Községi szavalóverseny Adán
Az adai Szarvas Gábor Könyvtár szervezésében 2005. február 28-án tartottuk a hagyományos községi szavalóversenyt az adai Városháza dísztermében. A verseny a résztvevők életkora szerint három kategóriában zajlott: külön csoportban versenyeztek az alsó tagozatos diákok, külön csoportban a felsősők, és külön kategória volt a középiskolások számára. A versenyen a Cseh Károly Általános Iskolát 15 tanuló, a moholi Novak Radonić Általános Iskolát 12 tanuló, a Műszaki Iskolát pedig 3 tanuló képviselte. Az utóbbi években lehetőség van arra is, hogy az iskolákon kívül az amatőrszervezetek is küldhetnek 1-1 tanulót a versenyre. Ezzel a lehetőséggel élt a moholi Csobolyó Egyesület, valamint a roma szervezet, s így összesen 32 tanuló versmondását hallgathattuk meg. A verseket a diákok szabadon választhatták, és természetesen kívülről kellett elmondani. A verseny előírásai szerint községünkből kategóriánként két-két tanuló vehet részt a szabadkai körzeti vetélkedőn.
Az elhangzott szavalatokat háromtagú zsűri értékelte: Vince Erzsébet tanárnő, a zsűri elnöke, Szabó Szabados Ilona tanárnő és Gavrić Natália, a Műszaki Iskola tanárnője. A zsűri az alsó tagozatos diákok közül Katarina Kovačevet, a moholi Novak Radonić Általános Iskola 4. b osztályos diákját első díjjal, Bicskei Andreát, az adai Cseh Károly Általános Iskola 4. osztályos diákját második díjjal, Gyarmat Juditot, az adai Cseh Károly Általános Iskola 4. osztályos diákját harmadik díjjal jutalmazta. A felső tagozatos versenyzők közül 1. díjat kapott Nagybali Tamara (az adai Cseh Károly Általános Iskola, 8. osztályos tanulója), 2. díjat Milošević Emilija (a moholi Novak Radonić Általános Iskola 6. b osztályos diákja), 3. díjat Oláh Zsófia (az adai Cseh Károly Általános Iskola 6. osztályos tanulója). A középiskolás kategóriában a zsűri Sandra Hadnađev (3. osztály) és Búrány Árpád (2. osztály) szavalatát dicséretben részesítette.
A díjazott és a dicséretben részesített tanulók oklevelet és jutalomkönyvet kaptak. A zsűri értékelésében többek között kiemelte, hogy ebben az évben változatos volt a versválasztás, nem ismétlődtek ugyanazok a költemények, amelyek néha több versenyzőtől is elhangzanak, ugyanakkor azonban arra a sajátosságra is felfigyelt, hogy többen igen komor, szomorú hangulatú verset választottak. A zsűri elnöke köszönetet mondott a diákoknak és az őket felkészítő pedagógusoknak, akiknek együttes munkája áll minden elhangzott vers hátterében.
Sok sikert kívánunk mi is a szavalóverseny minden résztvevőjének, és nagyon sok sikert kívánunk azoknak a tanulóknak, akik községünket fogják képviselni március l8-án Szabadkán, a körzeti vetélkedőn.
Hódi Éva