Keresztszemmel
Az Aranykezek KE nemzetösszekötő kiállítása
Sokszor hallhattuk már, hogy a kiállítások idejüket múlták, egyik olyan, mint a másik többé-kevésbé ugyanazzal a tartalommal. Aki ellátogat egy tárlatra, az viszont nemcsak a kiállított tárgyak külsejét veheti szemügyre, hanem részese lesz a rendezvény összességének, vagyis a kiállítás lelkének.
Eredeti egységével keltette fel a figyelmet az Aranykezek Kézimunka Egyesület karácsonyi hangulatú tárlata is, mely vándorkiállítássá lett és a moholi rendezvényzáró után december 27-én meghívásra Belgrádba költözött a VMSZ belgrádi bizottságának szákházába, ott körülbelül egy hónapon át csodálhatják meg azt a fővárosiak.
– Mivel Belgrádban nincs ilyen jellegű rendezvény, egész hónapra kérték munkáinkat és termékeinket – magyarázta Telečki Elvira – , és már a tárlat megnyitó napján nagy volt az érdeklődés. A belgrádi kiállításunkat VMSZ helyi szervezetének elnöke, Nebojša Marjanović üdvözölte elsőként, de jelenlétével megtisztelt minket Szabó József, a Belgrádi Szlovák nagykövetség tanácsadója is. Tárlatunkat a házigazda felszólalása után a vendégekhez intézett köszöntéssel nyitottam meg. A hagyományossá vált moholi karácsonyi kiállításunkra évről-évre egyre többen jönnek el, ezt az idei rendezvény első napja is bizonyítja, amikor is telt házzal nyílt meg az ünnepi tárlat. Szerintünk, a kiállítók szerint és a látogatók visszhangja alapján is büszkén jelenthetem ki, hogy nagy sikere volt a karácsonyi összeállításunknak, és mindenki elégedett volt. A CATV különlegesen szép és körülbelül egy órás összeállítást készített, ami kiemelten örömünkre szolgál. Az, hogy lehetőségünk nyílt munkáinkat bemutatni Belgrádban is, nem mindennapi, főleg úgy, hogy a vendéglátók felvállalták a tárlat teljes körű fenntartását egész január folyamán. Ragaszkodnak a velünk való kapcsolat ápolásához, és mi is készen állunk ennek életben tartására.
Az Aranykezek KE értékközvetítő tárlata hagyományos alapokon nemzetösszekötő erővel bír, amit Nebojša Marjanović a magyar-szerb baráti kapcsolatok mélyítésének lehetőségeként lát.
Lajkó Szilvia