Rendőrségi hírek
Bűntények. Márciusban mindössze 9 bejelentett bűncselekményt regisztrált a rendőrség. Ezek közül három esetben ismert volt az elkövető, hat esetben ismeretlen, melyek közül még a hónap folyamán három bűntényt felderítettek.
Magánvádat 8 esetben kezdeményeztek a károsultak, amikor a kár nem haladta meg az 5000 dinárt.
Közrend és közbiztonság. A múlt hónapban 4 szabálysértési feljelentés készült a következő rendontások vétsége miatt: illetlen viselkedés, veszekedés, hangoskodás 1, mások biztonságának veszélyeztetése miatt 1 és verekedésben való részvétel miatt 2. A szabálysértők között egy kiskorú is volt.
Közlekedésbiztonság. Márciusban 4 forgalmi baleset történt, amikor 1 személy súlyosan, 1 pedig könnyebben megsérült, míg két esetben csak anyagi kár keletkezett mintegy 163.000 dinár értékben. Egy vezetőt tartottak fogva és vették el az engedélyét, mert vérében 1,2 ezreléktől magasabb volt az alkoholszint.
Néhány konkrét eset
- Az adai rendőrállomás dolgozói március 29-én bűnvádi feljelentést tettek Alen P. (1972), Ljiljana J. (1984), Terezija J. (1986) és D.Dávid (1979) ellen, mindannyian moholi illetőségűek, azzal az alapos gyanúval, hogy ez év elejétől Moholon betörtek 5 lakóházba ahonnan pénzt és főleg arany ékszert tulajdonítottak el, ezáltal több mint 300.000 dináros kárt okoztak a tulajdonosoknak.
- Az adai rendőrállomás dolgozói bűnvádi feljelentést tettek M.Goran (1977) moholi lakos ellen azzal a gyanúval, hogy csalás bűntettét követte el P.J. kárára, mivel átvette tőle a pénzt – 69.000 dinárt – 15 m3 tűzifa leszállításáért, de még a mai napig azt nem szállította le a károsultnak.
- A nagykikindai rendőrség 48 órás letartóztatásba helyezte a moholi illetőségű B.K. (1986) és M.Sz. (1987) személyeket, mert április 9-én az esti órákban a forgalom ellenőrzése alkalmával 50 gramm porszerű anyagot találtak náluk, amiről az elemzés során kiderült, hogy amfetamin alapú kábítószerről van szó. A gyanúsítottak ellen bűnvádi feljelentést tettek kábítószer tiltott előállítása és forgalmazása gyanúja miatt.
- Április 11-én hajnali 3 óra körül az adai rendőrjárőr tetten érte T. Róbert (1993), M. Zivotát (1981) és egy kiskorú személyt, mindannyian nagykikindaiak, amikor Moholon betörtek az egyik trafikba, ahonnan cigarettát és édességet próbáltak elvinni. Az eltulajdonított árut a személygépkocsijukban megtalálták. Mindhármuk ellen bűnvádi feljelentés készült minősített lopás gyanúja miatt.
A 2013-as év első három hónapjában az Észak-bánáti körzet Rendőr-igazgatóságának területén a közlekedés állapota a következő:
- forgalmi balesetek száma . . . . . . . . . 85
- sérülések száma. . . . . . . . . . . . . . . . 44
súlyos sérülés. . . . . . . . . . . . . . . . . . .14
könnyebb sérülés. . . . . . . . . . . . . . . . .30
- haláleset. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . -
- szabálysértések száma. . . . . . . . . . 1681
- gyorshajtás. . . . . . . . . . . . . . . . . . 236
- ittas vezetés. . . . . . . . . . . . . . . . . .109
- 1,2 promil alkoholszint feletti vezetés. 35