Régi mesterségek Adán
SZÍJGYÁRTÓKRA EMLÉKEZÜNK

    A szíjgyártók és nyergesmesterek a csiszárokkal, fegyverkovácsokkal, tímárokkal, szűcsökkel, kerékgyártókkal, fazekasokkal együtt a legősibb magyar iparosok közé tartoznak. Híresek voltak már honfoglaló őseink között is. Adai szíjgyártókról viszont csak az 1700-as évek elejéről tudunk, amikoris a pozsareváci béke megkötése, azaz a török rabiga lerázása után a monarchia más részeiről fokozott betelepítés indult a gyér lakosság feljavítására. Ekkor érkeztek ide lakatosok, fazekasok, szűcsök, szabók, papucsosok, kádárok stb.

    Az adai szíjgyártó mesterek legismertebbike Bognár Ferenc volt. Az ő ismert szíjgyártó műhelye az adai Korzó északnyugati sarkán állt. Mellette (a templom felé) a Pintér biciklis műhelye, utána a Fotó-Fazekas, Terike-néni fényképész üzlete, majd arrébb meg a Harmath-féle cukrászda állt. Vele átellenben (a másik sarkon) állt (és áll még ma is) a Pecić-ház, mellette (a templom felé) a szűcs-zadruga (szűcsmesterek szövetkezete), a Török-ház, majd a Horváth-patika következett, az mellett pedig az elemi iskola régi épülete, amelynek tantermeiben ipari kiállításokat is tartottak.

Virág Nándor és felesége, Irénke

    Ebbe a környezetben volt hát a Bognár Ferenc szíjgyártó műhelye és üzlete, ahol inas, majd szíjgyártó segéd volt Virág Nándor is, akivel néhány nappal ezelőtt volt szerencsém elbeszélgeti és elmondatni régi emlékeit.
    - Én nagyon szerettem a szíjgyártóságot, a mester is szeretett engem, meg a többi segéd is, akikkel egy nagyon összetartó, összeszokott, jó csapatot alkottunk – mondta Nándor, egykori szíjgyártó segéd. - Úgy lettem szíjgyártó, hogy Bognár mester búzaföldjét apám, Virág Mihály kosárfonó mester fogta föl levágni és aratás közben – rám gondolva – megkérdezte a kilátogató mestert, Feri bácsit: „Nem kellene egy ügyes gyerek inasnak?” „Dehogynem!” volt a válasz és ezzel el is dőlt a sorsom: hamarosan szíjgyártó inas lettem. Ez 1951-ben történt, 1954-ben szabadultam fel, azaz ekkor lettem segéd. 1956-ig itt dolgoztam, majd berukkoltam.

Virág Nándor, mint francia huszár a Sztrogoff Mihály c. filmben

    Nem messzire kerültem, csak Belgrádig, ahol akkora szerencsém volt, hogy az akkor Verne Gyula regénye alapján készülő Sztrogoff Mihály, a cár futárja c. francia filmhez a jugoszláv néphadsereg adta a statisztákat és engem is beválasztottak a csapatba, huszárnak. Három hónapig arany életünk volt. Kovinban állomásoztunk, és a repülőtér mellett vágtattunk a csapattal, ahogy kellett, a filmesek meg autóval száguldoztak, követtek bennünket vagy álltak mellettünk a repülőtér kifutópályáján, úgy filmeztek bennünket. Íme, egy internetes bejegyzés erről a filmről:

    • Ugye, a katonaságnak is vége lett egyszer…
    - Bizony. 1958-ban szereltem le, majd bő egy évet dolgoztam Bognár mester műhelyében. Ez volt az arany időszak. Munkánk volt bőven, még vidékről is jöttek a rendelések, mert hírneves műhely volt a miénk! A tulajdonos, a főnök Bognár Ferenc volt, a segédek pedig Zapletán Géza, Koós Sándor, Virág Nándor (én), Bajúsz András (Bandi).
    Rendelésre és vásárra is dolgoztunk. Új lószerszámokat készítettünk, javításokat is végeztünk. Szezonban vásárokra jártunk. Szépen kipakoltuk az árut, hogy jól látsszon, állványokra tettük és a vásárlók kedvükre válogathattak. A vásáron a környékbeli mesterek is árulták termékeiket. Emlékszem, ismert moholi szíjgyártó volt Dávid Imre, kinek a műhelye a Nyugalom vendéglővel szemben volt, aztán a péterrévei Mészáros Mátyás! Mikor a vásár eredményesen fejeződött be (jó keresettel) a sátorban a mesterekkel együtt megittuk az áldomást és pakoltunk haza.
    • Miből is állt a szíjgyártók munkája?
    - Mint mondtam, mi első osztályú árut készítettünk: lószerszámokat a régi magyar lovasgazda hagyományoknak megfelelően. Készítettünk ezen kívül ipari meghajtó-szíjakat is de a korbácsok, ostorok, nadrág- és bocskorszíjak a mesterek vásári forgalmának jelentős részét adták. Nyergeket is javítottunk, női és piaci táskákat, iskolástáskákat, futball labdákat készítettünk és javítottunk is. A futball-labdák 12 szeletesek, vagy gerezdesek voltak, volt szájuk, ahol bedugták a gumibelsőt. Ezt fel kellett fújni (pumpálni), a csecsét elkötni, bedugni és végül befűzni. Ha játék közben valakit fejen talált pont a fűzés, az igazán megérezte, úgy, hogy alig bírta ki.
    A bőrből a jó minőségű marhabőrt használtuk, Blankbőr volt a megnevezése és Újvidéken szerezték be.

