Nyelvi figyelő
Vas kaptafa és morzsaporszívó

    A Magyar Televízió egyik nyereményjátékában kecsegtették azzal a versenyzőket, hogy egy morzsaporszívó boldog tulajdonosai lehetnek. A kisméretű készüléket nyilván azért nevezik így, mert kiválóan alkalmas arra, hogy összeszedjék vele az asztalról a morzsát. Ez a név furcsán hangzik számomra, mert halmozódnak benne a felszívandó anyagra utaló szavak: por is meg morzsa is. Talán a morzsaszívó elnevezés is megtenné, vagy mondhatnánk asztali porszívót, illetve mini porszívót (mint a franciák: mini aspirateur).
    A porszívó megnevezés egyes nyelvekben magában foglalja a ’por’ jelentésű főnevet (a német Staubsauer, a szerb usisivač prašine, az olasz aspirapolvere, a lengyel odkurzacz stb.), más nyelvek viszont megvannak nélküle (a francia: aspirateur, az angol: vacuum cleaner, a román: aspirator, a török: elektrik süpürgesi stb.). Érdekes a porszívó török neve, szó szerint nem egyéb, mint „elektromos seprű”.
    A morzsaporszívó hallatán eszembe jut a vas kaptafa, a beton talpfa, a réz piszkavas, a kő fejfa, a műanyag óraszíj stb. Ezek az elnevezések többé-kevésbé erőltetettek, ugyanis korrigálni igyekeznek a hagyományos megjelöléseket, arra az anyagra utalva, amelyből a szóban forgó tárgy, eszköz tényleg készült. A köznyelvben rendszerint nincs szükség arra, hogy a technikai változásoknak megfelelően a szókészlet elemei is megváltozzanak. A kaptafa, a talpfa, a piszkavas, a fejfa, az óraszíj esetében nem alapvető kérdés, hogy csakugyan abból az anyagból van-e a tárgy, amelyre a megnevezés utal. Ezeknek a szavaknak a jelentését ma már elvonatkoztatjuk a bennük levő anyagnévtől. A kaptafa ’lábfej alakú forma, amelyen készítik és javítják a lábbelit’, akár vasból, akár műanyagból készül (mint újabban); a talpfa ’a sínek alátámasztására és rögzítésére szolgáló gerenda’, habár ma már többnyire betonból öntik; a piszkavas  ’a tűz élesztésére való vékony rúd, pálca’, rézből vagy más rozsdamentes anyagból is lehet; a fejfa ’síron levő emlékjel’, még ha kő is az anyaga; óraszíj a neve a ’karóra pántjának, amellyel a kézre csatolható’ abban az esetben is, ha műanyagból van, noha eredetileg a szíj ’állati bőrnek szalag alakúra hasított és megmunkált darabja’).
    Egyébként a szócsere viszonylag megszokott jelensége a nyelvhasználatnak. Egyik oka a többértelműség elkerülése. Így adta át a helyét örmény szavunk a malomkőnek néhány évszázaddal ezelőtt, miután az egyik kaukázusi nép neve is örmény alakban honosodott meg. Hasonló okból különült el annak idején a ’fürdési lehetőséget biztosító hely’ jelentésű fürdő szótól ’a fürdési lehetőséget igénybe vevő személyt’ jelölő fürdőző szó, noha eredetileg a fürdő azt jelenti, hogy ’aki fürdik’. A forró általában a ’nagyon meleg’ értelmet vette fel, úgyhogy arra a folyadékra, amely forr, idővel a forrásban levő megnevezés kezdett utalni.
    A tárgyi valóság megváltozása is kiválthat szócserét. Így a szavaló elsősorban hamisan patetikus beszédmódot alkalmazó személyre (például színészre) utal, ezért arra, aki verset szaval, megalkották a versmondó főnevet. A városi gáznak régebben világítógáz volt a neve, mert világításra használták, ma viszont inkább a fűtés és a főzés céljaira alkalmazzák. A kávédaráló és a mákdaráló szó helyettesítésére azért találták ki a kávéőrlő és a mákőrlő főnevet, hogy jelezhessék, elektromos meghajtású eszközről van szó.

Molnár Csikós László