Fiatalok írják - Mladi pišu
Jedan moj predak
U ovom sastavu opisaću moga predaka, pradedu koji se zove Đorđe Halgašev. On je tata od moga dede Milana. Rođen je 22.06.1916. god., a umro je 21.09.2000. god. On je bio visok čovek, radio je u zemljoradničkoj zadruzi kao traktorista. Po priči moga dede, moj pradeda je voleo da se šali i druži i bio je veseo čovek. Kada je bio mlad, služio je vojsku kada je Srbija bila kraljevina.
Puno stvari je preživeo u životu, ali je uvek bio uz svoju porodicu. Živeo je 82 godine.
Moji mama i tata su odlučili da i meni daju pradedino ime koje sa ponosom nosim.
Đorđe Halgašev 3. a.
Čeh Karolj O.Š.
Apró Fruzsina Katalin 5b. Cseh Károly Általános Iskola, Ada
Jedan moj predak
Ličnost o kojoj ću pisati je moja baka.
Zove se Iren. Ona je mama moga tate. Ima šezdeset godina. Visoka je, malo je punija, ima kratku sedu kosu. Kada ne radi sestra i ja često idemo kod nje iz škole. Ona nam uvek spremi nešto fino za ručak. Kada smo kod nje, uči nas da šijemo i da pravimo kolače. Jako je ljubazna, pomaže nam u svemu i jako nas voli.
Opisala sam moju baku zato što i ja nju jako volim.
Nikoleta Dukai 3. a
Čeh Karolj O.Š.
Tijana Ivić Jukić 5a. Osnovna škola "Čeh Karolj" Ada
Lámpaleverés tornaórán
Az idén egy tavaszi napon ültünk a tanteremben, és vártuk a csengő megszólalását. A következő óránk torna volt.
Megszólalt a csengő, és egy pillanat alatt kisurrantunk a teremből. Szaladtunk be az öltözőbe. Átöltöztünk, jókedvűen kiszaladtunk a tornaterembe, és sorba álltunk. A hetesek jelentettek. A tanár úr kiválasztott egy fiút és egy lányt a bemelegítés levezetéséhez. Mikor elvégeztük, kaptunk egy-egy labdát. A fiúk már futottak is ki az udvarra focizni, mi lányok pedig maradtunk bent röplabdázni. Elfoglaltuk a helyünket a pályán, kiválasztottunk egy bírót, aki fütyül, szétváltunk két csapattá, és már kezdtük is a játékot. Ment minden a maga rendjén, amíg nem rúgtam egy jó erőset a labdába. Nem ijedtünk először meg, mivel már volt olyan, hogy egy kicsit erősebben ütöttük meg a labdát a kelleténél. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a labdával együtt egy lámpa is zuhan a földre. De ekkor már mindenki nagyon megijedt, pár másodpercig még levegőt sem mertünk venni. A tornatanár is bent volt. Megkérdeztem tőle, hogy mi a teendő. Leküldött a takarítónőkhöz, hoztam seprűt és lapátot. Szaladtam vissza idegesen, ahogy csak tudtam. Hipp-hopp összesöpörtem a széttört üvegmaradékokat, és már nyoma sem volt semminek. Azután leültem, és egy legyintéssel jeleztem osztálytársaimnak, hogy kiszállok. Szomorúan ültem a kispadon, de később már kacagtunk az egészen. Elérkezett az óra vége, fáradtan, kimerülten jöttek be a fiúk. Megkérdeztem tőlük, hogy látnak-e valami különöset. Még szerencse, hogy nem sejtettek semmit az ég adta világon. Persze később magam mondtam el nekik, hogy mi történt.
Ahogy mentem haza, azon gondolkodtam, hogy volt-e még valaki olyan „ügyes”, mint én, hogy lerúgja a tornaterem lámpáját. Eldöntöttem magamban, hogy azért máskor jobban odafigyelek a játékomra.
Lajkó Csenge 7. b
Cseh Károly Általános Iskola, Ada
Tóbiás Bettina 6b. Cseh Károly Általános Iskola Ada
