Amiről beszélni kell
Jó néhány évvel ezelőtt, amikor a kábítószerről és élvezetének a veszélyeiről hallottunk, többségünk azonnal a nagyvárosokra gondolt, arra, hogy mindez tőlünk távol történik. Sajnos az évek múlásával mind közelebb került hozzánk, és ma már kimondhatjuk, sőt ki kell, hogy mondjuk mind többször és mind hangosabban, itt van községünkben, és nem is kis mértékben. Egyre több kishír jelenik meg a napilapokban, hogy Adán és Moholon hányan buktak le a rendőrségi akciókban. Később ugyanezek a személyek már újra közöttünk vannak, vagy azért, mert vétségük nem olyan méretű, hogy hosszabb időre kivonják őket, de lehet hogy az idevágó törvények sem eléggé szigorúak. Sajnos most már nálunk is bekövetkezett a legrosszabb, halálos áldozatai is vannak a drognak, ezért mind nagyobb közösségi összefogásra lenne szükség.
Néhány hónappal ezelőtt egy szülő keresett fel azzal a kéréssel, hogy lapunkban többet kellene foglalkozni ezzel a témával, és felajánlotta, hogy hajlandó lenne mindazt elmondani, ami a családjával történt, történik, mások okulására és azért, hogy jobban figyeljünk gyerekeinkre addig, amíg még nem késő. Az igazat megvallva, először nem tudtam eldönteni, milyen formában kerüljön be lapunkba a szülő vallomása, és mire kikristályosodott a megoldás, jött a szomorú hír: bekövetkezett a legrosszabb tragédia a családban.
A szülői vallomás helyett temetésre került sor.
Több egyesület és szakember is foglalkozik a függőbetegségek megelőzésével, munkájukat hathatósabban kell segíteni, hogy látványosabb eredményeket tudjanak felmutatni. Többször elhangzott már, de úgy érzem, nem elégszer: a sport- és művelődési egyesületek anyagi támogatását tovább kell emelni és ezáltal több fiatalt bekapcsolni ezeknek az egyesületeknek a munkájába, a vezetőségeknek pedig ne a pénzszerzés legyen a mindennapi gondjuk, hogy el tudjanak jutni egy-egy mérkőzésre, fellépésre. Szerintem nem azok a fiatalok válnak a kábítószer rabjává, vagy törnek-zúznak éjjelenként, akik ezekben az egyesületekben tevékenykednek.
Gecse István
