TOLERANCIA – RÓZSA A MA KERESZTJÉBEN

    Mint társadalmi érték és kulturális javak, a tolerancia nem a médiák reklámkampányának szüleménye, hanem elsősorban a politikai harc eredménye. Toleránsnak lenni azt jelenti, hogy türelmesnek kell lenni például azok iránt, akiknek véleményével, gondolkodásmódjával nem értünk egyet. Mindenesetre ez nem jelenti azt, hogy ezekről a véleményekről és gondolkodásmódról ne mondjuk ki saját véleményünket, és ne foglaljunk állást velük szemben, vagy pedig, hogy elálljunk az ilyen vélemények megkérdőjelezésétől. Ha el is állunk valamitől, azok nem argumentumok, hanem az argumentumokkal ellentétes gondolkodásmód, elállunk tehát a megtorlással motivált gyakorlattól és tilalmaktól. Valójában ettől sem minden esetben. Viszont az olyasmi, mint a teljes és abszolút tolerancia csak illúzió. Nem tolerálhatjuk a médiumok által felbújtatottakat, akik az igazságosság őrületében erőszakoskodnak azok felett, akik (etnikai, politikai, nyelvi, nemi vonatkoztatásban) mások. Ha nem így lépünk nem, vagyunk toleránsak – ellenkezőleg, az erőszak és a bűnözés részeseivé válunk.
    A tömegtájékoztatási eszközök természetesen meghatározó szerepet játszhatnak a tolerancia népszerűsítése terén, ám szerepüket ezen a téren nem kell felnagyítani. Különféle reklámszövegek és szlogenek mindennapos jelenléte az újságok hasábjain minden bizonnyal nem hatnának ki a tolerancia erősödésére a társadalomban, bármennyire is szimpatikusnak hatnak. Nehéz megváltoztatni azok véleményét és felfogását, akik a toleranciát határozatlanságként, politikai gyengeségként, burkolt kétszínűségként kezelik. Tömegtájékoztatási kampányokkal nem lehet ledolgozni olyan tényeket, amelyek a politikusok hatáskörébe tartoznak. A tolerancia mindaddig könnyű, komótos és mindent megoldó, amíg úgy használjuk, és úgy él, mint a szónoklati túlharsogás eszköze. Ám, amikor életre kellene hívni, és hatékonnyá tenni, hirtelen nehéz, megerőltető és sokat követelő lesz. Épp ezért „rózsa a ma keresztjében”, de akkor ezt a keresztet mindenkinek, mindennap a hátára kell venni.
    Kinek kell toleránsnak lennie ebben a társadalomban? A kisebbségnek, természetesen! És valóban a kisebbség az, akinek kötelezően toleránsnak kell lennie? Különben pedig mit is toleráljon az, aki kisebbségben van, aki gyengébb, aki tehetetlen? Egy pofont, esetleg egy gumibotot a hátán ebben az esetben, vagy még meggyőzőbb, még gyilkosabb erőszakot más alkalommal. A toleranciára való kötelezettség nem a kisebbség kötelessége, ellenkezőleg, a többségé, bármelyik szempontból is nézzük: globálisan vagy lokálisan. A toleranciára való felkérés azok felé irányul (épp azért mert a többséget alkotják), akiknek hatalmuk van, akik ha akarnak, megakadályozhatnak, megtiltanak vagy megtagadnak valamit, és nem azok felé, akik a megtorlások szenvedői, akiknek jogait korlátozzák vagy semmibe veszik.
    Valójában mit is üzen Hegel a „rózsa a ma keresztjében” hasonlattal? Az üzenet egyszerű: hogy megkaphassuk a rózsát, magunkra kell venni a keresztet, a kereszt a hátunkon pedig kín és megerőltetés. A toleranciát tehát, mint minden mást az életben csak kemény küzdelemben érhetjük el, csak szenvedésen, ellenálláson és harcon keresztül juthatunk hozzá. Az ellenállás nemcsak azokban nyilvánul, meg akiknek a viselkedésében felismerjük a retrográd és fanatikus meggyőződést, a nacionalista vakságot és a soviniszta kizárólagosságot, hanem azokban is, akikben nincs polgári büszkeség, akik megalkuvóan húzzák a többség szekerét a hangoskodókkal és a talpnyalókkal együtt. Az ellenállási pont gyakran saját magunkban is megtalálható, a gyengeségeinkben, korlátoltságainkban, előítéleteinkben, tévedéseinkben, saját dogmatikus álmainkban, melyek vakká és süketté tesznek mások iránt. Nincs az a herceg, akinek csókjától felébredve toleránsabbá válnánk, mint amilyenek voltunk. Viszont, épp azok érdemlik meg a rózsát, akik arra törekednek, hogy áthidalják saját gyengeségeiket és korlátoltságaikat. Mi több, ők lesznek a rózsák a ma keresztjén.

    (Pavel Domonji bevezető előadása az Újvidéken 2005. november 25-én és 26-án tartott emberjogi szemináriumon. Domonji úr az Emberi Jogok Helsinki Bizottságának szerbiai koordinátora.)

Fordította: Vastag János