HÍREK
ÉRTESÍTÉS
Értesítjük Ada község polgárait, hogy az adai Képviselő-testület Folyamodvány- és Panaszügyi Bizottsága a hónap minden második csütörtökén 10-12 óráig a 22. számú irodában fogadja az önkormányzat munkájával kapcsolatos észrevételeket, panaszokat és javaslatokat.
Györe Béla, a KKT képviselője,
a Folyamodvány- és Panaszügyi Bizottság elnöke
Beharangozó
ÖRVENDJ NÉPEM KERESZTÉNY FESZTIVÁL
Örömmel osztjuk meg a kedves olvasókkal azt a hírt, hogy idén újra megrendezésre fog kerülni Ada központjában a Vajdaságban egyedülálló keresztény fesztivál, mely az „Örvend népem!” nevet viseli. Pontos ideje 2009. június. 6. A program még szervezés alatt áll, de amit már előre tudunk, hogy több igényes keresztény könnyűzenei stílust képviselő zenekar fog koncertet adni. Tanúságtételeket hallhatunk arról, hogyan változott meg az emberek élete attól, hogy Istenre bízták magukat – sorsukat. A gyerekeknek az eddigiekhez hasonlóan külön programmal szeretnénk kedveskedni. A nap csúcspontja pedig a Szentmise lesz, melyet nagy örömünkre dr. Németh László nagybecskereki megyéspüspök mutat be az ott jelen levő papokkal együtt.
Aki csak teheti, már most nézze úgy, hogy azon a napon szabad legyen, és jöjjünk össze mind többen együtt ünnepelni – örömteli nappá tenni június 6-át!
Egyúttal egy nagyszerű lehetőségre is felhívnám a figyelmüket!
Az idén először szervezünk „Örvendj népem”-bálat, február 21-én a Vadvirág székházában. 500 dinárért lehet korlátozott számú belépőjegyet vásárolni, mely magába foglalja a vacsora költségeit és egy ital elfogyasztását. Élő zenével várjuk önöket! Bővebb információt Mándity Erzsébetnél lehet kapni ezen a telefonszámon: 0628803932
Lehocki Zsuzsanna
Szabad szemmel is látható lesza zöld fényű Lulin-üstökös
Földközelbe kerül február 24-én a C/2007 N3 katalógusjelű Lulin-üstökös, amely az esztendő legfényesebb csóvás égi vándora lehet. Az üstökös zöld színű – mindez azoknak a gázoknak köszönhető, amelyek körülveszik, és amelyek akkora fénylő burát alkotnak, mint naprendszerünk legnagyobb bolygója, a Jupiter. A hónap első harmadában még a Librában (Mérleg) járó vándor február 10-én kerül át a Virgo (Szűz) csillagképbe, majd egyre gyorsuló mozgásának köszönhetően a hónap végére a Leót (Oroszlán) is átszeli. Ha szép idő köszönt ránk, 2009. február 24-én szabad szemmel is megpillanthatjuk. Ekkor a Napnál néhány órával előbb kel fel, és az égbolt déli felének felső harmadában érdemes keresni hajnal előtt. Sok szerencsét!
(A forrás az internet)
FELHÍVÁS A KÉZIMUNKÁZÓKHOZ
Szombaton, február 28-án az adai I. Helyi Közösség nőaktívája és a Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetsége egésznapos műhelymunkát szervez az I. Helyi Közösség termében. A résztvevőknek alkalmunk lesz elsajátítani a szalmakép- és a szalmatárgy-készítés technikájának alapjait, de horgolhatnak, hímezhetnek is, valamint az üvegfestés fortélyait is elsajátíthatják.
A szervezők minden érdeklődőt és tanulni vágyót szeretettel várnak. Ebéd is igényelhető (disznótoros, 250 dinár). Érdeklődni az alábbi telefonszámokon lehet: 854-099 vagy mobil 064 242 85 91 (Tóth Piroskánál) és 851-703 (Krizsán Magdolnánál).
NYUGDÍJASAINK EMLÉKEZETES FELLÉPÉSE
Ada község Képviselő-testületének felkérésére a Nyugdíjasok Egyesületének együttese 2008. december 28-án fellépett az adai sátoros ünnepségen, és még meghívta a szabadkai nyugdíjasok énekkarát, valamint a nagykikindai nyugdíjasok tánccsoportját is. Velük együtt remek 3 órás műsort adtak, és a közönséget finom sós süteményekkel meg is vendégelték.
A SZENT SZÁVA BÁL TÁMOGATÓI
A bált pénzadománnyal segítették: Božica Barači szül. Šašin, Adai Kábeltelevízió, Adankó Nándor, Tóth Árpád, Horti György, Vajdasági Szövetkezetek Egyesülete, Sipex Ada, Ürményi Ferenc.
A vacsora támogatói: Adai PARK-szálló, Ada község, Mlinprodukt ÉV, Standard KKV, Joki vágóhíd, Laguna vendéglő, Branko Gavrić, Đorđe Tanasić, Dragan Dragin, Milan Pribić, Varga Rudolf, Koós Dezső, Almádi Imre, Goran Dragin.
A zene védnöke: Manojlović kötöde.
Nyomdai védnök: Anima Ada.
A teremdíszítés védnöke: Elza ügynökség, tulajdonos: Almási Gabriella.
Köszönet a Park-szálló személyzetének, a tombolaárusoknak és a műsorvezetőnek