Teológiai gondolatok
A BUKOTT ANGYALOK
Már szóltunk arról, hogy Isten a látható és láthatatlan világ teremtője. Az angyalokról szóló elmélkedésben megállapítottuk, hogy az angyalok személyek (személyiségek), akik értelemmel és szabad akarattal rendelkeznek,vagyis választhatnak jó és rossz között. Ebből értelemszerűen következik, hogy amennyire választhatják a jót, annyira választhatják a rosszat is. Amennyiben a rosszat választják, ezek a hatalmas szellemi lények gonoszakká válnak.
Mind a kinyilatkoztatásból, mind az egyház tanításából tudjuk, hogy a gonosz szellemek léteznek. A démonok létezése hitigazság. Már a IV. Lateráni Zsinat kimondja,hogy a Sátán és más ördögök természet szerint szellemek,Isten által teremtettek, tehát eredetileg jók,de bűnbe estek szabad akaratukból. A Katolikus Egyház Katekizmusa ugyanezt megismétli és elfogadja.
A Szentírás beszél a bukott angyalok bűnéről: szabad választásukból radikálisan és visszavonhatatlanul elutasították Istent és az ő országát. Gőgjükben fellázadtak teremtőjük ellen, de a mennyekben zajló „háborúnak” a gonosz szellemek mennyországból való kiűzetése lett a következmény. Maga a Szentírás e mennyei háborúról két helyen is beszél: A Jelenések könyve 12. fejezetének 7-9 verse mondja el képi kifejezésekkel élve a lázadó angyalok, és a Mihály angyal vezette Istenhez hűséges angyalok égi „harcát”, de Izajás próféta is beszámol erről az eseményről a 14, 12-15-ig terjedő szentírási részekben.
Az ősi zsidó hagyomány szerint Isten kinyilatkoztatta az ember teremtésének tervét az angyaloknak, és amikor megparancsolta nekik, hogy hajoljanak meg a kevésbé intelligens lény (az ember) előtt, némelyikük megtagadta az engedelmességet. A gőg ugyanis eltorzította tisztánlátásuk valóságát.
A keresztény hagyomány átvette a Sátán - és démonokra vonatkozó ősi zsidó tanítást.
A jánosi írások szerint „Az ördög kezdettől fogva vétkezik” (1 Jn 3, 8), illetve „hazug és a hazugság atyja”(Jn8, 44). A gonosz jelenik meg az ősszülők bűnre való vezetésénél, de a Sátán azt is megkísérli, hogy Jézust eltérítse az Atyától kapott küldetésétől. Isten Fia azonban azért jött ebbe a világba, hogy az ördög műveit lerombolja. (v.ö. 1 Jn 3, 8 ) Krisztus kereszthalálával legyőzte a halált, mint a bűn zsoldját.
A gonosz a kezdettől fogva zűrzavart, szeretetlenséget okoz a világban. Erről tanúskodnak az emberi történelemben zajló háborúk, a káosszal való „flörtölés”, a haláltáborok, abortuszok, élő embriókkal való kísérletek, a mindenfajta jövendölés, az újra hódító mágia és varázslási praktikák stb.
A Sátán hatalma azonban nem végtelen. Igaz, hogy hatalmas szellemi lény, de nem egyéb ő, mint egy teremtmény. Az is a valósághoz tarozik, hogy tevékenysége súlyos mind az ember, mind a társadalom számára, de nem feledhetjük, miszerint e tevékenységet az isteni gondviselés engedi meg, mely az egész emberi történelmet erősen és szelíden kormányozza. Nagy misztérium, hogy Isten megengedi az ördög tevékenységét, de tudjuk, hogy Isten minden rosszból a jót hozza ki, vagy ahogyan Szent Pál apostol fogalmaz a Rómaiakhoz írt levélben: „…tudjuk,hogy az istenszeretőknek minden a javukra válik” (Róm 8, 28).
Morvai Matild, MA