158. Zöld levél
A MARKOVIĆ-KUKORICÁRÓL

A szerző Budzsákban, a 4. döllőben volt földjükön (a Barára járt véggel) termett Marković-kukoricával, 1957-ben. Olyan emlék, amit apámmal mindig emlegettünk. E kukorica neve lehetne Zea mays adaensis!

    A mi vidékünk elsőrangú kukoricatermő föld, és ma ezt a fontos takarmánygabona-félét sokkal nagyobb mértékben termesztik, mint korábban bármikor. Manapság kizárólag a lófogú, sárga kukorica-hibrideket ültetik, - ám ez régen nem így volt. Gyermekkoromból emlékszem, hogy kedvelt fajta volt a Marković-kukorica, amelyik a nevét az ismert adai, köztiszteletben álló nagygazdáról, Sima Marovićról  (Márkovics Szímóról) kapta, aki helységünk múlt századelői rátermett, okos, köztiszteletben álló földbirtokosa volt.
    Az emlékek szárnyán röpködve, Lazar Stojanović nyugalmazott agronómust, az egyik legnagyobb tudású adai agrár-szakembert kérdeztem a Marković-féle kukoricáról:
    - Marković az 1930-40-es évek adai, haladószellemű földbirtokosa volt és mintegy 650 hektáros területen gazdálkodott az adai határban, pontosan a Halász József kombinát November 29. birtokának a helyén. Az akkor az ő tulajdona volt. A háború után, 1946-ban megfosztották földjétől, birtokától, mindenétől, és az Újvidék közelében lévő Komendin gazdaságba helyezték munkaszolgálatra. Az istállóban adtak neki szállást és elhagyatottan ott is halt meg.
    Sima Marković annakidején Bécsben tanult, ott sajátította el az akkor leghaladóbbnak számító földművelési tudományt és technikákat, amit hazatérve igencsak kamatoztatott. Sok tekintetben mintagazdaságot létesített és újítások egész sorát vezette be. Ilyen volt a később róla elnevezett fehér lófogú, óriási csöveket termő kukorica. Akkor még nem voltak hibrid fajták és a kukoricát hagyományosan 70x70 cm sor- és tőtávolságra ültették.
    Bár ez a kukorica eredetileg Csehországból származott, Markovićnak köszönve Adán és környékén rendkívül népszerű lett, elterjedt. A parasztok nagyon kedvelték. Hatalmas csöveket termett, gyökere mélyen hatolt a földbe, szára erős volt, mentes a megdőléstől. Még aszályos időben is közepes termést hozott. Különben holdanként 4 jól megrakott parasztkocsira való termést adott, ami abban az időben rekordnak számított. A mag beltartalma igen gazdag volt proteinokban, ásványi anyagokban és keményítőben, így az állatok is nagyon szerették.
    Ősszel, fosztáskor a parasztok kiválogatták a legnagyobb csöveket, a háncsot nem szakították le róla, hanem kettesével összekötötték őket és a padláson a horogfára, a kakasülőre aggatták. Tavasszal ezt kézzel lemorzsolták, a hegye és a csutája nélkül vetőmagnak használták. Az ültetni való kukoricához mindenki könnyen hozzájuthatott, Marković úr ajándékba is adta, azzal, hogy kapáláskor, vagy más munkálatok idején az adós ledolgozta az árát.
    Ez a nagygazda olyan népszerű volt az adai parasztok körében, hogy még utat is neveztek el róla. Ez volt a Marković kisútja. Később a rosszemlékű komaszációval még ezt is eltörölték. Kár…

Király János