Koszorúzás az aradi vértanúk emlékére
Kézcsók és forradalom!

    Október 6-án, a magyar szabadságharc és forradalom Aradon kivégzett mártír-tábornokainak emlékére Adán, a központban, a Damjanich-emlékműnél koszorúzási ünnepséget tartottak, amelyen a meghívott vendégek mellett mintegy 50-60 adai lakos vett részt. A vendégek között volt dr. Tarnai Richárd, a KDNP, azaz Kispest országgyűlési képviselője, dr. Takács László, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának vezető konzulja, Pál Károly, a VMSZ alelnöke és mások.

Az ünneplő közönség és a koszorúzók egy része

    Miután a magyar szabadságharc és forradalom 165. évfordulójának szentelt 10 órai nagymise végetért, a tiszteletadó közönség előtt a Vadvirág HK asszonykórusa elénekelte a magyar himnuszt, utána Maletaški Krisztina a Vadvirág HK drámai csoportja tagjainak irodalmi összeállítását konferálta be, majd dr. Tarnai Richárdnak adott szót, aki nagy tetszést aratott emlékbeszédet mondott:
    ”Tisztelt vezetőkonzul-úr, tisztelt hölgyeim és uraim, kedves gyerekek! Mielőtt október hatodika kapcsán megosztanám önökkel gondolataimat, engedjenek meg nekem egy kis személyes kitérőt! Nem is olyan régen, egy-másfél hónapja itt jártunk Ada közelében, mert van nekünk egy templomi, családi közösségünk és minden évben a határon túl egy olyan területre megyünk, ahol magyarok élnek, és így jutottunk el Délvidékre, önökhöz is, sőt egész Galambócig lejutottunk. Akkor volt az a 40 fokos hőség, amit alig lehetett elviselni, és úgy volt, hogy Adára is be fogunk jönni, de az idő elment és azután spurizni kellett hazafelé.
    Most azt a kitérőt bepótoltam. Akkor közel hetvenen voltunk, ⅔ részt gyerekek, merthogy nagycsaládosok vagyunk, ⅓ részt meg szülők. Most az öt gyermekem közül csak a legidősebb, Balázs fiam lehet itt, de egyik lányom, Klárika, rajzolt egy piros-fehér-zöld zászlót és kérte, hogy feltétlenül hozzam el és helyezzem el az emlékműnél, úgyhogy én most azzal kezdeném, hogy odateszem a domborműre!              (Nagy taps!)
    Az őskeresztények gyakran vitáztak arról, hogy lehet-e valaki keresztény, ha nem zsidó. Ugyanis az apostolok, és Jézus Krisztus maga is zsidó ember volt és később sokan azt gondolták, hogy csak az lehet keresztény, aki zsidónak született. Aztán megszületett az a döntés, ami a Szentlélek által sugalmazott döntés volt, hogy az keresztény, aki kereszténynek vallja magát. Mindegy, hogy zsidó vagy pogány, görög, vagy római, valójában az, aminek vallja magát!
    Azért jutott eszembe ez a gondolat itt a templom tövében, mert sokat hallunk arról, hogy van, aki kétségbe vonja, hogy ki lehet magyar, ki lehet szerb? Hallottam olyanokat, akik azt mondták, Damjanich igazán nem is volt magyar. Én azt gondolom, hogy a magyarság egyik legnagyobb erénye, és a legnagyszerűbb dolog, ami minket az összes többi nép közül kiemel, hogy elsősorban nem a fizikai származás határozza meg azt, hogy magyarok vagyunk, hanem az, hogy valljuk-e a magyarság értékeit, méltóak vagyunk-e a magyarságunkra. Ha megnézzük az aradi tizenhármat, hányan is voltak közülük teljesen magyar származásúak? Nagyon kevesen. Volt köztük német, szerb, de voltak valóban magyarok is. Voltak egyszerű sorból érkezettek, voltak nagyurak. Én azt gondolom, hogy azokat a legszebb hagyományokat mutatták meg az aradi tábornokok nekünk, amit az őskeresztények is mondtak. Hiszen a magyarság azt jelenti számunkra – számukra is azt jelentette –, hogy magyarnak valljuk magunkat. Mart a legnagyszerűbb dolognak érezzük azt, hogy együtt lehetünk egy olyan néppel, amelyik kiváló embereket adott a történelemnek.
