92 Rendőrségi hírek 92
A rendőrség a szokásos intenzitással és eredményességgel végzi továbbra is munkáját. Az elmúlt hónapban is meglehetősen sok szabálysértési feljelentést tett, volt néhány bűnvádi feljelentés is, viszont, ami megnyugtató, a szélsőséges útviszonyok ellenére is néhány koccanáson, lecsúszáson kívül, súlyosabb közlekedési baleset nem történt.
Ami a közrend és a közbiztonság elleni vétségek számát illeti, elmondható, hogy februárban számos kilengés történt, főként a rendőrségen ismert elkövetők, visszaesők részéről. Ha csupán a súlyosabb és komolyabb kihágásokat vesszük figyelembe, megállapítható, hogy gyakori volt az egymás közötti fizikai leszámolás, más szóval a verekedés. Öt esetben volt kénytelen közbelépni a rendőrség ez ügyben, és szabálysértési feljelentést tenni az elkövetők ellen. A másik negatív jelenség továbbra is a túlzott alkoholfogyasztás. Az alkoholizmus elleni küzdelem a rendőrség szempontjából is fontos, fellépése ilyen esetekben a törvényre és az előírásokra alapszik. Három (3) esetben jelentette fel különböző italozók kiszolgálóit, akik szemmel láthatóan ittas személyeket szolgáltak ki alkoholos itallal.
Bűntények. Február 2-án bűnvádi feljelentést tett a rendőrség K. A., a Vlasinakonmerc DOO tulajdonosa ellen a gazdaságban elkövetett visszaélés alapos gyanúja miatt, mivel az elmúlt időszakban üzletfeleit 1.700.000 dinárral megkárosította.
- Ugyancsak febr. 2-án bűnvádi feljelentés készült F. L. adai lakos ellen azzal az alapos gyanúval, hogy megsértette a villanygazdaságról szóló törvényt – ugyanis önkényesen rákapcsolta háztartását a hálózatra.
- Ismeretlen elkövető ellen tett bűnvádi feljelentést a rendőrség, mert febr. 3-án a központban parkoló gépkocsik közül egyet feltört, és elvitte belőle a rádiómagnót.
- Bűnvádi feljelentés készült P. J. adai lakos ellen azzal az alapos gyanúval, hogy megakadályozta, illetve kiiktatta a villanyóra működését, így megsértette az elektromos energia használatáról szóló előírást.
- Febr. 15. és 16. között betörés történt Moholon a Ravnica 34-es sz. üzletébe. Ismeretlen tettes behatolt az üzletbe, alkoholos italt és cigarettát vitt magával. A kár 8.000 dinár.
- Febr. 24-én feljelentés készült N. K. moholi lakos ellen azzal az alapos gyanúval, hogy megsértette a fegyverekről és lőszerről szóló törvényt. A feljelentett saját kezűleg készített lőfegyvert, emellett lőszert és más robbanóanyagot foglalt le nála a rendőrség.
- Febr. 28-án bűnvádi feljelentés készült P. Z. moholi lakos ellen, aki három nappal azelőtt 10.000 dinár értékben fát lopott a zentai vízgazdálkodástól.
Közlekedés. Február 6-án a csúszós út következtében Zenta felől jövet, F. K. személygépkocsijával lecsúszott az útról a Lenin és a Bakos Kálmán utcák találkozásánál lévő kanyarban, és nekiütközött a szemben lévő lakóépületnek. A vezető könnyebb testi sérülést szenvedett, az anyagi kár 30.000 dinár. Az említett kanyarban már korábban is történt néhány lecsúszás az útról – már fekete pont lett a forgalomban.
- Február 26-án a Zentai út és az Új utca kereszteződésénél ütközött K. J. motorkerékpáros M. J. személyautójával. A balesetben a motoros könnyebb sérülést szenvedett.
Hamisítvány. Február 14-én egy gyanús 200 eurót találtak N. K. moholi lakosnál. Az elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy a 200-as EU- bankó hamis.