ÉRDEKESSÉGEK:
A KONYHAKERTI NÖVÉNYEK EREDETE

    A régi időkben az emberek főképpen húsételekkel táplálkoztak. Az állatok húsát nyersen, később tűzön sütve ették meg. A növényi táplálék a húsételeknek csak kiegészítő része volt.
    Hosszú évezredek múltak el anélkül, hogy az emberek a gabonán kívül a többi növényi táplálékot is kellőképpen felhasználták volna. A ma termesztett főzeléknövényeket javarészt ismerték ugyan, de még Krisztus születése idején is számos nép megvetette azokat, akik csak zöldséggel, főzelékkel táplálkoztak. Azt mondták rájuk, hogy füvet esznek, mint az állatok. Néhány évszázaddal később a római katonák ismertették meg Európa szerte a konyhakerti növények termesztését.
    A legrégebbi konyhakerti növény, amelyről az ókori görög és római történetírók feljegyzései is említést tesznek, a hagyma. Minél műveltebbek lette az ókori népek, annál többféle növényi táplálékkal kezdek megismerkedni. A lencsét, tököt és kelkáposztát már a biblia is említi. A zsidók és az egyiptomiak körülbelül 6000 évvel ezelőtt termesztették ezeket a növényeket. Zsidók révén jutott a kelkáposzta a mai Olaszország földjére, onnan pedig Európa többi országába. Ezért nevezik sok helyütt még ma is olasz káposztának.
    Sokkal fiatalabb növény a karfiol (kelvirág), amelyről csak az 1580. évben jegyezték fel, hogy Egyiptomban nagyban termelik. A karfiol az 1600. év körül jutott Európába, és ott nemsokára mindenfelé elterjedt.
    A fejes káposzta ősi hazája Egyiptom. Ősrégi konyhakerti növény a borsó és a bab. Borsót találtak az őskori barlangokban, amelyben Európa legrégibb lakói éltek és a kis ázsiai Trója város kiásott romjai között is. A borsó nevét ismeri a szanszkrit nyelv. Mivel ezt a nyelvet Indiának őslakói beszélték, ma pedig már egészen kihalt, a történelemtudósok szerint a borsót évezredekkel Krisztus születése előtt először Indiában termesztették. A görögöknél és a rómaiaknál a borsó és a hagyma volt évszázadokig a szegényebb néposztályok tápláléka, éppen úgy, mint a lencse. Amikor Caligula, a hírhedt római császár Egyiptomból egy hatalmas és szép obeliszket (óriási emlékoszlopot) vitt hajón Rómába, akkor a régi feljegyzések szerint, nem kevesebb, mint 120 ezer véka lencsét öntetett a hatalmas teherhajóra, hogy odafelé se menjen üresen. Az oszlop, melyet akkor Egyiptomból elhoztak, ma a római Szent Péter templom előtt áll, és a szent városnak egyik ékessége.
    A borsónak nem érett, hanem zöldborsó formájában való fogyasztása alig 300 éves szokás. Kezdetben drága csemege volt. XIV. Lajos francia király idejében, az 1660. év körül, egy icce (kb. háromnegyed liter) zöldborsóért 50 tallért, mai pénzünkben 80.000 dinárt is szívesen megfizettek a gazdag francia főurak.
    A babot a görögök és a rómaiak szent növénynek tartották. Egyiptomban viszont a bab tisztátalan étel számban ment, amelyet az egyiptomi vallás parancsa értelmében érinteni sem volt szabad.
    A töknövényekről az ótestamentum is említést tesz egy helyen. A régi feljegyzések szerint a tököt Indiában i.e. 400 évvel ismerték. Óriási uborkához volt hasonló, nyersen ették, és ha megért, megsütötték. Az uborka képét számos régi egyiptomi faragvány örökítette meg. A közönséges tök hazája a mai Texas területe. Európában először az 1500-as években említik, „török töknek” nevezik.
    A dinnyét sem a ókori görögök, sem a rómaiak nem ismerték. A görögdinnye („vizesdinnye”) Afrikából került Európába.
    A retek, répa, pasztinák, zeller, spenót, és saláta ősrégi időktől ismert növények.
    A sárgarépa magját a tudósok őskori barlangokban és több ezer éves egyiptomi sírokban is megtalálták. Mielőtt az emberek a burgonyát megismerték, fontos táplálékuk volt a répa. A fehér répáról (zöldség) a rómaiak azt tartották, hogy a leghasznosabb növény, mert gyökerét ember és állat megeheti, fiatal hajtása jó főzelék, levelei pedig takarmányul szolgálnak.
    A pasztinákot Tibériusz római császár úgy szerette, hogy a Rajna mentén lakó germánok az adóikat ezzel fizették. A zellert az ókorban éppen úgy használták levesbe és salátának, mint mi.
    A spárgát és az articsókát Európa népei jóval később ismerték meg, a burgonya és a kukorica pedig csak Amerika felfedezése után jutott el hozzánk.

Sterbik Ildikó
(forrás: zöldség.hu)