Teológiai gondolatok
A Jézus Krisztusba vetett hitünk

    A Hiszekegy három nagy egysége közül a legnagyobb teret a Jézus Krisztusra vonatkozó hitigazságok kapják. A Niceia-konstantinápolyi hitvallás kialakulásáig hosszú út vezetett, és a krisztusi dogmák valójában nem csak a keresztények Jézus Krisztusra vonatkozó meggyőződéseit hivatottak tükrözni, hanem azokat a tévtanokat is igyekeznek kizárni, melyek már a második és harmadik, de különösen a negyedik században jelentek meg Jézus istenségével, istenfiúságával, halálával és feltámadásával kapcsolatban.
    A Kr. u-i második és harmadik században megjelentek azok az eretnek mozgalmak, melyek Isten egyeduralmát hirdették oly módon, hogy közben tagadták a három isteni személy közti különbségeket. Ezt az irányzatot monarchianizmusnak nevezzük, és kétféle fajtáját ismerjük:
    A szubordinacianizmus lényege abban áll, hogy az Atya a Fiú felett van, vagyis a Fiú az Atya alárendeltje. Ez többféleképpen történhet: vagy úgy, hogy az Atya „örökbe fogadta” a Fiút Jézus megkeresztelésekor, vagy úgy, hogy az Atya rendkívüli erőket adott az ember Jézusnak.
    A modalista monarchianizmus eretnekség értelmében Isten egy személy és ez az egy Isten hol az Atya, hol a Fiú, hol a Szentlélek képében (alakjában) jelenik meg, működik a világban.
    A kereszténység által megfogalmazott hittételek ellen legjobban az egyiptomi Arius lépett fel, aki szerint az Atya a Fiút a semmiből teremtette az idők kezdete előtt. E tévtan értelmében a Fiú csak teremtmény, vagyis nem egylényegű az Atyával.
    A 325-ben megtartott niceai birodalmi zsinat elítélte a Krisztusra vonatkozó eretnek tanításokat, és megfogalmazta, hogy Jézus Krisztus egylényegű az Atyával ( vagyis Isten), tehát nem teremtmény.
    A megfogalmazott hitvallásban Szűz Mária mellett Pontius Pilatus lesz az a személy, akit név szerint említünk. Ők ketten képezik ugyanis Jézus életének két pólusát: Mária – Krisztus születését, Pilátus – Jézus  halálát. Nem téveszthetjük azonban szem elől, hogy Jézus kereszthaláláért nemcsak Pilátus, a zsidó főpapok és a zsidó nép egy kisebb csoportja tehet, hanem minden bűnös ember is. Ezért mondja találóan Assisi Szt. Ferenc: „Nem is démonok feszítették keresztre őt, hanem te feszítetted meg velük együtt, és újra mindig megfeszíted, amikor örömödet leled a viciumokban és a bűnökben”.
    A Hiszekegyben megvalljuk, hogy Krisztus a mi bűneinkért halt meg. Ez az áldozat Isten Fiának szeretetéből való, és az Atya nagy ajándéka: Isten megbékéltetése az emberrel, helyreállítása annak a harmóniának, mely az első emberpárral elbukott e földön.
    Krisztus halálával felemelte az embert, hogy újra tudjon járni, hogy ismét szemtől-szembe lehessen az Istennel.
    Jézus Krisztus feltámadásával megnyitotta előttünk az új életre vezető utat. Győzelme a halál felett a keresztények egyetlen nagy igazsága lett: Krisztus által jutunk el a megváltás útjára.
    Az idei húsvét is teljen annak a felismerésnek a jegyében, hogy ezen az úton Jézus fogja a kezünket, és vezet bennünket!

Morvai Matild, MA