Teológiai gondolatok
Nagyböjt

    A húsvétot megelőző negyven nap a nagyböjt időszaka. A hamvazószerdával kezdődő ünnepkör a bűnbánat, a megbocsátás, az ima, a böjt, az adakozás ideje. Tulajdonképpen előkészület a lelki megtisztulásra, húsvét eljövetelére.
    Az igazi böjt nem azonos a fogyókúrával, és nem a test sanyargatása. Nem is Isten „lefizetése”. Akkor sem az, ha mi ily módon szeretnénk Istennél kieszközölni, megalapozottnak feltüntetni kéréseink  kötelező teljesítését.  
    A böjt lelkünk megerősítését szolgáló tett és cselekedet. Aki önkontrollal tud megálljt parancsolni magának, lelkileg gazdagabbá válik.
    A böjtöt ne negatív előjellel bíró dologként éljük meg, hisz a böjt a lélek tisztulásának folyamata.
    Jézus a Hegyi beszédben a böjt fontosságát juttatja kifejezésre: beszél és tanít róla. Az Úr senkit sem kényszerít a böjt megtartására, de kifejezi annak módját: böjtölés alatt ne legyünk álszentek és képmutatók, hanem örömmel tegyük azt. Böjtölés közben ne a külsőségekre adjunk, hanem megélésének helyességére. Hagyjuk, hogy a böjt alatt megéljük a lelki szegénység kincsét, hogy tudatosítsuk magunkban azt a gondolatot, miszerint egész létünk, életünk Istentől függ, és általa átjárt kell, hogy legyen.
    A nagyböjt az ima és imádkozás ideje is.
    Lépjünk párbeszédre Istennel, forduljunk hozzá gyermeki egyszerűséggel, őszinteséggel és bizalommal. Életünk és a körülöttünk zajló világ problémáit osszuk meg jóságos Istenünkkel, aki atyaként szeret bennünket. Ebben az odafordulásban merjünk teljesen őszinték lenni, és halljuk meg Isten válaszát, mely sosem marad el.
    A böjt a felebaráthoz való odafordulás időszaka is. A másik ember örömének és bánatának átélése, problémáinak meghallgatása, jó tanácsokkal való ellátása keresztényi kötelességünk.
    A rászorulók támogatása is a nagyböjti cselekedetek egyike, de nemcsak olyan formában, hogy alamizsnálkodunk irántuk, hanem, hogy felvállaljuk gondjaikat, bajaikat is.  Az önzetlen adakozás, a szegények megsegítése minden keresztény ember evangéliumi kötelessége és mindig az önzetlenség jegyét kell, hogy magán viselje.
    A fenti cselekedetek okafogyottá válnak, ha nincs bennünk megbocsátás a másik ember iránt, és ha mi magunk is képtelenné válunk a bocsánat kérésre.
    A böjti időben nem lehetünk lélekben kiégett emberek. A böjt, az ima, a megbocsátás, az adakozás által ugyanis az ember megkapja azt a kegyelmet és bölcsességet, amelyet a teremtmény kaphat szerető Teremtőjétől, hogy Isten akarata szerint éljen.
    Csak az ilyen lelkület vihet be bennünket abba a lelki élménybe, amely Jézus Krisztus kereszthalálára és feltámadására készít fel bennünket.

Morvai Matild, MA