246 MOHOLI ÁLDOZAT EMLÉKÉRE

• Mindenszentek napján, 2011. november elsején – mintegy kétszáz moholi (részben adai) gyászoló, emlékezettevő polgár részvételével, a katolikus egyház moholi hitközsége, az adai önkormányzat és majdnem minden vajdasági magyar párt és a Demokrata Párt részvételével felemelő, megemlékező összejövetelt tartottak a moholi katolikus temetőben, az 1944/45-ös, ártatlanul kivégzett helybeli magyarok emlékére emelt emléktábláknál és nagykeresztnél (az emléktáblákon 246 magyar áldozat neve olvasható).

    Baráth Gábor moholi plébános bevezetőjében, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében így fohászkodott:
    „Könyörögjünk. Istenünknek irgalmából – itt, ahol a hívők lelkei nyugosznak – áldd meg kegyesen ezt a síremléket! Küldd el Szent Angyalodat, hogy őrizze! Kikre itt emlékezünk, azoknak a lelkét, oldozd fel bűneik minden kötelékétől, hogy szentjeiddel vég nélkül örvendezzenek Tebenned, Krisztus, a Mi Urunk által. Amen.”

Baráth Gábor plébános megszentelte az emléktáblákat

    Következett a legszentebb közös imádság, a Miatyánk…
    Ez után az atya megszentelte az emlékművet, majd a résztvevők elénekelték a Himnuszt.
    Bartuc Bettina Szentendrei Marót Ervin: A magyarok igaza, Havér Bertold pedig Radnóti Miklós: Gyökér című versét mondta el, utánuk pedig Nagy Henrietta műsorvezető – kinek szépen szóló hangja üdítőleg hatott a helyi rendezvények sorában – felkérte Pásztor Bálintot, a Szerb Parlament népképviselőjét, az ünnepi beszéde elmondására. A beszéd teljes szövege:

Nagy Henrietta

    „Tisztelt megemlékező és gyászoló közösség!
    November az emlékezés hava. Novemberben emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről, hozzátartozóinkról. Ugyanakkor azok az emberek, akik 1944 őszén és 1945 telén csak azért veszítették el életüket, mert magyarok voltak, mindannyiunk hozzátartozói. Ezek az emberek a vajdasági magyarság mártírjai, és róluk is emlékezünk november első napjaiban.
    Még 67 évvel a véres események után is sokan vannak, akik megpróbálják tagadni ezeknek a kivégzéseknek a megtörténtét. Nagyon sokan vannak – s nemcsak Belgrádban, hanem a vajdasági településeken is –, akik azt állítják, hogy azok az emberek, akik 1944/45-ben mártírhalált haltak, háborús bűnösök voltak. Azt gondolom, hogy világosan ki kell mondani – és mi ezt tesszük minden évben –, hogy az a többszáz ember is, aki Moholon vesztette életét 1944/45-ben, ártatlan volt, mártírhalált halt, csak azért, mert a magyar nemzeti közösség tagjai voltak. Ezek az emberek megérdemlik azt, hogy minden évben megemlékezzünk róluk, akkor is, ha vér szerint esetleg nem a rokonaink, vagy nem a hozzátartozóink.

A moholi tisztelettevő közönség egy része

    Sajnos, 67 évvel a véres eseményeket követően is el kell azt mondani, s el kell azt magyarázni, hogy azokban a hónapokban mi is történt. El kell azt magyarázni, hogy a fölszabadítás mivel járt. El kell azt mondani, hogy több tízezer embert fosztottak meg szabadságától, életétől. El kell azt mondani, hogy mindegy volt, hogy akkoriban valaki egy-két éves, karonülő csecsemő vagy gyermek volt, vagy 80-90 éves aggastyán. Akkor az nem számított. Mindenkit háborús bűnösként bélyegeztek meg kollektív alapon, nemzeti vagy vallási hovatartozásuk miatt.
    Az is elég szomorú tény, hogy 2011-ben még mindig vannak olyan magyarok, akik nem látnak abban gondot, hogy kollektív alapon bélyegezzék meg a vajdasági magyarságot. 2011-ben még mindig vannak olyan magyarok, akik számára elfogadható az, hogy mindenki háborús bűnösnek számítson, aki a 40-es évek során a magyar honvédségben szolgált.

