FIATALOK(RÓL) ÍRJÁK
MLADI PIŠU
Zenei kvíz a Bartókban
Érdekes, szórakoztató de mindenesetre tanulságos kezdeményezést vezetett be a Bartók Béla alsó fokú zeneiskola. Zenei szellemi vetélkedőt szervezett növendékei számára, ami a zeneiskolában tanultakon túl, jóval szélesebb körű tudást igényelt a zene világából. A vetélkedőt november 5-én tartották, sorrendben az elsőt – amelynek értelmi szerzője Nagy Árpád az iskola tanára volt. A vetélkedő megszervezése és levezetése nagy szimpátiát és érdeklődést váltott ki a tanárok és a diákok körében egyaránt, annál is inkább, mert ilyen típusú vetélkedő még nem volt az iskolában. Talán épp emiatt a versenyzők az első percekben feszülten érezték magukat, nem találták meg a kellő fonalat, de ahogyan múlt az idő, a két játékvezető Kurunci Törteli Mária és Nagy Árpád, valamint a Cicamaca maskara (Bartuc Bettina) segítőkészségének köszönhetően, mind felszabadultabbak, magabiztosabbak és kreatívabbak lettek.
A vetélkedőn öt csapat vett részt 4-4 játékossal, kizárólag a zeneiskola növendékei Adáról és Moholról. A versenyzők tudása kiegyensúlyozott volt azzal, hogy a moholi különítmény valamivel magasabb szinten teljesített. A kérdések nemcsak a szokványos tananyagból tevődtek össze, hanem a szélesebb zenei élet területéről is meg kellet mutatni a tudást, hisz a vetélkedő célja is ez volt: megmutatni azt a tudást, amit a mai korszerű információforrásokból önállóan szereztek a gyerekek. Emellett a hangsúly a csapatmunkára is irányult.
Általános vélemény az, hogy a vetélkedő sikeres volt, érdeklődéssel kísérte a tanári kar is, a diákok pedig élvezettel vették a versengést. Az iskola azon dolgozik, hogy hagyománnyá tegye ezt a nemes vetélkedőt.
Az egész megmozdulást az Allegró cvivil szervezet, valamint a Tartományi oktatásügyi titkárság támogatta.
A megszerzett helyezések
I. hely Sárga csapat: Nagy Nikoletta, Vastag Kristina, Horvát Dávid, Orovec Péter
II. hely Kék csapat: Virág Anna, Narancsik Helga, Csuvik Sarolta, Balog Virág Ágnes
III. hely Piros csapat: Hényel Csenge, Szollár Bianka, Vastag Nikolett, Lepár Krisztina
IV. hely Zöld csapat: Barna Júlia, Szűgyi Levente, Csuzdi Eszter, Rusák Réka
V. hely Fehér csapat: Narancsik Heléna, Bács Ágnes, Nagy Viola, Almádi Ágnes
Rózsa Ildikó,
a zeneiskola igazgatója
Kedvenc mesém
Egyik napon anyával a könyvtárban jártam. Elkezdtem nézegetni a szebbnél-szebb mesekönyveket. Az egyik könyv különösen megtetszett. Nézegettem a rajzokat benne, ki is kölcsönöztük. Amikor hazaértünk el is kezdtem olvasni.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király és annak három leánya. A lányok nagyon szorgalmasak voltak. Volt olyan nap, hogy a király megkérdezte leányaitól:
– Mit hozzak nektek ajándékba?
Az egyik lány azt mondta:
– Nekem egy aranyalmát.
A másik egy arany galambot kért.
A harmadik egy kevés sót. Erre a király nagyon megharagudott, és elküldte a legkisebb lányát a háztól. A lány ment, mendegélt, és összetalálkozott egy királyfival és nagyon megijedt. Utána elmesélte a lány, hogy mi történt vele. A királyfi kitalált egy cselt és estére meghívta a királyt vacsorára. A király odaért, helyet foglalt és hozták is ki a levest. A levesbe nem raktak sót. Amikor a király megkóstolta a levest ezt mondta:
– Hú, ebben a levesben nincs só!!!
A többiek nevetni kezdtek. Aztán hozták a húst és kitálalták a királynak. Amikor megkóstolta ezt mondta:
– Nahát! Juj, ebben sincs só!
Már megint nevetésre fakadtak az emberek... A királyfi kijött és elmagyarázta, hogy mi folyik itt. A király megértette, hogy mi van, megengedte, hogy a királyfi feleségül vegye a legkisebb lányát. Megtartották a lakodalmat és boldogan éltek míg meg nem haltak.
