Egy „valami jó” az USA-ból

    Az elmúlt nyáron elkövettem azt a meggondolatlanságot, hogy a verőfényes napsütésben, enyhe széllengedezésben fedetlen fővel egész naphosszat kertészkedtem. Másnap döbbentem rá, hogy alaposan leégtem, lelki szemeim előtt már megjelent a „kép” a rózsaszínű, új bőrről, illetve a sérült hámréteg foszladozó lepergéséről orromról, fülemről, tarkómról. A kellemetlen tünetek erősödése közben eszembe jutott a körömvirágból készült krémek jótékony hatása, melyet sérült, gyulladt bőrbajok gyógyításánál eredményesen, széleskörűen alkalmaznak. A legközelebbi gyógyszertárban a következő készítményt vásároltam: „Körömvirág krém, Forte, Echinacea kivonattal”. E termékkel a nap által cserzett bőrömet sietősen bekentem, azon tíz perc elteltével már megszűnt az égő érzés, további kenegetéseket követően – a bőröm vörös színe, leégett külleme már nem volt látható. Majd néhány nap után meglepődve szembesültem azzal a ténnyel: nem történik „bőrcsere”, vedlés, hámlás – különösebb mellékhatások nélkül éltem át e kalandomat. A körömvirág bőrregeneráló sajátságairól, mint már korábban említettem, tudtam, ellentétben az echinacea (kasvirág) eme tulajdonságával, így a következő kérdést tettem fel magamnak: Milyen gyógyerejük van az Egyesült Államokban őshonos echinacea fajoknak, és hogyan kerültek az Ókontinensre? E kérdés megválaszolására, nagy szerencsémre, elérhetővé vált számomra a Springer kiadó, 2016-ban kiadott könyve: Echinacea. Herbal Medicine with a Wild History. A könyv szerkesztője, Kelly Kindscher növényökológus a Nagy-Síkság, a Préri vadon termő ehető- és gyógynövényeit tanulmányozta, tanulmányozza. Ezen növények közül legtöbbet az echinaceákkal, a kasvirágfélékkel foglalkozott. Munkája a következő ajánlással jelent meg: „Az amerikai bennszülötteknek, akik az echinacea gyógyító erejét már régóta megtapasztalták, hagyományos ökológiai és gyógyászati tudásukkal megismertettek bennünket.”
    A fészkes-virágzatúak közzé tartozó növényről, melynek gyógyászati célra három fajtája használatos, érdemes megjegyezni, hogy a prérin található, és a bennszülöttek által alkalmazott gyógynövények közül az egyetlen, melyet a „modern” orvoslás felfedezett, gyógyászati jelentősége így is csak vontatottan, fokozatosan nyert teret. A Nagy-Síkság többi növényi gyógyszerkincsét eddig senki sem tanulmányozta. Másfél évszázad alatt hihetetlen gazdag fitoterápás ismeret veszett el, hiszen a telepeseket nem igen érdekelte az indiánok nyakában viselt orvosságos zacskó tartalma, még kevésbé a tőlük megszerezhető ismeretek. Az őslakók lélekszámának drasztikus csökkenése, a rezervátumokba való zárása, eredeti élőhelyükről elűzve más növényvilágba való csöppenése azt eredményezte, hogy ősi tudásuk átadása megszakadt: elfelejtették, elfelejtetették hagyományos gyógyításaikat.
    Különböző betegségek orvoslására a Préri indián törzsei az Echinacea angustifolia (Keskenylevelű kasvirág), míg az innen nyugatabbiak az Echinacea pallida (Halványszínű kasvirág) gyökerét, ritkábban a föld feletti zöld növény kifacsart nedvét használták. Erre az őszirózsafélékhez tartozó növényre a telepesek figyelmét végül is az keltette fel, hogy az összes törzs a mérges kígyók harapását ennek alkalmazásával eredményesen gyógyította. H. C. F. Meyer volt az első olyan gyógyszerekkel foglalkozó vállalkozó, aki az angustifoliaból tinktúrát készített és eztű „Meyer’s Blood Purifier” néven forgalmazta. Találmányát kipróbálásra, véleményezésre több gyógyszerésznek elküldte. Kísérő levelében megemlítette azt a 613 csörgőkígyó-marást (emberek és állatok), melyben e gyógynövénnyel való kezelésnek köszönhetően a teljes gyógyulás rövid idő alatt megtörtént. A gyógyszerészek, orvosok nem sok érdeklődést mutattak a készítményt illetően, mivel az Újvilágban a szakmabeleik általános meggyőződése az volt, hogy a gyógynövényekből izolált egy-egy hatóanyagot tartalmazó gyógyszeripari termékkel a betegségek hatásosabban kezelhetők.
    De térjünk vissza az őslakosok fitoterápiás alkalmazásaihoz, ami a kasvirág gyökérzetéből készült főzetként, szárított darabos vagy por formában, olajban vagy zsírban készített kenőcsként, illetve a leveles szár frissen kipréselt nedveként használatos. A már említett kígyómarásokon kívül elfertőződött sebek, a bőrön lévő fekélyek, kelések, égései sérülések, fogfájás, száj- és ínygyulladás, fültőmirigy-gyulladás, kanyaró, himlő, reumatikus bántalmak, hasmenés, veszettség (!) stb. gyógyításánál bír nagy jelentőséggel. Továbbá azt is feljegyezték, hogy a gyökérnek hosszú vándorutakon való rágásával a fáradékonyság jelentős mértékben csökken, vagy ha a gyökérport étvágytalan állatok takarmányába keverték, azok rövid idő alatt jó étvágyúakká és súlygyarapodókká váltak.
    A kasvirággal kapcsolatos tudományos kísérleteket, hatástani vizsgálatokat Németországban kezdték el. Itt a harmincas évek végén – a magok téves felcímkézésének köszönhetően, az Echinacea purpurea nagybani termesztése, a belőle nyert kivonatok vizsgálatai kezdődtek el. Felismerve a növény gyógyászati lehetőségeit, jelentőségét, számos kenőcsöt, krémet, injekciós készítményt, tinktúrát forgalmaztak, és ezeknek széleskörű elterjesztésében az egészségügyi biztosító támogatása igen fontos szerepet játszott. A Sandoz volt az első gyógyszergyár, mely a kutatásai alapján 1950-ben megállapította: a purpurea gyökeréből készült kivonat a Streptococcus és a Staphylococcus aureus baktériumokra antibiotikus hatást mutat. Későbbi kutatásokból kiderült, hogy az angustifoliából és pallidából készített minták a leukémiás és szarkómás sejtek szaporodását is gátolják. Olasz kutatók egy csoportja arra a megállapításra jutott, hogy e fészkesvirágúakban található poliszacharidok serkentik a hialuronsav képződését, ezzel a sebek, sérülések gyógyulása jelentősen felgyorsul. Ma már teljesen elfogadott az echinaceak immunstimuláló, gyulladáscsökkentő hatása.
    Európában a különböző gyógyászati készítmények előállítására a purpureát termesztik, mivel ez a faj könnyebben szaporítható, termeszthető, mint az angustifolia (én is így tapasztaltam). Az Államokban ez utóbbi, természetes élőhelyén kiásva, kerül gyógyszergyári feldolgozásra. Mára a mértéktelen „kitermelés” veszélybe sodorta a keskenylevelű kasvirág természetes előfordulását, élőhelyét.