Pásztor Bálint népképviselő beszédét mondja

    Én itt a temetőben, ezeket az embereket, akik számára ez elfogadható, nem szeretném megbélyegezni. A közösség el fogja tudni dönteni azt, hogy ezek a nézetek összeegyeztethetők-e a vajdasági magyarság döntő többségének a nézeteivel, vagy nem. Azt szeretném csak elmondani, hogy a mi számunkra biztos, hogy nem elfogadható az, hogy még 2011-ben is kollektív alapon bélyegezzék meg a vajdasági magyarságot.
    Az elmúlt hetekben az anyaország segítségével, a Magyar Köztársaság kormányának a segítségével – úgy néz ki – sikerült azt elérnünk, hogy lekerüljön a vajdasági magyarságról a kollektív bűnösségnek a bélyege. Az a bélyeg, amelyet ránk sütöttek 67 évvel ezelőtt, de az a bélyeg is, amelyet 2011. szeptemberében sütöttek ránk újra. Pénteken (2011. október 28-án – a tudósító megjegyzése) fogadta el a kormány a rehabilitációról szóló törvény javaslatát, és reményeink szerint november derekán ezt a javaslatot el is fogadná a Szerbiai Képviselőház.
    Ennek a törvénynek az értelmében a bűnösséget egyéni alapon állapítanák meg, úgy, ahogy az szokás a civilizált Európa minden országában. Az a személy, aki gyilkos volt, aki háborús bűncselekményeket követett el, nem lenne rehabilitálható, és nem kaphatná vissza a vagyonát, függetlenül attól, hogy mely nemzeti közösség tagja, vagy mely nemzeti közösség tagja volt, és én úgy gondolom, hogy ez teljes mértékben összeegyeztethető a mi nézeteinkkel.

Az adai VMSZ koszorújának elhelyezése...

...és az emlékmű virágdíszben

    Ugyanakkor, azok az emberek, akikről az állam ma nem tudja bebizonyítani, hogy háborús bűnösök voltak, nem tudja bebizonyítani, hogy fasiszták voltak, azok az emberek bizony rehabilitálhatóak lennének, és rehabilitálni is fogják őket, ennek következtében pedig a kárpótlás, a vagyon-visszaszármaztatás haszonélvezőivé válnának, ahogy azt az igazság megköveteli.
    Ugyanakkor 67 év után ezekben a napokban történt meg először az, hogy a tárgyalások eredményeképpen a szerbiai kormány bizonyos magasrangú tisztségviselői is kijelentették – televízió-műsorokban is –, hogy bizony 44 őszén végeztek ki embereket, csak azért, mert a nemzetiségük az volt, ami, és hogy Szerbiának ezzel szembe kell néznie.
    Én nagyon remélem, hogy azt a rövid és igencsak negatív kitérőt követően, amelyre szeptember folyamán került sor a vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény elfogadásának a formájában, ezt a kitérőt követően visszatérünk arra az útra, amelyet kezdeményeztünk, ez pedig történelmi megbékélés.
    Nagyon reméljük, hogy nem túl távlati az a cél, hogy a tudományos akadémiák által létrehozott történész szakértői vegyesbizottság munkáját követően a Magyar Köztársaság Országgyűlése és Szerbia Parlamentje közös határozatban ítélje el a második világháborúban egymás kárára elkövetett gaztetteket és háborús bűnöket. Ez az az út, ami a mi számunkra egyedüliként elfogadható és ennek az útnak az is a része, hogy a kollektív bűnösségnek le kell kerülnie a magyar nemzetről. 
    Sokan mondták azt az elmúlt hetekben, hogy mi rosszul értelmezzük a törvényt, hiszen sehol nem írja benne azt, hogy a magyarok nem kaphatják vissza a vagyonukat. Ezzel kapcsolatban két dolgot szeretnék megje-gyezni. Egyrészt nem a vagyonról van szó. Ez egy elvi kérdés, hogy 2011 Európájában nem lehet olyan állam, még Szerbia sem, amely a kollektív bűnösséget törvényerőre emeli. Másrészt viszont természetesen a törvények nem úgy szoktak szólni, hogy a magyarok, vagy más nemzet ellen íródjanak. Viszont a gyakorlatban ezt nem nagyon lehetett másképp értelmezni, hiszen azt gondolom, hogy mindenki, akinek minimális történelmi ismerete van, az tudja, hogy mi és hogyan történt a második világháborúban, és – ha akarja –, akkor tudja és akkor szembe kell néznie ezekkel a tényekkel.
    Én nagyon remélem, hogy ezekkel a tényekkel szembe néznek azok is, akik számára néhány héttel ezelőtt még elfogadható volt a vajdasági magyarság kollektív bűnössé tétele és hogy valóban elindulhatunk a történelmi megbékélés útján. A történelmi megbékélésnek pedig, természetesen, az az előfeltétele, hogy ezeket az embereket is, akiknek a neve, néhány méterre innen, ezen az emléktáblán szerepel, rehabilitálja ez az állam, hiszen csak azért vesztették el életüket, mert magyarok voltak.
    Köszönöm szépen, hogy meghallgattak!”

    Pásztor Bálint beszéde után került sor a Nagykereszt és az Emléktábla megkoszorúzására. Elsőnek, az adai önkormányzat nevében, Bilicki Zoltán és Világos Tibor helyezett koszorút az 1944/45-ös áldozatok moholi emlékművére, őket pedig a Magyar Nemzeti Tanács nevében Várkonyi Zsolt, a Magyar Köztársaság Szabadkai Főkonzulátusának nevében Siteri Sándor konzul, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége nevében Komjáti Márta, a Demokrata Párt nevében Tóth Tamás, Tóbiás József és Búcsú Attila, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Pásztor Bálint és Juhász Bálint követte, a VMSZ Adai Községi Szervezete koszorúját pedig Bálizs Gizella, Gruber Ferenc és Uliján Kornél helyezte el az emlékműnél.

Lejegyezte és fényképezte: Király János