A családon belüli erőszak

    A családon belüli erőszak mint bűncselekmény már az előzőleg hatályban lévő büntető törvényben is megtalálható volt, a  most hatályban lévő szerbiai Büntető törvénykönyvben (Btk) pedig, különböző civil szervezetek nyomására, kibővítették a bűncselekmény elkövetésének lehetséges módozatait. Ezzel azt érték el, hogy már egy hevesebb szóváltás során elhangzó szidalmazás, esetleg tettlegességet kilátásba helyező verbális megnyilatkozás is ennek a bűncselekménynek az elemei lehetnek.
    Csak mellékesen jegyezném meg, hogy az EU-ban sem minden ország törvényében található meg ez a bűncselekmény, például a magyarországi büntető törvénykönyvben sem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők nem foglalkoznak behatóan ezzel a kérdéssel.
    A szerbiai Btk. a következőképpen határozza meg a családon belüli erőszak bűncselekményét:
    Aki erőszakot alkalmazva, családtagja testi épségét vagy életét támadással fenyegeti, szemtelen vagy kíméletlen viselkedéssel veszélyezteti nyugalmát, testi épségét vagy lelki állapotát, pénzbüntetéssel vagy egy évig terjedő börtönbüntetéssel büntetendő.
    A Btk. meghatározza a családon belüli erőszak néhány minősített esetét is, mégpedig ha a bűncselekmény elkövetése során az elkövető valamilyen fegyvert vagy az egészség ill. a testi épség megsértésére alkalmas tárgyat használ, ha a bűncselekményt gyermek ellen követték el, vagy az elkövetés következményeként súlyos testi sérülést szenvedett vagy belehalt sérüléseibe az áldozat. Ezekben az esetekben 1–8 , ill. 3 évtől akár 12 évig terjedő börtönbüntetés róható ki.
    A törvényhozó azzal indokolta ezen bűncselekmény külön meghatározását a Btk-ban, mert tény, hogy a családokon belül történik erőszak, azonban sokszor nem kerül sor bűnvádi eljárásra még akkor sem, ha ezek a cselekedetek már más bűncselekményekben elő vannak írva.
    A családon belüli erőszak bűncselekményét kizárólag családtag követheti el másik családtag ellen. A Btk. rendelkezései szerint családtagnak számítanak, többek között, a volt házastársak és gyermekeik, valamint a volt házastársak szülei is. A családjogi törvény ezt a fogalmat még kibővíti a házasságon kívüli fennálló vagy valamikori együttélésre, olyan személyekre, akik egy háztartásban élnek vagy éltek egészen olyan esetekig, amikor az illető személyek érzelmi vagy szexuális kapcsolatban voltak vagy vannak, még akkor is, ha soha nem éltek egy háztartásban.
    Ha már megemlítettük a családjogi törvényt, el kell róla mondani, hogy mint „lex specialis” (speciális, a társadalom külön ezen területét szabályozó), ez a törvény is behatóan foglalkozik a családon belüli erőszakkal és amellett, hogy pontosan meghatározza azokat a cselekedeteket, amelyek ezen bűncselekmény elkövetésének módját képezik, bizonyos biztonsági intézkedéseket is kilátásba helyez. Ilyenek például a közös háztartásból történő kilakoltatás, függetlenül a tulajdonjogi viszonyoktól, távoltartási utasítás egy meghatározott távolságra, a családtag lakóhelye vagy munkahelye megközelítésének tilalma, stb. Ezek az intézkedések legtöbb egy évig tarthatnak, azonban amennyiben indokolt, meg lehet őket hosszabbítani.
    A legjelentősebb különbség a két törvény között, hogy még a Btk. alapján történő eljárás hivatalból folyik, addig a családjogi törvény alapján folyó eljárás magánkereset alapján történik.
    Ez azért nagyon fontos, mert ha egy családi veszekedés alkalmával elcsattan egy pofon, a sértett fél, aki bármelyik fél lehet, azonban a statisztikák szerint általában a gyengébb nem képviselője, elrohan a rendőrségre, és feljelentést tesz, hivatalból megindítják az eljárást, és innen kezdve nincs visszaút. Megtörténhet, és a gyakorlatban sokszor meg is történik, hogy a házastársak már másnap kibékülnek, fátylat borítanak a történtekre, azonban három-négy hónap múlva kézhez kapják a bírósági idézést, egyikük, mint vádlott, a másikuk pedig, mint sértett. Ami még rosszabb, megtörténik, hogy a szomszédok hívják ki a rendőrséget, holott az illető személynek ilyen vagy olyan oknál fogva esze ágában sem lett volna feljelentést tenni, viszont a rendőrség köteles a törvény szerint eljárni, és a sértett, ha akarja, ha nem az elkövető ellen megindul a bűnvádi eljárás.
    Az elmarasztaló ítélet következményeit viszont sokszor az egész család viseli, mert megtörténhet, hogy az illető emiatt elveszíti a munkahelyét, vagy éppen, mint büntetett előéletű, nem kap meg valamilyen állást.
    Lehet, hogy éppen ezért, de sokszor puszta félelemből is, a gyakorlatban a sértett fél a főtárgyalás során élni kíván törvény adta jogával, mégpedig, hogy nem köteles tanúskodni a házas, ill. élettársa ellen. Ilyenkor sok esetben a bíró bizonyíték hiányában csak felmentő ítéletet hozhat, amire megint csak lecsapnak a civil szervezetek és a médiák, és az ilyen bírói ítéleteket kritizálva elmondják, hogy íme ennyi meg annyi családon belüli erőszak történik Szerbiában, a bíróság meg korrupt, vagy nem tudja a dolgát, és felmentik a bűnösöket.
    Sajnos, ezen bűncselekmény törvényes meghatározásából kifolyólag számos esetben visszaélhetnek, és vissza is élnek a vélt vagy valós sértettek, ily módon próbálva elérni valamit a másik félnél.
    Nem véletlen talán, hogy jó néhány EU-tagország nem ilyen módon foglalkozik ezzel a kérdéssel, hanem inkább a nevelésen, a családok segítése és edukációja útján próbálják elejét venni a családon belüli erőszaknak.
    Sajnos a törvényes előírások ellenére, a gazdasági válságok, a pénzhajhászás és az egymástól családon belül is fellépő elidegenedés következtében mind több és több családi tragédiáról értesülhetünk, és még több megtörtént esetről nem, azonban amióta világ a világ, a törvény szigora még soha nem riasztotta el az elkövetőket. Természetesen ezzel nem azt akarom sugallni, hogy ez így van jól, és természetesen a rendszeresen erőszakoskodó, családtagjait kínzó személyeket el kell távolítani a családból és egyáltalán a társadalomból, azonban nem biztos, hogy ez az egyetlen módja a családon belüli erőszak felszámolásának.

Vastag Róbert