Ez egy szép nap volt…
Az iskolatermek elcsendesedtek. Már a csengő sem töri meg a csendet, illetve a zajongó diáksereget. Beköszöntött a vakáció, melynek a diákok örülnek a legjobban. Nincs több korai kelés, tanulás, utazgatás az iskolába, rettegés a röp-ellenőrzőtől, hanem csak a szünidő édes szabadsága lengi körül őket. A határ pedig annál hangosabbá és mozgalmasabbá vált a napokban. A herét lekaszáltuk, már bebálázva bekerült a helyére, s az árpa, majd a búza aratására is sor kerül. Várjuk türelmetlenül a mindennapi fáradságaink eredményét, s a mindennapit az asztalunkra. Mindez mellett volt olyan nap, amelyre vonatkozhat a fenti cím, melyet a cikkemnek választottam. Ezek a napok sokak számára emlékezetesek maradnak.
Törökfalun az idén tizenkét diák részesült az Elsőáldozás Szentségében, melyre május 25.-én került sor a Szt. Gellért templomban. Ft. Kormos Zoltán plébános a gyerekek szüleivel, rokonsággal, jelenlévő hívekkel, s tanáraikkal, Göblös Péterrel és Dávid Beátával együtt mutatták be a Szentmisét, melyen a gyerekek részesültek az Oltáriszentségben jelenlévő Jézussal. A szép, meghitt ünnepi Szentmise után az ünnepség tovább folytatódott a meghitt családi körben, ahol meghívott vendégeikkel együtt tovább ünnepeltek az elsőáldozók.
Május hónap utolsó péntekén a koradélutáni órákban törökfalun az általános iskolában az idei nyolcadikosok búcsúztatására jött össze a közösség. Hét végzős diáktól köszöntek el iskolatársaik, tanáraik és a szülők egy meghitt ünnepi műsorral. Majd ezt követően kikísérték a ballagó diákokat egészen a falu központjáig, ahonnan autóbusszal utaztak be Adára, a központi ünnepségre. Pár nappal előtte, már a hagyományhoz híven, a Százszorszép ME épületében, szórakozással eltöltött éjszakával ünnepeltek a hetedikesek és a nyolcadikosok. Ez is egy kis figyelmesség a falubeliektől, hogy gyermekeink ne feledjék el sohase, hogy honnan mentek el a nagyvilágba, s mindég visszavárja őket ez a kis közösség.
Még mindég május hónapban vagyunk, azaz az utolsó napján, amikor is Törökfalun egy nem mindennapos ünnepségre került sor. Nem volt nagydobra verve, de a levegőben érződött valami. A zentai Thurzó Lajos Általános Iskola egykori diákjai a 4.-ik osztálytalálkozóra gyülekeztek itt. Nem semmi! Külföldön élő, valamint idehaza élő diákok és vendégek érkeztek a Török tanyára. Miért pont ide? Hát Klárika, aki nyaranta Feri bácsival hazajön, s itt tartózkodnak, egy évvel ezelőtt felkínálta az osztálytalálkozó megszervezését. Ez meg is valósult, mindahogy a gyöngyös leves, a marhapörkölt, s két Thurzós torta is meglepetésként várta a diákokat. A negyven főből álló csoport nagyon jókat elbeszélgetett egymással, dalra is fakadtak, míg élvezték a tanya varázslatos hangulatát, a csendet és nyugalmat. Katona Gyula bácsi Keviből, a Török-család jó barátja, lovas kocsival érkezett, azzal a szándékkal, hogy megkocsikáztatja a diákokat. Így hát Törökfalut mindenki megismerhette, miközben a lovacska kocsijával keresztül-kasul vitte a településen a vendégeket. A vendégek távoztukkor egyhangúan megjegyezték, hogy ez egy szép nap volt!
Az osztálytalálkozó résztvevői...
Úgyszintén a Török tanyán történt az az esemény is, amikor a helybeli óvódások ellátogattak Ferihez és Klárikához. Ők az idén is hoztak a kicsik számára játékokat, melyeket kinn a messzi országban élő magyarok közt tudtak összegyűjteni, mint ahogy az elmúlt évben sikerült. A kicsik örömmel érkeztek s játszottak rögtön a játékokkal, valamint fogyasztották a sok finomságot, amikkel meg voltak kínálva. Az idő gyorsan múlott, s nagy örömmel vitték magukkal a játékokat, az emléket, hogy itt lehettek. A vendéglátóknak pedig igazi örömet jelentettek a kicsik, de különösen az a valóság, hogy néhányan azért máskor is el-eljönnek hozzájuk, s a szeretetüket ily módon viszonozzák.
...és a kisgyerekek a Török-tanyán
Végül, de nem utoljára, azért júniusban is történt valami. Mégpedig az adai Vöröskereszt egy előadást szervezett a helyi közösség épületében a véradóknak s a meghívottaknak. Id. Kiss Tibor és Krizsán Vilmos a jelenlévőknek beszámolt a szervezet munkájáról, valamint az önkéntes véradás fontosságáról. A jelenlévő Szalai Szabinát a 10. véradás alkalmával,oklevéllel és kitűzővel, valamint az 50. véradás alkalmával Baksa Nándort oklevéllel és éremmel tüntette ki a Vöröskereszt vezetősége.
Hát mindezek után tényleg mondhatjuk, hogy „egy szép nap volt” mindegyik a fentiek közül, de merem állítani, hogy volt több is! Sokuknál csak észre kell azokat vennünk, s örülni mindig annak a napnak, pillanatnak, amelynek részesei vagyunk!
Molnár József