Neves szíjgyártók Adán, 1954-ben Bognár Ferenc műhelyében az állványra tett lószerszámok, ostor előtt: Mészáros Mátyás – Péterréve, Árva Pista – Mohol, Bognár Vida Julianna, Bognár Ferenc, Virág Nándor
(Fotó Fazekas Ada)

    • Milyen szerszámaik voltak?
    - A legfontosabb volt a csikó, varrószék, küsü vagy kösü. Ez egy négy lábon álló pad, elöl a csikófejjel, más néven szorítóval. Ennek két pofája közé szorítják a munkadarabot, és úgy varrják. A kalapálótuskó is igen régi, fontos szerszám, ezen kalapáltuk a bőrt domború fejű bőrkalapáccsal. A bőrt a szabászasztalra tett szabódeszkán szabtuk ki. Közelében állt a festékesasztal, alul - polcon - a bőrfestékekkel. A megfestett darabot falba vert szegekre vagy fogasra akasztottuk száradni. A kényes parádés szerszámokat fogasos szekrényben tároltuk, az igás szerszámok a fafogason lógtak. Apróbb kéziszerszámaink: bőrvágó tolókés, az egyenletes szélességű bőrök szabására, körvágó kés, görbe bőrvágókés, félholdfaragókés, negyedholdkés, állítható hegyes szabászkés, cérnavágó kés, kézi bőrgyalu a bőrök vékonyítására, jelölőkörző a lyukasztások helyének kijelölésére, szakítókörző a varráshelyek jelölésére, varrásjelző kerék vagy rádli, élszedő vagy szélszedő, bőrvéggömbölyítő vagy spitzvágó, pöcökvágó, csipkéző, bőrlyukasztó szélező a díszítőmélyedések nyomására, dörzsölőcsont, lyuktágító, tágítóvas, bújtató-tágító, 18 darab ár különböző méretekben és hegyekkel: vékony varróár, szögletes ár, vékony tőrár, lándzsaár, vastag tőrár, 11 fajta tű a különböző varrásokhoz, mind tompahegyűek. 5 darab fogó: lapos-, harapó-, csípő-, gömbölyű- és végcsavarfogó. Kisebb-nagyobb méretű csavarhúzó, számozó, vasszeg dobozban, bőrgömbölyítő vagy domborítófa, fenőkő, mérőléc, vagyis colstok, vas alátét fémek kalapálására, ólomlap lyukasztásokhoz, faütő vagy sulyok és méterrúd.
    • Ez igen! Mondják néha azt is, hogy a szíjgyártó az lószabó…
    - Azért, mert a szíjgyártói munka két legjelentősebb része a szabás és a varrás. A szabóasztal deszkáján a kiterített bőrből a kimért vagy sablon után kijelölt darabot görbekéssel vágtuk le, a keskenyebbeket tolókéssel. A végeket legömbölyítettük, széleit a festőasztalon festettük be. Idevágó munka még a szélszedés, a széledzés széledzőfával, valamint a varráshelyek bejelölése rádlival, szükség esetén a bőrfaragás, elvékonyítás félholdkéssel.

