63 év ürügyén
KÖZÜNK A ZSIDÓKHOZ - II

• Azáltal, hogy 63 évvel ezelőtt, 1944. április 26-án községünk nemzeti-vallási színképéből a zsidóság szinte teljesen eltűnt, mindannyian szegényebbek lettünk. Tudjuk, a történelem kerekét már nem forgathatjuk vissza, a megtörténtet nem tehetjük meg nem történtté, de emberi kötelességünk megőrizni a zsidó polgártársak, az ada-moholi zsidó közösség emlékét, és megkövetnünk az erőszakos elhurcolást túlélt, de innen elköltözött zsidókat, azok leszármazottait, hogy ne úgy emlékezzenek ránk, mint akik teljesen részvétlenül szemléljük történelmi tragédiájukat.

    Szüleink, nagyszüleink, akik felnőttként élték át a zsidók jogfosztását, rosszallták és elítélték a hírhedt zsidótörvényeket, a jogfosztást, a megaláztatást és a kirablást. A tragikus végkifejletet azonban ők még nem tudhatták, hisz az akkori propaganda „csak” munkatáborokról beszélt. Nekünk azonban, akik akkor még gyermekek voltunk, kötelességünk helyre tenni a múltat, valóságukban bemutatni a még fel-felsajduló sebeket, hogy a bennünket követő nemzedék községünk egykori zsidó közösségéről tiszta és valóságos képet őrizhessen. Ennek érdekében vessünk most egy rövid pillantást a zsidó nép és az egykori ada-moholi zsidó közösség múltjára, történetére.
    A ma leginkább elfogadott tézis szerint, melyet Igor Mihajlovics Gyakonov alkotott, őshazájuk Nyugat-Afrikában, a Szahara és a Száhel határán terült el, ami akkoriban, Kr. sz. e.   6. és 5. évezredben még termékeny terület volt. Csak ezután kezdődött meg a terület sivatagosodása, amely a végleges elvonulásukhoz vezetett: a sémi nyelvű népek ősei ekkor telepedtek le a Közel-Keleten. Az isteni gondviselés elrendezésének tekintik, hogy Jézus egy egynyelvű (arám nyelvű) nagy birodalomban jelent meg, így ott igen gyorsan terjedhetett el a róla szóló evangélium (Wikipédia, Szabad lexikon).

Néma mementó: a moholi zsidótemető fejfái

    Törzseik közvetlen szomszédjai itt a velük rokon föníciaiak és az arámiak voltak. Mindhárom törzscsoport jelentős civilizációs örökséget adott az emberiségnek: A föníciaiak a hangjel-írást, az arámiak a szárazföldi kereskedelem első nemzetközi nyelvét, a zsidók az egyisten-hitet és a Bibliát, amelyre mint háza az alapjára, úgy épültek a későbbi világvallások, a kereszténység és az iszlám. Jézus korában az arám nyelv volt a köznyelv Palesztina területén, ezen a nyelven beszéltek Jézus és tanítványai is.
    A zsidókat a Bibliából is ismert Kánaán földjén egyisten-hitük miatt súlyos sorscsapások érték; így került sor a babilóniai és egyiptomi rabságukra. Már ekkor kezdetét vették kényszerű vándorlásaik, szétszóródásuk, bár többségük visszatért Kánaán földjére. Itt azonban szüntelen harcra kényszerült szabadságáért az őket szüntelenül támadó hatalmak ellen. Végül a rómaiak elfoglalták a zsidó államot, és Júdeát provinciájukká tették.
    A zsidók azonban a rómaiak ellen is többször fellázadtak, mire azok megtorlásként széttelepítették őket a birodalom távoli vidékeire, Hispániába, Észak-Afrikába, sőt rabszolga-kereskedők révén még Ázsiába is eljutottak. A római császárok alantas célokra használták a zsidókat: amíg pénzük volt cirkuszt és kenyeret adtak a tömegeknek, mikor meg a pénzük elfogyott, akkor a zsidó negyedekre, kolóniákra uszították őket. Ez a taktika a középkor folyamán Nyugat-Európa államiban is széleskörű alkalmazást nyert: hol itt, hol ott törtek ki véres zsidó-pogromok, az első keresztes háború idején pedig egész Európában égtek a zsinagógák.

