Árnyas oldal
Községünkben, akárcsak bárhol máshol, számos utca, út keresztezi egymást. A szilárd útburkolatok elkészítése után megrendszabályozták a gépjárműforgalmat, a biztonságos közlekedés szempontjából ez szükségszerű volt. Az illetékesek meghatározták a szükséges forgalmi jeleket és helyüket is, rendben ki is rakták őket. Így sok utca kapott elsőbbségi áthaladási jogot, ugyanakkor ezeket az utcákat keresztező mellékutcák tilalmat, illetve figyelmeztető közlekedési jeleket. Mára már sok helyen tönkrementek, eltűntek azok a jelek, amelyek a mellékutcák forgalmát szabályozták. Két képpel illusztráljuk azokat a helyeket ahonnan már régóta hiányoznak a figyelmeztető jelek, de bárhol lehetne ilyen illusztráció: 1. a Boris Kidrič utca torkolata a Rade Končar utcába (a háromszög mutatja a stoptábla helyét), 2. A Rade Končar és a Moša Pijade utcák kereszteződésénél is csak a stoptáblának háromszöggel jelölt helye látszik.
A forgalmi jeleknél maradva, szembetűnő a következő helyzet: Mohol felől jövet a Žarko Zrenjanin és a Paje Radosavljević utcák kereszteződésénél „balra kanyarodni tilos” jel áll, ez értelemszerűen minden járműre vonatkozik, mivel nincs kiegészítő tábla, hogy mely járművekre vonatkozik a tilalom. Egyedül a gyalogátkelőhely kiegészítő tábla áll az oszlopon. A város központja felől haladva ugyanennél az útkereszteződésnél a „jobbra kanyarodni tilos” tábla is ott van, alatta pedig a kiegészítő tábla a tehergépkocsikra vonatkozik.
Az illetékeseknek nagyobb gondot kellene fordítanuk a forgalmi jelek karbantartására, elhelyezésére és állapotára.
Vastag János