Jön a tavasz!
Jégvirágokkal és télikabátban várjuk a húsvétot.
Szerdán még ibolyát szedtünk a bölcsőde előtt, másnap pedig már havat lapátoltunk, s jégcsapokat tördöstünk az ablakpárkányról.
Várjuk a tavaszt, a rügyfakasztót, a virágbontót, a meleget hozót.
Várunk valamit, ami felmelegít, ami reményt és fényt hoz oda, ahol most még hideg és sötét van.
A tél fagyos kezével mindent letarolt, nagy ürességet, kopár mezőt, s dermedt álmokat hagyott maga után.
Kályha mellett didergünk, már nem etetjük oly buzgón a táncoló lángokat, ki tudja meddig tart a tél… s a fáskamrában már számoljuk a fahasábokat.
A tűz, a lángok néhány hónapja még pajkosan táncolva, huncutul nyaldosták a rönköket, most kegyetlenül harapnak a fába, s hideg van, a kandalló meghitt melege eltűnt, elillant, ki a kéményen, a fagyott világba.
De jön a tavasz!
Itt lesz nemsokára, hallom a lépteit, érzem az illatát.
Majd felmelegszünk, kinyitjuk az ablakot, s mosolygunk, szívből nevetünk.
A kert végében a barkafáról lerázzuk a havat, levágjuk a félig kinyílt, fagyos ágakat. Tojást festünk, pirosat, kéket, zöldet, csillogósat, fényeset. Fő a sonka, a tojás, sül a kalács, meg kölniillat érződik, s ott lesz a fény, a kezdet, a remény, az élet.
S tudjuk, hogy jó lesz, tudjuk, hogy jobb lesz, mert jön a tavasz.
Hallom a lépteit, érzem az illatát!
Józó Krizsán Mónika
