Fiatalok írják
Omladinci pišu
Ilyen vagyok
Tizenhárom éves lány vagyok, Niki a becenevem. December tizennegyedikén születtem. Most a Cseh Károly Általános Iskolába, a 7.c. osztályba járok.
Nos, ki is vagyok, és hogy is nézek ki valójában? Hát lássuk csak... A hajam barna színű és félhosszú, egyáltalán nem vagyok vele megelégedve. Gyorsan zsírosodik, vékony szálú, és könnyen kócolódik, ezért is nem bírom megnöveszteni. Akkor a fésülés katasztrófa lenne. A szemem színe világoskék, ezzel nincs is semmi bajom, talán csak annyi, hogy érzékenyebb vagyok a fényre. A termetem középmagas, ezt én nagyon utálom. Mindig azért dünnyögök, hogy lehetnék magasabb is. A testalkatom sem felel meg az elvárásaimnak. Lehetnék vékonyabb is. A szüleim szerint pedig pont jó. Se nem kövér, se pedig túl vékony. Az arcomról ne is beszéljek. A homlokom tele van pattanásokkal. Akárhányszor is kenem fel a pakolást, eltűnnek, de vissza is jönnek. A cipőméretemmel meg vagyok elégedve, 37,5-es, nem is olyan ormótlan, és nem is olyan kicsi, mint a babáké, egyszóval tökéletes. Az iskolában keveset beszélek, és csendesebb a természetem. Odahaza pont az ellentéte. Szeretek sokat viccelődni és nevetni. Általában jókedvű és vidám vagyok, de ekkor egy kicsit bolondos is tudok lenni. Rossz napjaim is szoktak lenni, mint másoknak is, ilyenkor jobb, ha nem is szól hozzám senki, de akármilyen durcás is a napom, nem vagyok haragtartó, így gyorsan megbocsátok a másiknak. Néha talán ez is a baj. A természetem nagyon változékony, ezért néha a zenehallgatás, néha pedig egy jó regény olvasása hat rám nyugtatóan.
Mindennek dacára azért szeretem magam, még ha ilyennek is látom, megnyugtat az a gondolat, hogy a jövő még előttem áll, és olyannak formálom magam, amilyennek akarom, vagy éppen ahogy sikerül.
Larhbah Nikoletta 7.c.
Tavasz
Nagyon várom már a tavaszt,
Sok-sok szép virágot fakaszt.
Rózsa, nárcisz, tulipán,
Kinyílik a sok virág.
Fújdogál a langyos szellő,
Ez a kis szél éppen kellő.
Bimbóznak a magas fák,
Virágokat hoznak már.
Fütyörészik épp egy madár,
Hallgatom én annak dalát.
Tiszta az ég, nem is felhős,
Csak az idő az, mi szellős.
Van most bizony sok-sok haraszt,
Ezért szeretem a tavaszt.
Vastag Krisztína 7.c.
Giric Kármen nagycsoportos óvodás,Völgypart
Моја мала помоћ плавој планети
Кажу да наша драга и једина Земља из свемира гледана изгледа предивно, плава и величанствена.
Сви причају о томе како нашу плаву планету треба заштитити. Неки тврде да је можда већ касно. Много се прича о лошем поступању према животној средини.
Питам се шта ја могу да урадим у свом малом свету па да сви уживамо у лепшој и бољој околини. Не могу забранити великим фабрикама да загађују атмосферу, не могу зауставити аутомобиле да јуре путевима и исто тако трују ваздух који удишемо. Не знам и не могу да видим да ли је нека фабрика пустила отров у реку. Исто тако, не могу да осетим да ли ме је баш сада нека нуклеарка озрачила, или сам изложена зрачењу осиромашеног уранијума.
О томе морају водити рачуна одрасли, ако желе да својим потомцима оставе ову плаву планету да на њој живе и уживају.
Оно што могу да урадим и није баш тако мало. Могу да садим дрвеће, што може свако, да садим цвеће, очистим околину од смећа, да не купујем вештачке сокове у пластичној амбалажи. Прво да се не бих тровала вештачким пићем, а друго пластика и лименке ће затрпати нашу планету и више неће бити плава. Зато ћу да једем свеже воће, баш оно што роди код нас. Нећу бацати папириће и жваке на све стране. Чуваћу околину од загађивања почевши од своје собе, дворишта, улице, школе, плаже, игралишта...
Али, још нешто важно. Чуваћу своје здравље, јер и ја сам део ове планете. Нећу пушити, пити алкохол, дрогирати се, јер и то је загађивање човекове средине. Болест, беда, сиромаштво, мржња исто загађују човекову средину.
