Nyelvi figyelő
Erős kifejezések

    Az egyik patinás budapesti színházban, egy előadás szünetében a következő táblára figyeltem fel: „Felhívjuk a kedves közönség figyelmét, hogy az előadás alatt erős kifejezések hangzanak el...” A szöveget, melynek folytatásában kitértek arra, hogy 14 éven aluliaknak nem ajánlják a darab megtekintését, nem szó szerint idézem, de az „erős kifejezések” megfogalmazás megmaradt emlékezetemben. Részben azért, mert igen finom, eufemisztikus – a színház atmoszférájához illő - megnevezése a durva, trágár, nyomdafestéket nem tűrő beszédnek, részben azért, mert ahogy visszagondoltam az első felvonásra, nemigen tűntek fel a valóban elhangzott „erős kifejezések”. Hát itt tartanánk?
    Mindennapjainkban olyannyira megszokottá vált a trágárság, a kötőszóként használt vaskos káromkodás, a minden szituációban és minden korosztály szájából gondolkodás nélkül kimondott durva szavak használata, hogy már fel se tűnik, ha ilyet hallunk?
    Napjainkban sajnos, szinte divat a trágárság. A fiatalok gyakran szinte kérkednek azzal, hogy a legcsekélyebb mértékben sincsenek tekintettel semmire és senkire, és függetlenül attól, hogy a beszédpartnereken kívül ki hallja még őket, teljes hangerővel osztják meg nem éppen visszafogott közlendőjüket a hallótávolságon belüli idegenekkel is. Olykor egész kicsik szájából is elképesztő kifejezések hangzanak el. De akkor is legyünk felkészülve hasonló meglepetésekre, ha mai szépirodalmi műveket veszünk kezünkbe! Manapság ugyanis a szépirodalomban is polgárjogot nyert a trágárság. Ehhez az a magyarázat, hogy ha az irodalom a valóságot kívánja leképezni, óhatatlan, hogy megkerülje ezeket a fordulatokat. De mi van akkor azzal a felfogással, mely szerint a szépirodalom a legnívósabb nyelvi szint? És nem utolsósorban, mit szól ehhez az olvasó, aki nem azért vesz könyvet a kezébe, mert bővítené szeretné nyomdafestéket nem tűrő szavakra vonatkozó ismereteit. Persze, szabad a választás, olvassunk azt, ami nekünk tetszik, de olykor érhetnek meglepetések. Jómagam is ültem már feszengve olyan rendezvényen, amelyen levegőt venni se nagyon mertem, a szomszédjaimra se mertem ránézni, és közben azzal győzögettem magam, hogy biztos nem is azt mondják, amit én hallok...
    Mi lehet az oka annak, hogy napjainkban ilyen mértékben elterjedt a mosdatlan beszéd? Maga a trágárság, a durva beszéd nem új találmány, de régebben kizárólag bizonyos szituációkban használták. Manapság az élet minden területén – talán egyedül a templom kivételével – találkozhatunk vele. Nézetem szerint ez viszont nyelvi igénytelenséget takar, akkor is, ha tudatosan, kivagyiságból, környezetünk pukkasztása céljából használjuk, akkor is, ha szűkös szókincsünk pótlására univerzális kiegészítőnek, egyféle nyelvi dzsókernek tekintjük az ún. erős kifejezéseket.

Hódi Éva