159. Zöld levél
ÉRDEKES FÁK és bokrok más tájakról

Óriási törzsméretével (kerülete 47 m) lenyűgöző látványt nyújt a majomkenyér-fa  (Adansonia digitata.), Duiwelskloof, Dél-Afrika.

    Természetbarát voltomnak köszönve a nyáron egy igencsak vaskos küldeményt kaptam Veszprémből: Sitkei György Érdekes fák és bokrok más tájakról című, nagyformátumú kötetét, a szerző nekem jegyzett ajánlásával. Bevallom, több hónapra volt szükségem, míg a könyvet teljes valójában „felfogtam” és fejemben a megfelelő helyre „raktam”. Ez a hely pedig igen előkelő, és még ott is a párját ritkítja. A könyv csodálatos kiadvány, amelyben Sitkei György, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, hivatalos és magán külföldi utazásai során fényképezte és jegyzetelte a meglátogatott országok jellegzetes bokrait, fáit. A sok ezer felvétel és a feljegyzések alapján született aztán ez a nagyszerű könyv.
    Régi tapasztalat, hogy az ember sokkal inkább érdeklődik valami iránt, ha már tud róla valamit. A legszebb virágok, a legérdekesebb fák mellett is el lehet menni anélkül, hogy észrevennénk azokat. „Jelen könyv a növénykedvelő turistáknak szól, akik útjuk során a nálunk nem honos fákat és bokrokat szeretnék megismerni és tudatosan gyönyörködni azok szépségében és csodálatos felépítésükben” – írja a szerző a könyv bevezetőjében, majd hozzáteszi: „ A fák különleges és csodálatos szerkezeti felépítése, életműködése és a körülményekhez való alkalmazkodó képessége méltán ébreszt csodálatot, de egyben hasznos például is szolgál. A fák a legkiválóbb ‘könnyűszerkezetes’ építkezők legalább 150 millió éve, amelyet az ember még mindig csak tanul. Az ember a vizet csak kb. 9 méter mély kútból tudja felszívni szivattyú segítségével, míg a 112 m magas fenyő nehézség nélkül felszívja a vizet a talajból. A hosszú száraz periódusokhoz szokott fák leveleiket lehullatják s ezzel a vízvesztést lényegesen csökkentik. Ugyanakkor a kérgük a törzsön és az ágakon zöld színű és képesek asszimilálni (ocotillo, palo verde). Magjuk, ha nedvesség éri, egy éjszaka kicsírázik.”
    A szerző válogatása nem követ semmilyen botanikai rendszert, de kiterjed a világ lényeges trópusi és szubtrópusi területeire. A válogatás inkább a növényvilág nagyszerűségét, a természet csodálatos alkotásait kívánja bemutatni, amelyek megismerésre érdemesek. Egyúttal eligazít, hogy a világban járva, hol, milyen növényeket érdemes keresni.
    A legnagyobb és legöregebb fákat csak az eredeti termőhelyeken láthatjuk. Ezek az óriások és matuzsálemek csodálatot és tiszteletet ébresztenek az emberben. Mennyit dacolt egy ötezer éves fa az égiekkel: mennyi szélviharnak kellett ellenállnia, hányszor csapott bele a villám, hányszor söpört végig tűzvész az erdőn és hány évben volt különösen kevés a csapadék? És mégis, folytatják a küzdelmet tovább abban bízva, hogy az ember nem dönti le, és dönti el egyoldalúan e nemes küzdelem kimenetelét.
    A könyv értékét emeli, hogy Sitkei György írta, szerkesztette, a borítót tervezte és a ritka felvételeket maga készítette, sőt legtöbbjén ő is ott látható.

Óriásfenyő (Sequoia-dendron giganteum), (2700 éves) átmérője 8,1 m, a „táncparkett”, amelyen 1854. július 4-én 32 táncos, a zenekar és néhány bámészkodó foglalt helyet. A fát előző évben 5 ember 22 nap alatt vágta ki. Calaveras, Kalifornia.

Király János