Mindenszentekre és halottak napjára

    Mindenszentek és halottak napja az elhunytakra való emlékezés ünnepe. Mindenszentek az összes üdvözült ünnepe, vagyis azoké, akik haláluk után eljutottak Isten örök országába. Örömnap ez, hisz azokra emlékezünk, akik megmutatták, hogy igenis el lehet jutni az örök életre, melyet Krisztus ígért az evangéliumok által. Halottak napján elhunytjainkra emlékezve a temetőket járjuk. A sírokat virágokkal, koszorúkkal díszítjük, Krisztus jelképeként gyertyákat gyújtunk.
    November első két napja a keresztény ember számára a hit és a buzgó ima időszaka, mely a túlvilág felé irányítja gondolatainkat. Ilyenkor lerójuk tiszteletünket minden idők szentjei előtt, imádkozunk elhunyt szeretteink lelki üdvéért.
    Kérjük Istent, hogy azok az elhunytak, akik még lelki tisztulásra szorulnak, a bűnök sallangjaitól minél könnyebben meg tudjanak válni, és le tudják vetni azt az álarcot, amit Istentől teremtett tiszta arcukra földi életük folyamán feltettek.
    Mindenszentek és halottak napja a lelkünkbe való tekintés, az elmúláson való töprengés, elmélkedés ideje is.
    Életünk folyamán olyanok tűnnek el mellőlünk, akik születésünktől, felnőtt vagy későbbi életkorunktól voltak mélységes szeretetben életünk részei. Az ő elvesztésükkel szívünk egy része is elhal, pótolhatatlanná válik az, akit elvesztettünk.
    Szeretetünk irántuk továbbra is bennünk él, és amíg élünk, emlékezünk rájuk. Ezért mondhatjuk, hogy a halottak napja a halálon átívelő szeretetnek az ünnepe. A mindenszentek ünnepe ezt alapozza meg: hisszük, hogy a megholtak is élnek. Csak másképpen, teljesebben. A két ünnepnapon nemcsak eltávozott szeretteinkre, hanem saját elmúlásunkra is gondolnunk kell. Fiatalon még nem igazán gondolunk a halálra, de ahogy múlnak az évek, rádöbbenünk, hogy életünk itt a földön egyszer véget ér. Ahogy előttünk mindenki, úgy mi is egyszer eltűnünk ebből a világból. Vajon mivel tudunk majd elszámolni Isten előtt? Lesz-e elegendő molytól meg nem rágott kincsünk, melyet Istennek ajándékozhatunk?
    Ennek a véges földi létnek a tudatosítása kell, hogy sarkalljon bennünket az igazi keresztény értékek megélésére. Arra, hogy Isten akarata szerint éljünk, hogy jók és irgalmasok legyünk embertársainkkal, tisztelettudók az egész világgal szemben.  Ezért forduljunk szeretettel és megértéssel a másikhoz, legyünk türelmesek és elfogadók a rászorulókkal. Úgy is mondhatnánk, hogy nekünk is szenteknek kell lennünk. Ehhez kérjük a dicsőséges, mindenkor Szűz Máriának, az apostoloknak és minden szentnek a közbenjárását.

Morvai Matild, MA