A néptánc csodákra képes
A Füzike gyermekcsoport tagjai óvodás korukban kezdtek megismerkedni a néptánc alapjaival
A Füzike gyermekcsoport a Vadvirág Hagyományápoló Körnek főleg kisiskolásokból álló formációja, amelynek tagjai óvodás korukban kezdtek megismerkedni a néptánc alapjaival, vagyis körülbelül hat éve tanulnak és táncolnak együtt. A táncon kívül többen hangszeren is játszanak közülük, és tagjai a tamburazenekarnak, illetve a furulyacsoportnak. Emlékeikről és élményeikről a csoport tagjai, a munkáról pedig a csoport vezetői meséltek.
– Ötéves koromban lettem tagja a Füzike csoportnak. Varga Imola, Varga Lilla és Resócki Rolland a tanítóim. Nagyon tetszik a jó társaság, a barátok, az, hogy minden próba jókedvűen múlik el, akkor is, ha nehezebb a tánclépés vagy a koreográfia – fogalmazott Nagypál Zsófia. – Négy éve vagyok a Vadvirág tagja. Szeretem a társaságot, szeretem a táncházakat, a fellépések után jó együtt bulizni – tette hozzá Pálfi Péter. – Azt szeretem a Vadvirágban, hogy az összes táncos összetart, és mindannyian barátok vagyunk. Amikor fellépésre készülünk, mindenki egyet akar. Nagy élmény számomra, amikor kilépünk a színpadra, és együtt táncolunk, együtt mutatjuk be, hogy mit tudunk – mesélte Berec Katinka.
– A Füzike gyermekcsoport az alsós korosztályt öleli fel. Lélekszámát tekintve ez a csoport a legnagyobb. Amikor elkezdtek járni a Vadvirágba, egy csoportként kezdték, így összenőttek. Ovis koruk óta többen furulyáznak, de tamburások is vannak közöttük, így a táncon kívül a népzenei életnek is a részesei, több mint 5 éve vannak együtt, és szinte minden próbán teljes létszámban résztvesznek – hangsúlyozták a csoport vezetői, Varga Imola és Varga Lilla, és hozzátették, az idén arany minősítéssel végeztek a Kőketánc néptáncvetélkedőn, de korábban kiemelt arany elismerést is kaptak már ezen a minősítőn. – Kezdetben gyermekjátékokat tanítottunk nekik, amivel megalapoztuk hallásukat, és ez az énekhangnak és mozgáskoordinációnak is jót tett. A játék a zenei, a táncos és a beszélt anyanyelv elsajátításának egyik fontos eszköze. Igyekszünk úgy foglalkozni velük, hogy a játékon keresztül juttassuk el őket a tánc élményéhez. A folyamatosság pedig nagyon fontos mindebben. A néptánc csodákra képes, és egy jól sikerült táncos összeállítás nemcsak a közönséget tudja elvarázsolni, hanem a néptánc gyakorlóit is – tették hozzá a csoportvezetők. Mindebben Resócki Rolland néptáncoktató is egyetértett velük, kiemelve, hogy a Füzike nagyon jó csoport, hiszen tagjai kivétel nélkül erős karakterek.
– Egyre nehezebb táncanyagot tanítok nekik, és nagyon élvezik a folyamatot. Felnéznek az előttük járó csoportokra, törekednek, és ez meg is látszik a munkájukon. A Vadvirág HK 25 éves jubileumi gálaműsora után Lukács Imre azt mondta, hogy eddig három olyan csoport fordult meg a keze alatt, amelyeknek minden tagját ki merte állítani a színpadra: egy temerini néptánccsoport, a Vadvirág Tarsóka néptáncegyüttese és a Füzike gyermekcsoport. Ez mindent elmond róluk. Fontosnak tartom, hogy a magyar néptánc és népi kultúra iránti érdeklődést elmélyítsem a gyermekekben, és azt is, hogy a táncokon keresztül ismerjék meg hagyományainkat, a magyar nép táncait, énekeit, jellegzetességeit és stílusát. Véleményem szerint a néptáncot élővé kell tenni a gyermekek számára, hogy az életformájuk részévé váljon. Régen az embereket nem kellett tanítani táncolni, mert belenőttek a hagyományba. Ma a gyermekeknek már ezen a téren nincs mit ellesniük a szüleiktől. A néptánc igazán jótékony hatással lehet a gyermek mindennapjaira, ha lépésről lépésre van neki adagolva. Mindenki szeretne valahová tartozni. A néptánccsoport kiváló hely arra, hogy a képességeiket próbára tegyék, ugyanakkor arra is jó lehetőség, hogy egy közösség részesei legyenek, miközben szokásokat, kultúrákat ismerhetnek meg. Akinek megadatik, hogy ilyen közösségekbe járjon, megtanulja a kitartást, az önfegyelmet, betekintést nyer a magyar népi kultúrába, és nem utolsó sorban szép közösségi életet élhet, amelynek a kapcsolatai egész életen át végigkísérhetik - magyarázta Resócki Rolland néptáncoktató.
Lajkó Szilvia