Nyelvi figyelő
Megszólítások

    Mindig irigyeltem az angolszász nyel­veket és az orosz nyelvet is a megszólí­tások egyszerűsége, egyértelműsége mi­att. A Mr és a Mrs minden szituációban tökéletesen helyén­való megszólítás egy ismeretlen ember vagy egy futó ismerős esetében, mint ahogy az orosz nyelvben mindig nagyon ro­konszenves volt számomra a Lev Nyikolajevics vagy az Anna Lvovna típusú megszólítás (keresztnév és apai név, a meg­szólított neméhez igazítva): jelen példánknál maradva ez va­lahogy így jön ki: Nyikolaj fia Lev, vagy a másik példánál Lev lánya Anna. Udvarias, tisztelettudó és egyértelmű. Az utóbbi évtizedekben persze itt is voltak változások. Csak két példát említenék, amelyet mára már elsodort az idők szele: az egyik a „tovaris” (elvtárs), a másik pedig, ami annyi kínszen­vedést okozott nekünk harminc évvel ezelőtt még a Szovjet­unióban jártunkkor: minden üzletben, boltban „gyévuskának” (lány, nagylány) kellett szólítani az eladót, aki életkora szerint nekünk akár a nagymamánk is lehetett volna.

    A magyar nyelvben a megszólítások hihetetlen tarkaságot mutatnak, és meglehetősen nehéz kiigazodni közöttük. A történelmi hagyományok keverednek az új keletű megszólításokkal, és néha csak kapkodjuk a fejünket egy-egy furcsaság hallatán. Itt is volt persze egy időszak – az elvtárs, elvtársnő korszaka –, ami az egységesítésre törekedett, de ezt is elsodorta a történelem. Én máig őrzök egy különnyomatot, amelyet az egyetemen egy kedves tanáromtól kaptam, egyik tanulmányát tartalmazza, a következő ajánlással: „Pálvölgyi Éva elvtársnőnek szeretettel …..” és itt következik a tanár úr neve. Másik kedves emlékem még általános iskolás koromból, amikor a kor divatja szerint tanárainkat keresztnév és néni, illetve bácsi (Mária néni, Laci bácsi) módon kellett szólítanunk, ez alól azonban kivételt jelentett az úttörőcsapat gyűlése, amikor is az iskolaudvaron felsorakozott több száz gyerek és a teljes tanári kar előtt a más körülmények között Júlia néninek nevezett orosztanárnőt Júlia bajtársnak kellett szólítani.

    Nos, ez a korszak eltűnt, az egységesítési törekvések nem jártak sikerrel, a megszólítások a magyar nyelvben mind a mai napig nagy káoszt mutatnak. Visszatért az „úr” (a doktor úr, ügyvéd úr, esetenként tanár úr soha nem is tűnt el), de mi ennek a női megfelelője? Asszony? Ha ismeretlen személynek írunk levelet, igencsak kínban vagyunk az udvariassági formával. Kezdjük ott, hogy mit írunk rá egy ismeretlen személynek szóló levélre? „Kovács Lajos úr részére’ – ez így rendben van, de mi ennek a női megfelelője? Kovács Éva asszony részére? És ha hajadon az illető hölgy? Vagy Kovács Éva úrhölgy részére? Az utóbbi formában már kaptam levelet, az elsőre nem tudnék személyes példát hozni. Inkább a levélíró azt a megoldást választja, hogy nem ír rá semmit a néven kívül. Megkönnyíti a dolgot, ha van valamilyen titulus: „államtitkár asszony”, professzorasszony”, de ez – főleg az utóbbi – elég mesterkéltnek hat, bár én magam is ebben a formában szólítottam meg nemrégen egy nagy tekintélyű tudós hölgyet. (Csak zárójelben említeném meg, hogy az úrnak nincs is meg mindig a női megfelelője. Egy ízben, egy budapesti hivatalban megkérdezték tőlem, van-e úrvezetői jogosítványom? Hogy mim? Aztán kiderült, hogy a B kategóriás autóvezetői jogosítványról, errefelé közismert nevén a „dozvoláról” volt szó.)

    Családon vagy bármilyen más közösségen (baráti társaságon, munkahelyen, szakmán, hivatáson stb.) belül mindenféle megszólítás elfogadottnak számít, amiben közmegegyezés van a csoport tagjai között. Máig emlékszem, mennyire meglepődtem annak idején, amikor első munkahelyemen, Budapesten az iskolában a tanár kollégák tüstént felvilágosítottak arról, hogy itt mindenki tegeződik, nemre, életkorra, beosztásra való tekintet nélkül. Így történt, hogy én, aki érkezéskor majdnem csókolommal üdvözöltem a javarészt éltesebb kollégákból álló tantestületet, néhány órával később már „szervusz Lujzika!” módon köszöntem el a középkorú igazgatónőtől.

    Családon vagy más közösségen belül a belső megállapodás érvényes. A mai fiatalok esetében az életkor dominál, nemre és más különbségre való tekintet nélkül. Nemrég hallottam a kávézóban, hogy a pincér a szomszéd asztalhoz letelepedő fiatal párhoz a következőképp fordult: „Sziasztok, mit kértek?” Itt az életkor a meghatározó tényező, ez a generációra jellemző sajátosság.

    Hogy áll a helyzet ismeretlen személyek vagy egymást éppen csak futólag ismerő emberek között? Nagy a zavar a megszólítások esetében, hát, még ha bonyolítja a helyzetet néhány tényező: pl. életkori vagy nemi különbségek. Néhány alapvető szabály, közösségi norma azonban manapság is érvényes. A hatvan-hetven éves ember számára az ismerős húsz év körüli fiatal lány Zsuzsika, vagy Marika, ám visszafelé az érvényes közösségi normák szerint ez nem működik. Zsuzsika és Marika számára az ismerős hatvan-hetven éves ember Lajos bácsi vagy Kovács úr, és nem Lajos. Ha mégis, akkor csodálkozva felvonjuk a szemöldökünket.

    Való igaz, hogy a bácsi és a néni megszólítás nem a legszerencsésebb. A néni hallatán leggyakrabban egy fogatlan, sipítozó öregasszonyra gondolunk. Weöres Sándort idézve: „Kati néni, Juli néni, letye-petye, lepetye, / Üldögélnek a sarokban, jár a szájuk, mint a rokka/ letye-petye, lepetye.” A bácsi szó hallatán bizony gyakran nem tudunk szabadulni a „vén trotyli” elképzeléstől, és közel se egy udvariassági forma jut eszünkbe.

     Rendet kellene már tenni a megszólítások zűrzavarában. Mindenképpen egyet kell értenünk Balázs Gézával, aki azt írja egy tanulmányában, hogy „Egy tagolt, zavarmentes társadalomban szükség van a zavarmentes kommunikációra….Történelmi okok miatt a magyar nyelvben a verbális érintkezés konfliktusos. Számos esetben nem tudjuk, hogyan szólítsuk meg a másikat szóban vagy írásban. … Más nyelvi kultúrákban nincs ilyen hezitálás a megszólításkor. …Ezért ajánlásokra volna szükség , s … fél év alatt megoldódna a verbális zavar.” (Balázs Géza:  Magyar nyelvstratégia itt és most. Tanulmány. Kézirat.  Készült a Széchenyi István Stratégiakutató Társaság Sorsok emberek c. projektumának keretén belül Hódi Sándor hetvenedik születésnapja alkalmából 2013-ban megjelenésre kerülő kötetbe)

Hódi Éva