Fridrik Tamás, adai tanító 1878-ban így írt a zsidókról:     „Még más talán politikai dolgokkal, soha el nem érhető üres elmélettel, sorsjegyeken nyerhetőségekkel foglalkozik, addig a zsidó a lapokból kinézi, vajjon a gabona, gyapjú, bor, posztó vagy más cikk ára fel- vagy leszállott-e? mihez aztán magát rögtön alkalmazza, ebben igen ügyes.     Nem ritkán a szegény zsidó fiu, aki 40-50 forinttal kezdett kereskedni, néhány év alatt ugyanennyi ezressel rendelkezik. A zsidót főleg a szorgalom, a takarékosság, az eszélyesség gazdagítja, a mi a többi nemzetiségüeknek például szolgálhatna.”     (Bács-Bodrogh Vármegye földrajzi, történelmi és statistikai népszerű leírása)

    Szétszóródásuk után a zsidók elsősorban kereskedelemmel és iparral foglalkoztak, így pénztőkét halmoztak fel, amiből aztán hiteleztek. Ily módon többen meggazdagodtak, és a nincstelen tömegek célpontjává váltak. Az ekkor már élő zsidóellenesség a zsidók fogalmát a köznép felfogásában kiegyenlítette az uzsorás fogalmával, pont akkor, amikor a keresztény egyház – de az iszlám is – tiltotta az uzsorás tevékenységet.
    Ennek folytán helyzetük Nyugat- és Közép-Európában tarthatatlanná vált és fokozatosan keletre, Lengyelországba és Litvániába települtek át, Spanyolországból pedig a Fölközi-tenger keleti partvidékére húzódtak. A lengyel-litván zsidók lettek az askenázik, a földközi-tengeriek pedig a szefárdok.
    Később az askenázik Litvániából is kiszorultak és Galíciába települtek. Itt hosszú ideig biztonságban élhettek és hamar gazdasági jólétet teremtettek, mígnem a kozákok szemet vetettek gazdagságukra és valóságos zsidó-pogromokat rendeztek. Amikor pedig Lengyelországot a nagyhatalmak felosztották, az askenázik orosz fennhatóság alá kerültek, és menekülésre kényszerültek.
    Ekkor kerültek részben Magyarországra és Erdélybe, részben pedig Nyugat-Európába és Észak-Amerikába, ahol mai is több millió askenázi él. A Magyarország területére bevándorló askenázik az északi vármegyékből fokozatosan dél felé vándoroltak és így jutottak el az akkor a töröktől felszabadult, újranépesedő Délvidékre, azaz Bács-Bodrog Vármegyébe. A Habsburg Monarchiában azonban nem jó szemmel nézték a zsidók terjeszkedését és számos törvénnyel, rendlettel korlátozták gazdasági tevékenységüket.
    Megtiltották számukra a föld- és bányavásárlást, a városokban pedig a házvásárlást is. Hogy mégis megmaradhassanak, zsellérként éltek és külön illetéket, úgynevezett türelmi taxát kellett fizetniük. Ma pont ezek az illetékfizetési lajstromok szolgálnak forrásul ahhoz, hogy kutathassuk a zsidók vidékünkön történt letelepedését.
    Adán és Moholon az első zsidó családok Mária Terézia és II. József, „a kalapos király” uralkodása idején telepedtek le. II. József 1785-ben kiadott türelmi rendeletével engedélyezte és szabályozta a zsidók letelepülését és jogait. A községünkbe betelepült, felnőtt zsidó férfiak száma 1790-ben elérte a tizet, így megalakulhatott a zsidó hitközség, amely fontos szerepet játszott a további betelepülők fogadásában és beilleszkedésükben.
    A zsidó hitközség imaházat létesített, majd 1800-ban, a községtől telket kapott temető létesítésére is. Az 1813-ban készült összeírás még csak hét családot regisztrált 30 személlyel, de a következő évtizedekben a családok és a személyek száma gyorsan szaporodott, egészen 1848/49-ig (mintegy 200 fő). Ekkor egy tragédia folytán létszámukban meredek zuhanás állt be, de 1878-ban Adán már ismét több mint 350 zsidót tartottak nyilván.

(Folytatjuk)

Király János