Tartálykocsi a szobában
Június 10-én éjjel 1 órakor súlyos közlekedési szerencsétlenség történt Adán a Bakos Kálmán és a Lenin utca találkozásánál a kanyarban. Az NS 393-68 rendszámú nyerges vontató mazutot szállító tartálykocsival Zenta irányából a kanyarba érkezve egyenesen folytatta útját, és a Lenin utca 135-ös számú háznak ütközött olyan erővel, hogy az utcai falat a tetőzet felével teljesen ledöntötte, és a kocsi a szobában állapodott meg. A vontató kabinja teljesen összetört, viszont a vezetőnek nem történt semmi baja. Feltehető, hogy a vezető elszundított vezetés közben, és így nem vette észre a kanyart. Az elvégzett vérelemzés nem mutatott ki alkoholt a vérében. Megtudtuk azt is, hogy a házban senki sem tartózkodott, így sérültje nincs a szerencsétlenségnek, viszont az anyagi kár tetemes.
Megemlíthető, hogy ebben a kanyarban több mint tíz éve szinte ugyanilyen módon futott már le tehergépkocsi az útról, csakhogy akkor a szomszédos 137-es számú ház volt az „áldozat”. Felvételeinken a tartálykocsi és a baleset nyomai láthatók.
VJ