157. Zöld levél
Lepkéink nagy vándorlása - 2.

Ajtóm előtt a tengerek nagy vándora,az atalanta-lepke

    A Kárpát-medencében a becslések szerint mintegy 40–42 ezer rovarfaj él, de vándorló fajokat csupán a jól repülők (lepkék, egyenesszárnyúak) között találunk. Hazai nappali lepkéink közül a káposztalepke (Pieris brassicae) az a faj, amelynek invázióiról már több évszázaddal ezelőtti feljegyzések is beszámolnak. Franciaországban 1104-ben feltehetőleg szintén a káposztalepkék jelentek meg olyan tömegben, hogy „elsötétítették a napot”. Egy 1745-bôl származó, német egyházmegyei feljegyzésben is megemlítik, hogy „a Papilliók olyan tömege repült, hogy minden fehér lett tőlük, semmit sem lehetett látni”. Az utóbbi idők legnagyobb hazai káposztalepke-vonulását 1965-ben jegyezték fel. A hatalmas inváziók természetesen nagy anyagi károkat is okoznak: Türingiában 1947-ben a vándorló káposztalepkék milliárdjainak petéiből kikelő hernyók ötmillió káposztafejet károsítottak. De mindez semmiség a sáskajáráshoz képest, amelynek következményeiről Mózes II. könyvét olvasva kaphatunk érzékletes képet: „…és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek miden füvét és a fának minden gyümölcsét…”.
    És ebben semmiféle túlzás nincs!

A nagy vándor, a káposztalepke

    Védett nappali lepkéink közül a kis rókalepke (Aglais urticae) és a nappali pávaszem (Inachis io) hajlamos az időnkénti felszaporodásra, és ez előre ki nem számítható vonulásokra készteti a populációkat. Ilyenkor kóborló, táplálkozó vagy petéket rakó példányaik olyan, számukra egyébként kedvezőtlen ökológiai adottságú helyeken is feltűnnek, ahol normális körülmények között csak ritkán fordulnak elő.
    A Kárpát-medence klímájának melegedésére utal, hogy az utóbbi időben néhány – eddig csak kóbor-lóként ismert – melegkedvelő lepkefaj megtelepedett, sőt gyakorivá vált. A harminc éve nálunk még ismeretlen csángó kéneslepke (Colias erate) délen ma a leggyakoribb kéneslepke fajnak számít. A védett csőröslepke (Libythea celtis) a Balkán-félsziget irányából érkezve – a balkáni gerle közismert térhódításához hasonlóan – egy évszázad alatt elterjedt a Kárpát-medencében. A zöldes gyöngyházlepke (Pandoriana pandora) meleg, száraz években észrevehetően gyakoribb, hűvösebb években szinte teljesen eltűnik.
    A világ legismertebb vonuló lepkéje az Észak Amerikában, a kanadai határ menti és a Nagy-tavak környéki, mérsékelt övi erdőkben élő danaiszlepke (Danais plexippus). A tavaszi első nemzedék egész élete során a kikelés helyén marad, a második nemzedék mintegy kétharmad része viszont nem követi a faüregekben, fakéreg alatt áttelelni próbáló fajtársak példáját, hanem útnak indul dél felé. Nappal röpülnek, táplálkoznak, éjszakára megpihennek. Az Egyesült Államokat 8 hét alatt szelik át egy keskeny, déli irányú légi folyosót követve, hogy mintegy 3000 kilométeres útjuk végén eljussanak Texas déli határáig és Mexikóba. Mindig ugyanazokban a völgyekben telelnek, ahol óriási tömegekben, fürtökben lepik el a fákat.
    Az atalantalepke (Vanessa atalanta) és a bogáncslepke (Vanessa cardui) a mi klímánkon nem képes áttelelni. Ez utóbbi megkopott szárnyú példányai áprilisban érkeznek meg délről, és a bogáncsra, csalánra, ürömre rakott petéikből a nyár folyamán két-három nemzedék is kifejlődik. Az atalantalepkék nem ritkán az USA-ból vitorláznak át Európába a Golf-áramlat langyos szellőin és ezek augusztus, szeptember folyamán, bár nagyon kopottan, de itteni fajtársaik mellett nálunk is megjelennek.!

Király János