Én ajánlani fogom a könyvet másnak is. Járjatok könyvtárba, olvassatok, hogy minél gazdagabb emberek legyetek. Én azt a tanulságot jegyeztem meg, hogy nem szabad ilyen roszszívű embernek lenni, mint először volt az öreg király.
Varsi Anett, IV/c osztály
Cseh Károly Általános Iskola Ada, tanító: Barna Helga
Saját világomat én alakítom?
Korunk társadalmára nagy befolyást tettek a háborúk és maga a rohamos fejlődés. A mai ember elfordult Istentől, aki megengedte azt a rengeteg szörnyűséget, és ha valóban létezik, miért nem tesz ellene semmit. Nem tudnak hinni abban a magasabb erőben és abban, hogy amíg élnek, valamit is javulhat a helyzet.
A ma élő ember nem veszi észre, hogy ez az életvitel őt és környezetét is tönkreteszi. A gyárakkal és az automatizációval nemcsak saját magától veszi el a munkát, de a környezet is nagy mértékben károsítja és ezzel csak maga alatt vágja a fát, az életet. Elgondolkodtató számomra az a tény, ami szemünk előtt van és nem akarjuk észrevenni. Biztos, hogy m i ilyen világban szeretnénk élni és ilyen körülmények között alapítani majd családot? Ez ellen nekünk kellene tenni valamit, mert a természet nem tud a végtelenségig megújulni.
Elismerem, hogy engem is foglalkoztat a társadalom silány helyzete. Az élet egyik nagy döntése előtt állunk, hogy mit szeretnénk kezdeni az életünkkel. Megpróbálunk munkába állni, vagy tovább tanulunk annak a reményében, hogy nagyobb esélyünk lesz a jobb megélhetésre.
Én a mellett foglalok állást, hogy tovább tanulok és igyekszem olyan szakirányt választani, amiben jól érzem magam, és ne kényszerből tegyem, de amivel azért munkahelyet is kapok. Szeretnék nagyot alkotni, bennem is megvan a nagyravágyás és kellő ambíció ahhoz, hogy véghez tudjam vinni az álmaimat anélkül, hogy másokon átgázolnék. Beismerem, hogy karrierista típus vagyok, aki szeretne majd nagy és boldog családot alapítani, ahol otthon érezhetem magam, ne csak egy kényszerállapot, hanem a házam a béke szigete legyen, ahova hazatérve nem azt a rohanó ételvitelt fogom érezni. Megszoktam már azt, hogy nyüzsög, pörög körülöttem az élet, másként nem is tudnám elképzelni és őszintén, szeretem is! Valahol egyszer azt olvastam, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Én otthon érzem magam, érzem azt is – magamat ismerve – hogy nem adom fel soha, semmi áron, hanem ha kell, harcolok érte foggal, körömmel. Meg fogom valósítani azt a világot, amiről mindenki álmodik, mert tudom, hogy nem lehetetlen, csak eléggé akarni és hinni kell.
Annak ellenére, amit most látok, hiszek abban, hogy korunk emberének léthelyzete jobbra fog fordulni. Időben észbekap majd a társadalom, hogy úgy kell élni, hogy más is megélhesse a világot, úgy, ahogy örökségül kapta, tovább is kell adnia utódainak.
Ahogy végignézem a televízióban azokat az építményeket, amik az ég felé törnek, a szebbnél szebb, nagyobbnál nagyobb felhőkarcolókat, egy költői kérdés merül fel bennem: vajon az ember azért épít minél magasabb és szebb épületeket, mert vágyik vissza Istenhez, a természetfeletti erőhöz, ahhoz a szépséghez és békéhez, amit Isten tud számára nyújtani? Vagy csak a nagyravágyás, a megbecsülés, elismerés vágya hajtja? Szerintem a másodikra fogja, mert képtelen elismerni és beismerni magának, hogy másra is vágyik a lelke titokban ott legbelül. Arra, hogy ember legyen és ne csak egy robot ebben a rohanó világban. Mindannak ellenére hogy a világ mennyi minden lehetőséget kínál, tudni kell bölcsen élni és gondolkodni, hogy ne térjünk le arról az útról, amelyen járunk, ne térjünk le az élet ösvényéről és fejünkben meg ne forduljon még csak kósza gondolatként sem, hogy: miért élünk, minek is vagyunk, nincs is ránk szükség, jobb lenne ha nem lennénk, inkább öngyilkos leszek legalább nem szenvedek tovább. Ez mind badarság! A szeretteinknek, barátainknak szüksége van ránk, élnünk kell, igen élni és élni minden áron! Élvezni, kihasználni és ajándékként tekinteni életünkre és megbecsülni azt.