Зато желим да будем здрава, срећна, да никога не мрзим, да волим људе, да ми је осмех увек на лицу и од тога ова наша планета мора постати, макар мало плавља.
Нада Цветковић 8.а.,ОШ „Чех Карољ“ Ада (из наше архиве)
Játszani csuda jó
Nagyon szívesen gondolok vissza arra az időre, amikor jókat játszottam az úgynevezett Bratz babáimmal.
Körülbelül hét éves lehettem, amikor megkaptam az álmaim játékát, amit a televízió sűrűn reklámozott. A neve Dana. Őt követte még négy, de azok nem voltak olyan kedvesek. Akkoriban ez volt a menő baba, mint valamikor a Barbie. A testéhez képest nagy volt a feje. Gyönyörű hosszú haja és sminkelt szemei voltak. Csinos, divatos ruhákba öltöztették őket. Violának is volt ilyen babája, így elvittük őket egymáshoz, és boldogan játszottunk velük. Nekem volt egy babaházam, bútorokkal, kiegészítőkkel. Előre kitaláltuk, hogy milyen szerepbe bújtassuk őket. Volt, hogy testvérek, barátnők, sztárok, vagy éppen felnőttek napjait játszottuk el velük. Teljesen beleéltük magunkat, sokszor észre sem vettük, hogy így elszaladt az idő. Ha csak tehettük, egy héten többször is találkoztunk, hol Viola jött el hozzám, hol én mentem őhozzá.
Most is jó visszaemlékezni azokra a napokra, amikor bárki lehettem, és ez úton megtehettem azokat a dolgokat, mint a felnőttek, például moziba, vásárolni, diszkóba, kirándulni is mehettem, de csak képzeletben, a játék segítségével.
Pétervári Hédi 6.b.
Cseh Károly Ált. Isk., Ada
Az én macskám
Egy kis állatot szeretnék bemutatni, aki számomra nagyon fontos. Ez a kis állat egy macska, a neve Cicó.
Ő kistermetű, mert még kismacska. Szép alkatú. Szeme színe zöld és a szőre fekete. Nagyon játékos természetű. Amikor megsimogatom, dorombol, de ha nem, akkor elkezd nyávogni. Néha a lábamra ugrik egy kis simogatásért. Csinált már olyat is, hogy az asztalon pakoltam, ő meg azt hitte, hogy ennivalót adok majd neki, és hangosan elkezdett nyarvogni. Hátul a kertben szeret egerészni. A macskatestvérével gyakran játszik. Régen a gombolyagjával is sokszor játszott. Nagyon szeret aludni a széken. Kedvence a fáramászás, de gyakran látom őt a tetőn is szaladgálni. Legjobban az ételmaradékokat, meg a kenyeret szereti. Mindenbe beledörgölődik. Néha meg is karmol, persze, csak véletlen, játék közben.
Remélem, Cicó még sokáig aranyos, játékos kis cicus marad.
Molnár Emese 4.oszt. Völgypart
Játszani csudajó
Körülbelül 7-8 éves lehettem, amikor születésnapomra egy faházikót kaptam szüleimtől.
Lépcsőn kell felmenni és egy homokozó van alatta, amiben sok-sok játék. Kívülről zöld, és három ablak ékesíti. A faházikóban van: szőnyeg, kisasztal kisszékkel, az asztalon porcelán teáskanna, cukortartó csészékkel és alátétekkel, majd színes ceruzák és papír, a teraszán pedig virágok. Nagyon szerettem ott játszani! Volt, hogy áthívtam a barátnőim s együtt elképzeltünk olyan helyzetet, amit élőben nem lehetett volna. Az egyik emlékezetes délután az volt, amikor áthívtam Annát, a kereszttestvérem, és együtt főzőcskéztünk és teáztunk. Ilyen alkalmakkor mindig elbeszélgettünk. Anna elmesélte, hogy a macskájuknak 4 kiscicája született. Mindjárt el is neveztük őket, a Cici, Mici, Béci és Frici nevet kapták. Közben elképzeltük, hogy a házikó alatt óriási árvíz van, haragosan hömpölyögve kavargott alattunk. Az ég is egy pillanat alatt besötétedett, fel kellett kapcsolnunk a világosítást. Kígyókat, békákat sodor a víz, mi mégis biztonságban teázhattunk a magas házikóban. Az utóbbi időben nagyon ritkán megyek fel a házikóba, de örülök, hogy rengeteg gyermekkori élmény köt oda.
Hanák Adél 6.b., Cseh Károly Általános Iskola, Ada
