiépítése. A szemináriumsorozaton Heinz Klement, a németországi Kékkereszt munkatársa, valamint a magyarországi Nagy Zsuzsanna és Nagy László református lelkészek, családterapeuták tartottak/tartanak előadásokat.
– Szeptemberben szemináriumot szervezünk azoknak a végzett hallgatóknak, akik a későbbiekben önkéntes segítőként szeretnének tevékenykedni valamelyik vajdasági településen. Ezen a képzésen a hallgatók – szakemberek és a Kékkereszt munkatársainak közreműködésével – már konkrét terveket és programokat dolgoznak ki a szenvedélybetegek megsegítésére. A hallgatóink már a képzés során munkához láttak: Péterrévén és a moholi Idősek Otthonában létrehoztak egy-egy tanácsadói csoportot, Topolyán szervezik a bemutatkozó előadást, de Felsőhegyen és Kishegyesen is megpróbálják kamatoztatni a képzésen tanultakat. Továbbra is nagyon sokan érdeklődnek a szemináriumsorozat iránt, ezért ismét megpróbálunk pénzt szerezni a donátorunktól egy újabb képzéssorozat megszervezéséhez – közölte Lakatos Zoltán.
Az egyesület vezetője elmondta, hogy JKKE felvette a kapcsolatot az Európai Ifjúsági Kékkereszt Szervezetével. Ezáltal két adai fiatal júliusban elutazhat Norvégiában, az európai ifjúsági kékkeresztes táborba. Lakatos Zoltán úgy véli, hogy a fiatalok sokat tanulhatnak Norvégiában, és nagyban hozzájárulhatnak majd a hazai ifjúsági kékkeresztes csoportok megalakításához. Az egyesület vezetője közölte, hogy az európai társszervezettől ígéretet kaptak, hogy 2007-ben Adán rendezik meg az európai ifjúsági kékkeresztes tábort.
Csin.