    A magyarság tehát elsősorban nem származási kérdés, hanem odatartozás és odaállás kérdése, és ezt a világban oly kevés nép tudja megérteni. Ezért nem forog erre az agyuk, ezért kell bizonygatni másoknak, ki milyen származású. Minket elsősorban nem a vér, hanem az odaadottság, az elkötelezettség mozgat. Ezért vagyunk magyarok. Ilyen nevűek, olyan nevűek, ilyen származásúak, olyan származásúak -, és ez egy nagyon jó dolog.
    …
    Van két olyan csók, kézcsók a szabadságharcban, amely, szerintem, minden szónál, minden betűnél jobban elmondja, hogy miben állt a szabadságharc és a magyarság lényege.
    Az egyik kézcsókról bizonyára önök is tudnak. Amikor Damjanich tábornok már halott volt és lógott a bitófán, akkor az a gróf Vécsey Károly, akivel előtte jól összevesztek és hónapokig nem is álltak szóba egymással, odalépett hozzá, térdet hajtott a szerb katona előtt és kezet csókolt neki.
    És talán ugyanebben a pillanatban, egy kicsit északabbra, Lengyelországban, Varsóban, szintén egy kézcsók csattant. Ferenc József, az Osztrák-Magyar Monarchia császára kezet csókolt I. Miklós orosz cárnak, megköszönve neki azt a katonai erőt, amit az osztrákok megsegítésére küldött, miáltal sikerült legyőzni a magyar szabadságharcot, sikerült kivégeztetni Aradon a magyar tábornokokat.
    Két kézcsók, ugyanabban az időben,- és mennyire mások! Az egyik felemel, az egyik a Jóistenhez viszi azokat, akik azt megtették, mind Vécsey grófot, mind Damjanich tábornokot, és kiemeli őket a mindennapokból, a másik pedig egy alávaló árulásnak egy alávaló gyilkosságnak szolgál kísérőjeleként. Egy megalázkodó kézcsók, ahogy térden kúszva egy birodalom vezére, egy másik birodalom vezére elé járul.
    Ez maga a magyar szabadságharc!
    A magyart el lehet nyomni, a magyarságot idegenbe lehet szakítani, a magyarsággal sok mindent meg lehet csinálni, de ez a kézcsók, amivel gróf Vécsey Damjanich tábornokhoz járult, ez a magyarság lényege, hisz megalázottan is felemelkedést jelent. Mert szabadnak lehet lenni börtönben is, szabadnak lehet lenni bitófa alatt is. Szabadnak viszont nem lehet lenni oly módon, hogy megalázkodunk mások előtt!”
    Dr. Tarnai beszéde után Gruber Ferenc szólt az Aradon kivégzett tábornokokról, utána pedig dr. Tóth Barna Elvira, a VMSZ adai szervezetének elnöke egy emlékezetes, kivételes üzenetű verssel tisztelgett az aradi vértanúk emléke előtt.
    A koszorúzás során elsőnek dr. Takács László vezető-konzul helyezett koszorút az emlékműre, majd ugyanezt tette Gruber Ferenc és Tóth László (Millecentenáriumi Emlékbizottság), Várkonyi Zsolt (Magyar Nemzeti Tanács), Györe Béla (VMDP) és Pál Károly, dr. Tóth Barna Elvira, Kóspál Szabó Emília, Világos Tibor (VMSZ).
    Végezetül az asszonykórus éneklésével felcsendült a Szózat, az ünnepség pedig aranyos időben méltóságteljesen befejeződött.

Szöveg és kép: Király János