AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST NEM SZAVAKKAL, TETTEKKEL ÉPÍTIK
(avagy MIRK adaiak nélkül?)

    Bizonyára sokan értesültek már arról, hogy április elején Moholon tartják a jubileumi 40. Nemzetközi Kézimunka és Gyűjtemény-kiállítást (MIRK). Ennek mindannyian örülni kellene, hiszen sokaknak az ilyen és az ehhez hasonló rendezvények nyújtanak egyedüli kikapcsolódást, élményt ebben a pénztelen, szegény világunkban. Több ezer ember, kiállító és vendég fordul meg a kiállítás színhelyén, ami már magában is sikernek mondható. Meglepődve és keserűen vettük a hírt, mi adaiak, hogy a szervezőkön kívül, minden kiállítónak, legyen az csoportos vagy egyéni, az adaiaknak is fizetni kell a benevezési díjat. A szervezők ilyen döntése szinte letaglózott, mivel 2005-ben az Adán tartott 35. MIRK szervezőbizottsága egyértelmű döntést hozott, hogy sem az adai, sem a moholi, de még a törökfalusi kiállítók sem fizetnek benevezési díjat. Így volt ez 2006-ban is amikor úgyszintén Adán volt a MIRK. Gondoltuk egy község vagyunk, és ez így természetes. Így van ez minden évben, bárhol is tartják a rendezvényt. Vagy most már nem egy község vagyunk? Ha valahol szívesen látnak vendégül, az illem azt diktálja, hogy azt viszonozni is kell! Talán nem is a benevezési díj összege – igaz a kiskeresetűek és a kisnyugdíjasoknak ez sem kevés –, inkább az ilyen hozzáállás a bosszantó. A községi támogatásban pedig nem csak a moholi emberek pénze van benne, ott van az adaiaké, de még a törökfalusi embereké is. Még mindig nem látjuk be, hogy külön-külön gyengébbek vagyunk, bármiről is legyen szó. Láthatjuk, hogy csak azokban a községekben van látványos előrehaladás, ahol összefogás is van.
    Végül hadd jegyezzem meg, amit több évtizedes tapasztalatból tudok, hogy azok az emberek, akik mindenkiben csak a riválist látják,  akik mindenáron és gyorsan felfelé kapaszkodnak, akik még egy kis örömet sem tudnak szerezni embertársaiknak, környezetüknek, azok néhány év után eltűnnek a közéletből, és csak kárt hagynak maguk után. Úgyszintén tapasztalatból tudom azt is, hogy az együttműködést nem üres szólamokból, hanem tettekből, egymás megbecsüléséből építik fel.

Gecse István