    • Különös szertartás volt a varrófonal előkészítése…
    - A szíjgyártók fontos nyersanyaga a fonál. Varráshoz csak varróspárgát használtunk. Különböző vastagságban sodortattak a kötélfonókkal vagy -verőkkel kenderspárgát vagy lenspárgát. Magunk festettük és szurkoltuk. A varráshoz először tehát a fonalat készítettük elő. Csak bekent, impregnált fonállal lehet a bőrt tartósan megvarrni. Egyformán használtunk szurkozott és méhviasszal bevont (viackozott) fonalat. Az előkészített fonalat különös ügyességgel kellett befűzni a tűbe. Először mindkét végét kisodortuk, kihegyeztük, majd hurkot csináltunk a fonál végén, ezen átdugtuk a tű hegyét, majd a kihegyezett részt a hurkon átfűztük, és a hurkot szorosra húztuk a tű fokánál. A fonál másik, kihegyezett végét a másik tűbe ugyanígy fűztük be. Mindezt a küsün ülve végeztük, ahogy az egész varrást is, s a varrnivaló bőrt a csikófejbe szorítottuk be. A kijelölt öltéshelyeket árral szúrtuk ki, a tűt az átszúrt lyukra helyeztük, majd az árt kihúzva a tűt a lyukon átdugtuk. Két tűvel varrtunk. A másik tűt is átdugtuk a lyukon, végül a varrószálat a két tűvel egyszerre húztuk ki jó erősen, hogy az öltés a bőrön feszes legyen. A két tűvel végzett varrás mindkét oldalról jól összefogja a két bőrfelületet. Ugyanígy két tűvel varrtunk szíjat is, csak ekkor a szíj vastagságának megfelelő szíjvarró árt használtunk, és tűt is ennek megfelelőt. Speciális esetekben egy tűvel varrtunk, ilyenkor mindkét oldalról egész öltés fogja össze a két bőrfelületet. Harmadik varróforma a farkasfogas öltés. Két tűvel végeztük, úgy, hogy a szálak a két öltés között átlós irányban kerültek a bőrre.
    Az igásló-szerszám elkészítését a méretek felvételével kezdtük: a ló első lábánál a földtől a marjáig, vagy ha az állat nem volt ott, a fajtájából, korából következtettünk méreteire. A jó mesterek marokkal mérték a lovat, például a magyar lovak mérete 16-18 marok (egy marok 10,4cm). A szerszámrészeket collal számolták, de mi, fiatalabbak, már méterrel dolgoztunk!
    • Feri bácsi műhelyében kabaréba illő történetek születtek…
    - Igazából el se lehet mondani milyen beugratós történeteknek voltam tanúja! Mesterünk a legnagyobb adai tréfamester volt! Én magam is végighordtam Adán utazókofferban a téglákat. Nem is gyanítottam, hogy téglát cipelek. Iszonyatosan nehéz volt. Biciklin toltam vontam. Azt mondja a mester „Vidd el ezt a kuffert a Szabados bátokoshó!” Mikor odaértem, megnézte a mester, majd azt mondta „Ez nem nekem való, hanem vidd a Nádobához! Mondd, hogy kűdi a Bognár!” Elvittem az asztaloshoz, az kinyitotta a koffert és elkáromkodta magát, majd azt mondta: „No, öcsém jó beugrattak téged is április elsején!” Tényleg, április elseje volt, én meg végighordtam Ada egyik sarkából a másikba a „becsomagolt” téglákat.
    Máskor meg Feri bácsi, a gazda, vett a vásárban egy gyönyörű cejg-munkásruhát és akasztófán kiakasztotta a műhelybe. Jön a szállási gazda, meglátja a ruhát a fogason és mondja „Hű, de szép munkásruha! Hun vettétek?” A mester mondja, hogy itt, által, a Dudás-rőfösnél. „Van még?” kérdezi a gazda. „Nem tudom, biztos van, de a bótos nem ad mindenkinek, mert fél a fináncoktól.” „De nekem köllene, nagyon szeretnék ilyet!” Erre a mesterem: „Hát esetleg óvatosan menjen be a bótba, keresse a főnököt, és nagyon óvatosan súgja a fülibe, hogy kéne ojan cejg ruha! De vigyázzon, mert nem ad mindenkinek!”
    Elmegy a gazda, besompolyog a parókia melletti ruhásboltba és kérdi, hol a gazda? Mondják „Ott a raktárba!” Még örül is, hogy nincs elöl. Bemegy a raktárba, tölcsért csinál a tenyeréből a gazda füle irányába és suttogva mondja, hogy „Kéne nekem is ojan cejg ruha, mind a Bognáré!” No, elkezd erre Dudás Bandi bácsi ortályozni és azon nyomban küldi is a gazdát oda, ahonnan jött!
    Az meg mérgesen vissza a szíjgyártókhoz és mérgelődik, mire a gazda „Ugye, mondtam, hogy óvatosan kérje, mert az nem ad mindenkinek!” Mi meg majd megpukkadtunk a nevetéstől…

Király János