Hazafias versekkel versenyeztek
A kishegyesi Kátai-tanyán tartották a IV. Délvidéki Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyt
Idén összesen 30 diák vett részt a Délvidéki Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyen, amelyet a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetsége a kishegyesi Kátai-tanyán tartott október végén. A megmérettetésre a vajdasági általános és középiskolás diákokon kívül Magyarországról is érkeztek versenyzők. A szavalók két verssel készültek, teljesítményüket a dr. Molnár Csikós László, Mrkšić Hugyik Ella és Kósányi Marianna összetételű zsűri értékelte.
– A rendezvénynek a felkészítő tanárokkal és kísérőkkel együtt mintegy hatvan résztvevője volt, köztük a magyarországi vendégek Csongrádról, Szegedről és Zsámbokról érkeztek, a vajdasági települések közül pedig Ada, Felsőhegy, Kishegyes, Óbecse, Palics, Péterréve és Szabadka versmondói képviseltették magukat, mondta el Krizsán Vilmos, a rendezvényt szervező VANCSESZ elnöke, hozzátéve, hogy a három korosztály három kategóriában 6 alsós, 21 felsős és 3 középiskolás diák versenyzett, és az egész napos rendezvényt Petkovics Márta, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja nyitotta meg.
Az alsósok között Szabó Veronika (Csongrád) végzett az első helyen, Rekovics Regő (Felsőhegy) pedig különdíjban részesült, a felsősök mezőnyében Károlyi Egon (Óbecse) lett az első, Szőke Rebeka (Kishegyes) a második és Volford Éva (Ada) a harmadik, míg a középiskolások között Bagi Natália (Óbecse) bizonyult a legjobbnak, akit Szabó Emőke (Zsámbok) és Pesti Emese (Palics) követett. A verseny legjobbjai további versenyeken való részvételre, illetve egyéb fellépésekre is lehetőséget kapnak. November elején Bagi Natália, Károlyi Egon és Szemendri Tamás óbecsei diákok képviselték a VANCSESZ-t az ipolysági Sajó Sándor Szavalóversenyen, a jövő év elején pedig a díjazott szavalók közül többen részt vehetnek a zsámboki Liliomszál Versmondó Versenyen, illetve a nagycsaládos rendezvényeken is fellépési lehetőséget kapnak.
– A Kátai-tanya olyan környezet, ahol mindenki jól érzi magát. Egész napos programunk az ismerkedésre és a kikapcsolódásra is lehetőséget nyújtott, ennek köszönhetően a versenyhelyzet okozta feszültség is oldódott. Ki kell emelni, hogy a péterrévei Samu Mihály Általános Iskola készítette fel a legtöbb versmondót, összesen tizenegyet, ezzel is jelezve bekapcsolódását a jövő évtől a péterrévei székhelyű VANCSESZ nagycsaládos mozgalmába. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok minél több hazafias verset megismerjenek, hiszen ez erősíti a magyarságtudatot és a nemzeti önazonosságot, illetve arra ösztönzi a gyerekeket és a fiatalokat, hogy nemzetben, magyarságban gondolkodjanak. Éppen ezért nagy köszönet illeti azokat a felkészítő tanárokat, akik időt szántak arra, hogy foglalkozzanak a versmondókkal – hangsúlyozta Krizsán Vilmos, a rendezvényt szervező VANCSESZ elnöke, és sajnálatát fejezte ki annak kapcsán, hogy felvidéki barátaik ezúttal nem vettek részt a megmérettetésen, hiszen a rendezvény ötlete a velük kialakított kiváló kapcsolat nyomán született meg. Krizsán Vilmos elmondta, a jövő évi Délvidéki Sajó Sándor Hazafias Versmondó Versenyt új helyszínen tervezik megszervezni, majd hozzátette, az ötödik szemlén még több résztvevőre számítanak, és abban bíznak abban, hogy a résztvevők köre felvidéki és erdélyi résztvevőkkel is bővül majd.
Lajkó Szilvia