Sajnálatos módon észlelem még, hogy a világ és az egész emberi társadalom nem érti meg azt, amit Elbert Hubbart nagyon szépen megfogalmazott: „Egy gép el tudja végezni ötven átlagos ember munkáját, de egy gép sem tudja elvégezni egy rendkívüli ember munkáját.” Egy gép sem képes szeretni, megbecsülni és értékelni, amire szüksége lenne az embernek a boldogsághoz. Mindene meglehet az embernek, de üresnek érezheti szívét és egész életét, ha ezt nem kapja meg. Ne felejtsük el, hogy mindannyian rendkívüliek és értékesek vagyunk!
Meg kell tanulni élni ahhoz, hogy ne emésszen magába ez a rohanó világ, és tudni kell megállni, csak egy percre minden nap. Megnyugodni a nagy zűrzavartól, attól, ami ér bennünket nap mint nap. Nagy vágyam az, hogy egyszer kiálljak egy gyönyörű felhőkarcoló erkélyére és szétnézzek milyen gyönyörű is minden. Megálljak és gyönyörködjek a teremtésben, abban a csodálatos látványban, ami szemem elé fog tárulni. Az egész Életben!
Túrú Gyöngyi,
Műszaki Iskola, IV/2
Jesen u novembru
U novembru je jesen hladna i čuje se šuštanje opalih listova. Deca kada idu u školu, nos im je rumen, kao neka crvena tačkica. Jesenji oblaci pokriju vruće sunce i ljudima je sve hladnije i hladnije. Deca se manje igraju nego u leto, jer imaju više obaveza u školi. Čekamo zimski raspust!
Pergel Andrej, 2/a
Jesen
Čim lišće počne da žuti
Septembar jesenje vreme sluti.
Čim lišće s'grana počne da pada
Jesen je tu među nama sada.
Trave se tada pretvore u seno,
A laste su spremne na put eno.
Semenje bacaju trave i bule,
Krovovi počnu pušiti lule.
I dok sitna kiša krovove kvasi,
Prirodu zlatno ruho krasi.
A sve je tada kao u bajci,
I vreme godi jeseni majci.
Milivoj Tucakov Tapaja
Ki korán kel, aranyat lel
Szombat délelőtt általában tíz órakor szoktam kelni, de ezen a gyönyörű napon ez kivétel volt. Már reggel nyolc órakor talpon voltam, mert a zeneiskolában kvíz versenyt rendeztek.
Miután megreggeliztem, előkotortam azt a ruhát, amiben szerettem volna menni. A hajamat lófarokba raktam, azután szóltam apának:
– Indulok!
– Rendben, de főzzek valamit, mire hazaértek? – mert anyukám volt a zsűri titkárnője.
– Hát, ha főzöl, szaftos húst, annak biztosan örülnénk.
– Jó, de siess, mert elkésel!
– Szia!
– Szia!
És már mentem is a zeneiskolába.
Mikor megérkeztem, már voltak gyerekek. Amíg mindenki összegyűlt, addig az egyik kislányt macskajelmezbe bújtatták, és ő volt kvíz közben a kabalamacska. A gyerekeket csoportba osztották. Mindegyik csapatnak négy tagja volt. A nevük pedig egy fajta szín. Én például a fehér csapatba kerültem. Volt még mindenkinek valamilyen csörgője, hogy azzal jelezze, ha ő már tudja a választ.
A kérdéseket három részre osztották. Persze, csak zenéről és zeneszerzőkről szóltak. Felolvasták a kérdéseket, és nekünk válaszolnunk kellett. Minden jó válaszra kaptunk pontot.
A második résznél zenét hallgattunk és úgyszintén minden zenéhez fűződött egy kérdés. A harmadik keresztrejtvény-szerűség volt. Miután befejeződött a játék, mindenki kapott egy kis ajándékot. Az ajándék kiosztása után kaptunk még egy kis enni és innivalót. Volt kóla, üdítő, kifli, pogácsa, de legjobb volt a pizza, mert mindenki annyit ehetett, amennyi belefért.
Ez a nap nagyon jól telt el, mert szórakoztam és ez jó volt! Erre mondják, hogy ki korán kel, aranyat lel.
Bács Ágnes, 6/b,
Cseh Károly Általános Iskola
Kivetítő a zeneiskolának
A Magyar Nemzeti Tanács támogatásával az adai Bartók Béla Zeneiskola egy videó-kivetítő berendezést vásárolt. A kivetítőt felhasználják a tanításban és a hangversenyeken is.
( – )
